a rovat írásai

Hétvégén bárki bemehet a Képzőre!

A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napjai szeptember 16-17-i programjában, amelyet Aranykorok emlékezete címmel hirdetettek meg a szervezők. Ezen a hétvégén az egyetem mindkét campusa látogatható lesz, ahol az érdeklődők ingyenesen vezetéseken vehetnek részt. A főépületben a Közös történetünk ‒ Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről címmel a Barcsay Teremben és az Aulában megnyílt kiállítást is meg lehet majd tekinteni.

Kiállítást ajándékozott a Budavár testvérvárosának, Zentának

Megnyílt A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítás a Zentai Városi Múzeumban. Az emlékkiállítást a Budavári Önkormányzat ajándékozta testvérvárosának azért, hogy a 320 éves zentai csata nemzeti és világtörténelmi jelentőségét bemutassák és egy állandó tárlatot hozzanak létre a zentai Városháza toronyszobájában.

Körbeutazza az országot a Seuso-kincs

Döntött a kormány a Seuso-kincs magyarországi vándorkiállításáról. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az úgynevezett Seuso-kincs, amely az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete magyarországi bemutatására Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Zalaegerszeg megyei jogú városokban vándorkiállítást szerveznek.

A mozi, amelynek nyitását Kosztolányi meg is verselte

Azért foglalkozunk most a Corvin mozival, mert éppen hatvan éve annak, hogy a megkapaszkodó Kádár-féle hatalom újjáépíttette a forradalom alatt rommá lőtt, félig leégett épületet. Bizony, feledtetni akarván az akkori napokat, csillivilli mozi lett ismét a Corvin, ahol először tudták az országban levetíteni a cinemascope filmeket.

Amikor a komputer megjelent az otthonokban

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő közös kiállításon mutatja be az informatikatörténet egy fontos és népszerű szeletét az első házi számítógépek világát.

Szobor a város asszonyainak, leányainak

Magánadományból, egy helyi vállalkozó felajánlásaként állítanak köztéri szobrot Nagykanizsán az egykori kereskedővárosi múltra és a város lányaira, asszonyaira emlékezve.

Ludovikás tiszt, partizán és a forradalom tábornoka

Száz esztendeje született Eperjesen Maléter Pál, aki önként jelentkezett katonának, majd fogságba esve partizánnak, hogy aztán a forradalom honvédelmi minisztereként csalják tőrbe, és végezzék ki kötél által, ami mindig nagy megszégyenítés egy katonának.

Derviskolostor a szőlőhegyen, a szultán sírjánál

Folytatódik szeptembertől a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen felfedezett Szulejmán-sírkomplexum feltárása, közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője.A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a türbe és dzsámi mellett eddig csak kismértékben feltárt derviskolostor régészeti kutatásával és az erődítmény további vizsgálatával folytatódik a munka.

Kőművessegédből kultúrpápa

Hogy mi volt a közös Napóleon és a kommunisták idejében, arra egyszerű a válasz. Míg a kis korzikainál minden katona úgymond a tarsolyában hordta a marsallbotot – így lett a huszár Murat-ból lovassági tábornok, majd király – addig a kommunisták alatt is lett villamoskalauzból miniszter (Kossa István), vagy éppen kőművessegédből évtizedeken át a kultúrpolitika teljhatalmú ura. 100 éve született Appel Henrik néven a későbbi Aczél György, aki barátai között tudhatta, Kádár Jánost, Illyés Gyulát és talán még Kodályt is.

Lemmyből őskrokodil lett

Lemmyről, a Motörhead néhai énekeséről nevezték el a londoni Természettudományi Múzeum hatalmas, jura kori krokodilfosszíliáját brit kutatók. Az 5,8 méteres fenevadnak a Lemmysuchus nevet adta az Edinburgi Egyetem kutatócsapata, miután rájöttek, hogy egy külön fajt képvisel.

