a rovat írásai
A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes
Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.
Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?
Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.
Prágáé a Szláv eposz
Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.
Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház
A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.
Seuso kincsei Fehérvárra utaznak
Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.
Újra üvölt a palmürai oroszlán
Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.
Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával
Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.
A kastély újra a régi fényében tündököl majd
Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.
Sissi és Magyarország Kínában
A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.
Itt a Spintharus davidbowiei!
Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.
Életképes hatalomgyakorlás és trónöröklési rend
Magyarország nemzeti és állami ünnepe: augusztus 20.
Minden ország életében van egy vagy több kitüntetett nap, amikor megünneplik az adott nép, a nemzet, az ország állampolgárainak az összetartozását. Ez többnyire annak a napnak az évfordulójára esik, amikor az adott ország elnyerte a függetlenségét. Magyarországon a fő nemzeti ünnepek: március 15., az 1848-as forradalom kitörésének napja, augusztus 20., Szent István államreformjának az ünnepe, és október 23., az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója.Természetesen az év folyamán vannak más országos, egyházi és társadalmi ünnepek, illetve nemzeti emléknapok, amelyek közül egyesek egyben munkaszüneti napok is, mások nem. Ilyenek a nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, június 4-én; a holokauszt emléknap április 16-án, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja a Független Kisgazdapárt főtitkárának, Kovács Bélának a 1947. évi jogellenes letartóztatásának évfordulóján, február 25-én; vagy a nemzeti gyásznap, az aradi vértanúk kivégzésének napján, október 6-án.
Az ünnep eredete és főbb rítusai
I. Istvánt 1038. évben bekövetkezett halála után, 1083. augusztus 20-án avatták szentté Imre herceggel és Gellért püspökkel együtt. Az egyházi eljárást I. László királyunk kezdeményezte, akit halála után ugyancsak szentté avattak. Augusztus 20. tehát elsősorban egyházi ünnep volt, de az Árpád-ház kihalása után, és különösen a török hódoltság idején Szent István az ország egységének a szimbólumává vált. A katolikus egyház 1686-ban nyilvánította hivatalos és egyetemes ünneppé Szent István napját – akkor még augusztus 16-át – Buda vára töröktől való visszafoglalásának emlékére. 1771-ben XIV. Benedek pápa csökkentette az egyházi ünnepek számát, ezért a Szent István-nap kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia azonban rendelkezett az állami ünnepként való megtartásáról. Ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfej-ereklyéjét, a Szent Jobbot, és azóta teszik közszemlére az ereklyét augusztus 20-án a Szent Jobb körmenetben, illetve más alkalmakkor.
Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után magyar eleink egy évtizedig nem tarthatták meg az ünnepet, mert Szent István a független magyar állam szimbóluma volt. A kiegyezés után (részben már előtte is) azonban augusztus 20. fokozatosan visszanyerte korábbi jelentőségét. 1891-ben Ferenc József a napot munkaszüneti nappá nyilvánította, 1891-ben pedig a belügyminiszter elrendelte erre a napra címeres zászlók elhelyezését a középületeken.
A két világháború között nőtt az ünnep jelentősége, hiszen az emlékezés kiegészült a Trianon előtti Magyar Királyság területi és politikai visszaállítására irányuló szándékok szimbolikus megjelenítéseivel. A Horthy-korszakban alakultak ki a nemzeti és állami ünnep újabb rítusai. Tűzijáték 1927 óta látható, légiparádékat és tisztavatást is tartottak már ebben az időszakban. 1928-tól honosodott meg a sokgyermekes anyák kitüntetése az ünnep alkalmával. Ez utóbbi hagyomány a rendszerváltás után nem éledt újjá, de a tűzijáték, a légiparádé és a tisztavatás, illetve a hagyományőrző néptáncműsor már a szocialista időszakban is újra az ünnepségek részévé vált.
