a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Öt esküvő és egy temetés

eskuvo_lead

E heti híradóválogatásunk témája a házasságkötés. Nem feladatunk sem reklámozni, sem ellene szólni, hogy két ember összekösse az életét. Ám, ha a képek láttán valaki mégis kedvet kapna hozzá, ám tegye – de csakis saját felelősségére.

Olyan házasságkötéseket mutatunk meg, amelyek a szokványostól némiképp eltérnek. Ez alól az első felvétel talán kivétel, bár napjainkban már inkább csak turistalátványosság az ilyen menyegző. Az 1942 novemberéből származó híradó egy népi esküvőt örökített meg Érsekcsanádon. Mindenki népviseletben, ahogy illik. A zenészek húzzák a talpalávalót, a lányok-asszonyok ropják a novemberi napsütésben. A menyasszony kelengyéjét szekerek viszik új lakóhelyére. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy erre a vigasságra csak a betakarítás után kerülhetett sor. Annál ugyanis nem volt fontosabb, mint hogy a következő évi kenyérnekvaló a magtárba kerüljön. A házasság az ráér. A várakozási időt meg felfoghatjuk kötelező próbaidőnek.

video

Népi esküvő Érsekcsanádon. MFI 1942. november

A következő híradórészlet 1954 januárjából származik, és egy „polgári” esküvőt mutat be. Különlegessége csupán annyi, hogy az év első házasságkötése, és a főváros legújabb házasságkötő termében zajlik. Az épület az Oktogon szomszédságában található. Bizonyára sokan megfordultak már arrafelé, de minden bizonnyal kevesebben vannak, akik be is merészkedtek oda.

video

Az év első házasságkötése. MFH 1954. január

A harmadik filmhíradó már valóban egy különleges esküvőt mutat. A népviselet még nem lenne különlegesség, de a dupla magyar esküvő, és az, hogy mindez Párizsban történik – merthogy az 1954-ben ott vendégszereplő Magyar Állami Népi Együttes négy tagjáról van szó – már igen. A jeles vendégek között tanúként ott láthatjuk Ingrid Bergmant is.

video

Esküvő Párizsban. MFH 1957. április

A negyedik, 1961-ben készült híradó artisták munkahelyi házasságkötéséről számol be. A munkahely pedig nem más, mint egy gömb alakú ketrec, amelyben az ifjú ara motorkerékpáros bemutatót tart. Tanúként jelen van az oroszlán is.

video

Esküvő a ketrecben. MFH 1961. szeptember

Az utolsó híradás a csúcs. Ilyen biztos, hogy ritkán fordul elő: űrhajós esküvő. Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova a menyasszony. Ő volt az első nő az űrben. 1963. június 16-án a Vosztok-6 fedélzetén elhagyta a Föld légkörét, 48-szor megkerülte bolygónkat, majd a felszállás után három nappal sikeresen visszatért. Ő az egyetlen vezérőrnagyi rangban lévő nő az Orosz Fegyveres Erőknél. A férj: Andrijan Grigorjevics Nyikolajev. Két űrrepülést végzett. Először a Vosztok–3 űrhajóval 1962-ben, majd a Szojuz–9-en 1970-ben. Az utóbbin időtartamrekordot állított fel.

video

Űrhajós esküvő. MFH 1963 november

1963-ban olyan prominens személyek jelenlétében kötöttek házasságot, mint Hruscsov, az SZKP első titkára, vagy Malinovszkij marsall, honvédelmi miniszter. Természetesen űrhajósokban sem volt hiány. Többek között Bikovszkij, Gagarin, Popovics és Tyitov kozmonauták, valamint Szergej Koroljov a szovjet rakéta- és űrprogramok vezetője is jelen voltak az évszázad esküvőjén. Az ifjú párnak 1964-ben egy lánya született, Aljona. A szülők 1982-ben elváltak. Tyereskova idén márciusban ünnepelte 75. születésnapját. Nyikolajev 2004-ben meghalt.

Kolozsi Lajos

• Publikálva: 2012.09.01. 07:00 • Címke: filmhíradók