a rovat írásai

Kultúrgyár lehet a szombathelyi volt 11-es huszárlaktanyából

Országos hatókörű kulturális logisztikai, valamint digitalizációs központ, egy „igazi kultúrgyár″ épülhet fel a volt 11-es huszárlaktanya műemléki védettség alatt álló épületeit is megújítva Szombathelyen –  közölte csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

MaNDA összes cikke »

A proletárok fegyvere

elsullyedt_vilagok_leadEzen a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeumban őrzött fotón azt láthatjuk, amint Bognár István vállalkozó csapatával, Grigus Zoltánnal, Holczmann Istvánnal, László Kálmánnal, Reizinger Józseffel, Kutrovics Elekkel és Molnár Ferencel a dunántúli „iskolaváros″ Vásár utcáját kövezi. 1940-et írunk, a városatyák biztos találtak pénzt a költségvetésben arra is, hogy már a városközponttól kissé távolabb eső utca is szilárd burkolatot kapjon. Mi pedig megragadjuk az alkalmat, hogy kicsit elgondolkodjunk a kockakő, vagy éppen macskakő mibenlétén, ami ugye jó sokáig a proletárok fontos fegyvere is volt.
Az orosz Sadr ikonikus, 1927-ben készített szobrán egy jellegzetes szláv arc néz keményen a burzsoák és az őket szolgálók felé, de nem ez a lényeg most, hanem az, ami a kezében van. Az pedig egy jól-rosszul kifaragott kockakő, réges-régi útburkoló elem, amivel azért mostanság is találkozhatunk városainkban. Bizony, régi történet ez, aki járt Pompejiben, vagy akár csak Szombathelyen, láthatta, hogy a városaikban a rómaiak is alkalmazták a módszert. Igaz, ők nem ragaszkodtak a szabályos kocka formához, csak arra figyeltek, hogy a laposabb felükkel legyenek felfelé a méretes kövek. Pompeji utcái a Vezúvnak köszönhetően megmaradtak a pusztulás pillanatának állapotában, így megállapíthatjuk, hogy nem volt éppen „zökkenőmentes″ a kocsikázás a húszezres városban. Ami Krisztus után 79-ben már maradéktalanul le volt kövezve, nem úgy mint mondjuk Pest-Buda, ahol a 19. század elején csak a mai Belváros területén voltak kövezett utcák, Buda az alacsonyabb részein porba, vagy sárba fulladt. Aztán mint a művelt Európában, itt is a kockakő lett az általánosan bevetett megoldás, 1879-re a burkolt utak 70 százalékát fedte ez a burkolóanyag.
 
kockakő
(Forrás: MaNDA adatbázis)
 
Ami kezdetben a vulkáni trachitból készült, majd gránittal próbálkoztak, végül pedig kikötöttek a somoskői bazaltfolyamnál, amit végül is csak el kellett darabolni. Az itteni kockakő eljutott Bécsig is, aztán a magyar kísérletező fajta, ezért az 1870-es évek elején megpróbálkoztak a fakockákkal is. A tölgyből készült, 12-15 centiméter élű kockákat szurokkal rögzítették. Ilyen borítást kapott 1871-ben a Lánchíd, majd két év múlva az Andrássy út és később a Margithíd is. Esőben meglehetősen csúszott, a lovaskocsik vasalt kerekei sem használtak neki. De csendesebb volt minden eddigi burkolóanyagnál, ma a Múzeum körút 7-es szám alatti átjáróház két kapualjában lehet látni belőle mutatóba. Aztán mindezeken kívül próbálkoztunk a okkeres sárga színű keramitkockákkal is, amiket valóságos korcsolyapályává tudott változtatni az eső. Ebből is van még mutatóba, de mi a pápai Vásár utcából indultunk el, ami már rég aszfalttal van burkolva. Az itthon a hatvanas években egyeduralkodóvá váló anyagot sokszor csak ráterítették a sokat látott kockakőre. Így aztán fegyver nélkül maradtak itt a proletárok is, az aszfalttal fedett kockaköveket leginkább légkalapáccsal lehetne elérni és kiforgatni, nem pedig egy feszítővassal, vagy csákánnyal, mint a történelmi időben.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.03.29. 09:33

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.