1945 előtt, de tulajdonképpen még ezt követően is jó egy-másfél évtizedig a közösségi ünnepek domináltak. Csak később, a szocialista időszakban, pártállami nyomásra, illetve a tömegkommunikáció és tömegkultúra hatására terjedtek el a magánünnepek: névadások, névnapok, születésnapok és hasonlók.
A kommunista hatalomátvétel után nem merték betiltani Szent István ünnepét. Inkább egy ügyes húzással átnevezték az új kenyér ünnepének. Az új kenyér ünnepét el lehetett adni a népnek, mert semlegesnek tűnt, és egyes régiókban voltak ilyen tartalmú rítusok. Igaz, hogy korábbi időpontokban, aratás után, Péter-Pálkor, de valahogy ez nem tűnt fel, vagy nem késztette az embereket ellenállásra. Az új kenyér mellé csatolták Rákosiék az alkotmány ünnepe elnevezést is, ami azért eléggé megkeserítette azt a kenyeret, hiszen az 1948-as magyar alkotmány a szovjet sztálinista eredeti fordítása volt.
Szent István napja 1991 óta hivatalos nemzeti és állami ünnep ismét.
Mit ünneplünk augusztus 20-án?
Az „államalapítás ünnepe” kifejezés pontatlan, sőt téves. Azt sugallja, mintha a magyar államiság Szent Istvánnal kezdődne, és előtte csak a vándorló magyarok törzsi szövetségén kívül semmiféle más hatalmi szervezettség nem létezett volna. Nekünk, magyaroknak legkorábban az 895-ös honfoglalás óta van magasan szervezett államunk. Ebben a kontextusban Árpád vezér az államalapító. Nem kevés bizonyíték szól viszont a kettős honfoglalás mellett is, így a magyar államiság még több száz éves hagyományt vihetett tovább Árpád előttről is.
Miért mérföldkő mégis első királyunk műve, ha nem ő az, aki alapította Magyarországot? Hiszen például a „pogány” magyarok a kereszténység felvétele előtt is egyistenhívők voltak. Az új vallás sok korábbi elemet átvett, átírt, így a Nagyboldogasszony iránti tiszteletet, ami a Szűz Mária kultuszban folytatódott. Géza fejedelem, István apja áttért a keresztény hitre, és már ő is megerősítette szövetségesi kapcsolatait a térségben.
Géza fejedelem még keleti, bizánci irányultságú volt, és nem változtatta meg a hatalomgyakorlás és a dinasztikus rendszer fő elemeit. Fia, I. István ezekhez nyúlt hozzá. Nyugati, római keresztény hitet vett fel, és terjesztett el a nép körében, ennek megfelelően nyugati irányban keresett szövetségeseket is. Az országot közigazgatásilag átszervezte, és új, a térségben már elterjedt gyakorlatnak megfelelő trónöröklési törvényeket juttatott érvényre. Mindez nem kis ellenállást váltott ki a magyarok vezető rétegeiben, de az idő – úgy tűnik – őt igazolta.
Az újabb állami berendezkedés és dinasztikus szabályok újabb konfliktusokat szültek, hiszen mind István életében, mind a halála után súlyos trónviszályok, belső harcok alakultak ki, mégis talán ez bizonyult a kisebbik rossznak. Mindezt akkor értjük meg igazán, ha összehasonlítjuk a mienket más nép és ország történetével.
