Ki lehetett Verus, aki vette a fáradtságot és belekarcolta nevét a tányérja aljába? A művelet eredményét pedig mi is megnézhetjük a múzeum jóvoltából, a 3D-s technikát használva. A terra sigillata edényekről már olvashattak ebben a sorozatban, az Ókor Ikeájának titulált edények nagy népszerűségnek örvendtek Európában, a germán népek ellen harcoló légiók körében is. Tudjuk azt is, hogy Aquincumban is volt legalább egy ilyen, minőségi kerámiát előállító műhely. De abban éppen a birodalom kiterjedt belső kereskedelme miatt sem lehetünk biztosak, hogy a pátyi tányér a római kori Óbudán készült volna.

 

 

Az viszont biztos, hogy az M1-es és a 100-as út közötti építkezések (benzinkút, logisztikai központ) miatt 1997-98-ban feltárt, legalább ezer sírral bíró kelta/római temető, a tányér megtalálási helye a régészek számára kedvelt terület volt. Már csak azért is, mert nagy a sírmellékletek száma, a női ékszerek mellett a sírok több, mint 70 százaléka tartalmaz kerámiákat is. Amiket kezdetben az elhunyt fejéhez, majd a lábához helyeztek el a sokszor téglával, vagy kőlapokkal kirakott, esetleg kőládás sírokban. Tehetős emberek temetkeztek hát jobbára ide, akik meg tudták fizetni a jobb minőséget, a terra sigillátát is. Talán közéjük tartozott Verus, talán egy rangosabb katona volt, aki valamiért meg akarta különböztetni tányérját a többitől. Persze az is lehet, hogy valami különleges emléke fűződött ehhez a 12 centiméter aljátmérőjű edényhez, és úgy rendelkezett, hogy az kísérje el az utolsó útra, kerüljön mellé a halálban is.