a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Fakutya- mára már vasból

közkincstárlead

Most, az idei kemény telet magunk mögött hagyván, amikor is újra teljesen befagytak álló- és folyóvizeink, a Manda archívumában található kép segítségével visszaúszhatunk az időben a télbe, abba a nagyon hideg, jeges-fagyos időbe, amikor sokan elővehették például a fakutyát. Ezt a téli csúszó alkalmatosságot Magyarországon leginkább a Balatonnál használják, nevének anyagmegjelölésével ellentétben a mostani fakutyák vasból készültek.

A régi, a 20. század első felében készült anzikszkártyán azonban még egy klasszikus fa fakutyán ül némiképp bávatag főszereplőnk, a fakutyázó férfi, sőt, előtte egy igazi kutya is ráteszi talpát fa társára. A mélabús úr igen elegáns téli öltözékben hanyatlik a sporteszközre, cipője fölött kamásli, kezén kesztyű, fején keménykalap. Ez alkalmat ad arra is, hogy elszakadva a lenttől, fejmagasságba vigyük figyelmünket, és felidézzük, azt, amit a keménykalapról tudunk: 1849-ben kezdték el gyártani Nagy-Britanniában. A 20. század első felének legnépszerűbb kalapja – leginkább Charlie Chaplinhoz kötődik –, lényegében a bukósisak őse. Azért kemény, hogy lovaglás közben védje a fejet, és azért lekerekített peremű, hogy ne akadjon bele az ágakba.

fakutya
(Forrás: MaNDA)

A téli Balatonból egyébként semmi nem látszik, nem csoda, a túlpart messzi homályba vész, a tó vize pedig jéggé fagyott.

Vizsgáljuk meg alaposabban ezt a Balatonra annyira jellemző eszközt, a fakutyát. Abba is belebonyolódhatunk, hogy ennek az elnevezésének a szótár nyolc jelentését is felsorolja – csizmahúzó, búgócsiga, kerékvető, bognárcégér, kerékkötő, gém, kosárkötő szerkezet, és ami a leginkább ismert, szántalpakra erősített szék, amelyet két bottal taszítva hajtanak a jégen. A fakutya, mármint a jégjáró, a 19. század végén került Magyarországra, a tárgytörténészek Ausztriából eredeztetik. Azt feltételezik, hogy a Balatonnál hatalmas birtokokkal rendelkező Festetics grófok hozták be hazánkba ezt a kényelmes, megmagasított szánkót. Elterjesztése a téli Balatonon nem volt nehéz, hiszen a tó jegén már az őskor óta korcsolyáztak az emberek. A 20. század elején már annyira elterjedt a szánkószék, hogy fakutya versenyeket is rendeztek a Balatonon és a Velencei-tavon.

Nem kell sokat gondolkodnunk azon, hogy vajon miről kaphatta a nevét ez a szerkezet. Aki ült már fakutyán, az megtapasztalhatta, hogy a jégen siklás közben sokszor élesen nyikorog a talpa, a sima jégen halkabb, a hullámosan befagyott felületeken erősebb. Ez a csikorgás és a hajtó botok kopogása állhatott össze kutyaugatásra emlékeztető hanggá. A fakutya népszerűségét képeslapunk is bizonyítja, az 1920-30-as években a balatoni téli hangulatot a korcsolyázó-fakutyázó emberekről készített képek adták vissza talán a legjobban.

Nyelvészkedéssel kezdtük, fejezzük is be azzal, vajon miért él a szólás közbeszédünkben: Nevet, mint a fakutya. Többféle magyarázatot eszeltek ki erre, az egyik szerint a csizmahúzó két „állkapcsa” hozható összefüggésbe ezzel, mások szerint a pogány magyarok áldozati oltárainak vicsorító kutyabálványai, de talán a leginkább elfogadható az az állítás, hogy a jégen csúszó-nyikorgó- kattogó szánkószék csúnyán vihogó hangját idézi.

Dippold Pál

• Publikálva: 2017.04.06. 14:14

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.