Az írek például megtartották az ő ősi hatalmi és dinasztikus rendszerüket, ami hosszú távon megakadályozta, hogy az Ír-szigeten még időben (azaz a normann és angol gyarmatosítás előtt) egy egységes államot hozzanak létre. Az íreknél a hatalmat, a klánfőnökséget és a királyságot az uralkodó család legidősebb, legerősebb férfi tagja „örökölte” a négy generációs nemzetségen belül, ahogyan nálunk is Szent István előtt. Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy amikor az uralkodói vagy klánfőnöki poszt megüresedett, a legerősebb (és nem is feltétlenül a legidősebb) erővel magához ragadta a hatalmat. Mivel a szabályokban vagy azok értelmezésében nem is igazán tudtak megegyezni, ezért a trónöröklés, valamint a klánfőnökség átvétele gyakran fegyveres konfliktussal járt. A jelenlegi Magyarország területénél nem nagyobb Ír-szigeten a kora-középkorban 4-5 tartományi királyság alakult ki, amelyek évszázadokon keresztül elháborúztak egymással. Ez a viszonylagosan nyugodt különállásuk és különháborúzgatásuk is csak azért tartott ilyen sokáig, mert külső hatalomnak évszázadokig nem állt gazdasági vagy katonai érdekében a szigetet meghódítani. Hibernia a rómaiaknak sem kellett, ők még a mai Skóciát is leválasztották Britanniában egy fallal az általuk ellenőrzött területtől.
Mi történt tehát az írekkel? Nem tudni, ők pontosan mióta élnek az Ír-szigeten, de ez biztos, hogy a Krisztus előtti időszakra is visszanyúlik. A kereszténységet az ötödik században vették fel. Gazdag saját kultúrájuk volt, a hatalomgyakorlást és átadást illetően azonban megosztottak voltak. A 1169-ben az egyik ír király a többi tartományi király ellenében segítségül hívta Angliából a normannokat, akik aztán fokozatosan leigázták az egész szigetet. Az írek azóta sem tudták teljesen legyűrni az idegen uralmat. Arisztokráciájukat és értelmiségi rétegeiket több fázisban lemészárolták vagy külföldre űzték ¬– ebben is segített az angoloknak az, hogy az írek az ősi öröklési rendszerüket még a 16. században is alkalmazták, így az angol uralkodók könnyűszerrel ki tudták játszani egymás ellen egy-egy befolyásos család férfitagjait. 1922-ben felkelés és polgárháborúk után ugyan megalakult az Ír Szabadállam (jelenleg Ír Köztársaság) a sziget nagyobbik részén, de az évszázadok során egy gazdag kultúra tűnt el, és az írek a nyelvüket is elveszítették. Ma már körülbelül a lakosság egy százaléka beszéli csak anyanyelvi szinten az ír nyelvet – a maradék 99% egykori elnyomóik, az angolok nyelvét használja anyanyelvként.
Szent István érdeme tehát az, hogy újításai révén életképesebb hatalmi és trónöröklési gyakorlatot épített ki, illetve juttatott érvényre, mint „nyugat magyarjai”, az írek. Magyarország legkevesebb fél évezredig a térségünk vezető hatalma volt, és később, a megosztottság és idegen befolyás évszázadait is túlélte a magyar nép, a nemzet, a kultúra, illetve az államiság. Aki érti a történelem ezen fejezeteit, az tudja, mit ünnepelünk augusztus 20-án: Szent István hatékony és sikeres államreformját.
Szent István örökségének vegyes megítélése
Vannak, akik nem tartják szerencsésnek Szent István államreformját, és ezeket az érveket is érdemes áttekinteni. A kereszténység, és azon belül a római kereszténység felvétele nem feltétlenül volt szükséges a Kárpát-medencében való megmaradáshoz. A geopolitikai helyzet más életstratégiát és szövetségeket is lehetővé tett (volna). A Török Birodalom évszázadokon keresztül, egészen a huszadik századig fennmaradt, és a mai Törökország földrajzi határai is tágabbak, mint a török etnikumé. A nyugati keresztény szövetségesek addig voltak hasznosan együttműködőek ebben a térségben, amíg részesültek a magyar királyság gazdasági és politikai előnyeiből. Amikor az államunk meggyengült – jórészt Amerika felfedezése és egyéb gazdasági okok miatt is – a keresztény világ nem hálálta meg, hogy a magyarok a keleti védőbástyáik voltak hosszú időn keresztül. Volt olyan időszak, amikor a Habsburgok adót fizettek a töröknek, közben a magyarokat uszították a törökre, ők maguk pedig Erdély meghódításán és kifosztásán fáradoztak. Kevés csapás okozott nagyobb emberi és anyagi veszteséget például az erdélyi magyarságnak, mint Rudolf császár által ránk szabadított Basta és zsoldosai a 17. század elején.
