a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Az okos dohányzás eszköze

közkincstárlead

A világ első dohányzó emberei az indiánok voltak. Másokról legalábbis nem maradtak ránk erre vonatkozó emlékek. A dohány őshazája Amerika. Mint annyi minden más, Európában ismeretlen növény, mint a kukorica vagy a paprika is tehát lényegében Kolumbusz Kristófnak köszönhető.

A dohány Amerikában vadon termett. A nagyra, akár kétméteresre is megnövő dohányszárral tüzeltek az indiánok, a füstje meg kitűnő szúnyogűzőnek bizonyult. A derék régi rézbőrűek a tüzeik körül járkálván beszívták a füstöt, és hamar felismerték annak kellemes, enyhén bódító hatását. Annyira megtetszett nekik, hogy kis idő elteltével már kifejezetten dohányzási céllal kezdték el annak leveleit elégetni. Valamiféle furcsa szivart készítettek, ami összecsavart szárított dohánylevelekből és leginkább ennek kukoricaháncs burkolatából áll. Amikor megérkeztek a spanyol hódítók, először csodálkoztak a füstölő indiánokon, aztán kipróbálták a dohányzást, és mivel nekik is örömöt okozott, hazavitték Európába. A legújabb kor lélekbúvárai a dohányzás fejlődését és a dohányzó emberek számának óriási mértékű megnövekedését a civilizációs betegségek okozta lelki sérülések elterjedésével magyarázzák. Minél több ember van, annál több lehet ilyen fajta sérülés, amelyet élvezeti szerekkel próbálnak gyógyítani. Az élvezeti szerek kellemes hatásúak ugyan, de nagy mennyiségben és rendszeresen fogyasztva azokat alaposan károsítják az egészséget. Hogy másról ne beszéljünk most, ilyen a tüdőrák a dohány esetében. Arról nem is beszélve, hogy aki rászokik a dohányzásra, az bőven szenvedélybetegnek minősíthető.

pipa
Forrás: MaNDA

Dohányozni sokféle módon lehet: szivarozni, cigarettázni, tubákolni (a finomra őrölt dohányport az orrba felszippantani), de a sokak szerint a legkevésbé kártékony forma a pipázás.

A pipa a parázsló dohányt tartó fejből és az ennek füstjét szívásra alkalmassá tévő szárból áll. Rengetegféle anyagból és formában készíthetik. A fejrészt legtöbbször különböző gyökerekből, kukoricacsutkából, tajtékkőből vagy cserépből csinálják. Vannak meggyfából, olajfából, juharfából vagy tölgyből készített pipafejek is. Ritkán még fémből vagy üvegből is gyártanak pipát.

pipatartó
(Forrás: MaNDA)

A pipaszárban, ami lényegében egyenes vagy különböző kanyarokat formáló cső, fut a füst a pipafejből a pipázó ember szájába. A pipaszárat általában öntik, hiszen csatornát fúrni egy tömbös rúdba lényegesen nehezebb. A pipaszár anyaga napjainkban általában bakelit vagy puha műanyag. Vannak nádból, bambuszból vagy átfúrt fából készült szárak is. A régi, drága pipák szárát akár borostyánkőből is készíthették. Ezzel szemben a legolcsóbb pipafajta a csutkapipa, nagyon népszerű, igen sokan használják az Amerikai Egyesült Államokban. A két évig szárított kukoricacsutkába tűzteret vájnak, majd ezt gipszes keverékbe mártják. A külső részét lakkal fedik, és fenyőcsövet illesztenek bele. A pipások közül sokan kedvelik ezt, mert tiszta, hűvös füstöt ad.

A dohány változatos aromafajtáit úgy lehet a legteljesebben élvezni a pipásnak, ha a füstöt nem tüdőzi le, hanem megforgatja szájában, majd az orrán át kiengedi.

Lényegében hálásak lehetünk Kolumbusznak, hogy Amerikával együtt a dohányt is felfedezte, mert a pipát már a Kr.e. 500-as években is használták a görögök és a rómaiak, sőt, átvették a germánok, a kelták is. Különböző leveleket égettek benne. A Közel-Keleten és Ázsiában azonban az igen drága kábító-bódítószer, a hasis szívására szolgált. Sok mindenért hálásak lehetünk az indiánoknak, többek között azért is, hogy nem terjedt el a mai viszonyokhoz hasonló mértékben jóval korábban környékünkön a kábítószerezés. Aminél a dohányzás azért mégiscsak kevésbé pusztító.

Dippold Pál

• Publikálva: 2017.04.11. 11:20

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.