A szabad pálinkafőzés jogát sem kellett volna bántani

Hát igen, lehet valaki a király első számú bizalmasa, az ország tényleges irányítója, a felvilágosodás rajongója és tudós orvos, ha nekimegy a kereskedők és a nemesek előjogainak, és korlátozza a pórnépet a pálinkafőzés szabadságában, vesznie kell. Még az 1700-as évek második felének Dániájában is vesznie kell, pedig az már a felvilágosult, polgárilag is fejlett Nyugat volt, legalább is innen úgy látjuk, láttuk sokáig.

Művelődés összes cikke »

László az emberközeli szent és a karizmatikus vezető

szt lászló lead

A hadvezér, a törvényhozó, az egyházépítő uralkodót és utókorra gyakorolt hatását mutatja be a Szent László élete, kultusza és szellemi öröksége című kiállítás, amely a Magyarság Házában nyílt meg csütörtökön a Szent László-év keretében.

A nemzetpolitikai államtitkárság tavaly hirdette meg a 2017-es Szent László-emlékévet, a lovagkirály trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója kapcsán, emlékeztetett a tárlat megnyitóján Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Mint hangsúlyozta, László királyban egy emberközeli szentre, egy gazdag személyiségű vezetőre, egy egy örök értékeket közvetítő, karizmatikus hősre ismerhet a látogató. Szent László országépítő és a határokat a nomád inváziótól megvédő vezetőként írta be magát a történelembe. Egyházépítésével és személyes példájával lett végképp a múlté a pogánylázadások kora, Szent Lászlóval vált valósággá államalapító István király álma: a keresztény Magyarország – mutatott rá.

szt lászló

Szilágyi Péter elmondása szerint a Szent Lászlóhoz fűződő rendezvények nyomán cselekvő erők bontakoztak ki Kárpát-medence szerte az egyházban, a civil szférában, a kulturális életben és az oktatás terén is. Nagyvárad, Győr, Gyulafehérvár, Munkács, Zamárdi, Révkomárom, Gombos, Szépvíz, Gömör és Székelyföld csak néhány példa arra, ahol a Szent László-év eseményei már elindultak – hívta fel a figyelmet. Szilágyi Péter hangsúlyozta: a lovagkirály személye és életműve a magyarságon túl Közép-Európa népeit is összeköti. A Szent László-freskókról készült kiállítást az elmúlt hónapokban Lengyelországban és Zágrábban is bemutatták, ahol mind a lengyel, mind a horvát köztársasági elnökök megtekintették - idézte fel a helyettes államtitkár. Mindezt utazó kiállítások és diákversenyek, konferenciák és előadások, kiadványok és dokumentumfilmek, zarándoklat és rockopera, ünnepi rendezvények és szertartások sora fogja követni a Szent László-évben. Pénteken kezdődik meg a Kárpát-medencei Szent László tanulmányi verseny elődöntőinek sorozata a felvidéki Nagyszelmencen, ezzel a gyermekek körében is elindulhatnak a programok, számolt be Szilágyi Péter.

szt lászló
Egy a számtalan templomi ábrázolása közül

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kiemelte, hogy a Szent László-évnek köszönhetően Magyarországon és szerte Európában magyar tízezrei ismerhetik meg a lovagkirály örökségét. Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke hozzátette: a magyarság történelmének kiemelkedő korszaka volt az Árpád-kor, melynek legnagyobb uralkodói nemcsak országépítő lendületükkel, de keresztényi lelkületükkel is a magyarságot szolgálták; a világ uralkodói dinasztiái közül az Árpádok adták a legtöbb szentet. Gaal Gergely és Csibi Krisztina az MTI-nek elmondták, a történelmi tablókból álló kiállítás június végéig lesz látható a Magyarság Házában, de a Magyarország és a Kárpát-medence több pontján is bemutatják.

A szent királyról adatbázisunkban többek között megnézhetik Fadrusz János szobrát, egy elképzelt képmását, de elolvashatják törvényeit is.

(mti)

• Publikálva: 2017.04.28. 11:12