A kereszténység és a római kereszténység felvételének nem kellett volna feltétlenül együtt járnia a magyarság megosztásával. István király nem csak szövetségest és feleséget hozott nyugatról, hanem zsoldosokat is, akikkel leverte a talán jobbra és többre hivatott Koppány-vonalat. Nálunk, ha úgy nézzük, I. István volt az, aki idegeneket hívott segítségül, mint az írek 1169-ben vagy a brit kelták az 5. században (ez volt az angolszász hódítás kezdete Britanniában). Ezen kívül a Koppány-tábor is képes lehetett volna a térség viszonyaihoz igazodó államreformokra.
Szent Istvánnak egyesek érdemül, mások hibájául róják fel a befogadói politikáját, illetve ennek későbbi követőit. Kétségtelenül, ez az egyezség sikeres volt például a kunok, jászok vonatkozásában, vagy a horvátokkal való hosszú nemesi szövetségben, de a szászok Erdélyben történt letelepítése már nem egyértelmű sikertörténet. Az erdélyi szászok gyakran szegültek szembe a magyarság és a magyar államiság érdekeivel. Keleti szigetként, de erről megfeledkezve geográfiailag mindig is a Lajtán túli németséghez tartozónak érezték magukat. A Habsburgok is folyton a szász kisebbségre való tekintettel akarták megkaparintani a hatalmat Erdély felett, de megvédeni ezt az országot, országrészt már nem tudták más ellenségtől.
Azért hozzátenném, hogy a legrombolóbb, látens inváziót más népek, etnikumok hajtottak végre a történelmi Magyarország területén, és ezek nem feltétlenül következnek a szent istváni elvekből, legfönnebb azok félreértéséből. Nézzünk egy példát. A románok nem feltétlenül a nagy vendégszeretet jegyében szivároghattak be Erdélybe az elmúlt néhány évszázad során, de nem is a magyar állammal kötött kollektív egyezség alapján. Bizony, a magyar nemesnek, földbirtokosnak jól jött az olcsó munkaerő, amelyik a még rosszabb körülmények közül menekült el a Kárpátokon túli bojárrendszerből. Így történhetett, hogy a huszadik század elejére voltak olyan erdélyi falvak, ahol a magyar nemes földesúr családja maradt csupán magyar anyanyelvű. A falu már színromán volt Szőts István filmrendező szülőfalujában, Vályán is, és csupán még egy zsidó kocsmáros és egy boltos tarkította az etnikai összetételt.
Talán fölmerült az olvasóban, hogy miért maradt meg nagyrészt egyetlen homogén tömbben a magyarság Székelyföldön? A székelység nem volt erősen rétegzett társadalmilag: maguk művelték a földeket, és maguk mentek a harcba is, amikor meg kellett védeni a hazát. Maguk szolgái, de maguk urai is voltak. Ezért létezik a Székelyföld nevű magyar sziget még ma is.
Szent István szellemi öröksége annyit ér, amennyit tulajdonítunk neki, amennyi pozitívumot belelátunk az ő reformjaiba. A Székelyföld fénykorában és viharos évszázadaiban a Magyar Királyság része volt, de nem volt része a vármegyerendszernek. A vármegyerendszer viszont külön értéket képvisel a szent korona tan jogrendszere által biztosított demokratizmusa révén is. Ám ez a túlságosan is megengedő demokratizmus volt a szent istváni megalapozottságú állami rendszer felbomlásának katalizáló közege is. Nem azért, mert az angolok és a franciák kisebbségeket bedaráló politikája lenne az eszmény, de azért vannak még fokozatok, és talán korrekt alternatívák is a magyar liberalizmus és az antant hatalmak kétszínűsége között.
Deák-Sárosi László