a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Egy nem is annyira egyszerű tudomány

elsullyedt_vilagok_leadA kosárfonás, vagy kötés egy mindmáig élő foglalatosság, bár a kínaiak és más keleti népek ezt a területet is szép lassan meghódítják. Mert még mindig olcsóbb áthajókáztatni végtelen tengereken a keleti kosarakat, mint tisztességesen megfizeti egy magyar kosárfonót, fenntartani ezt a korábban igen csak fontos tudományt, mesterséget. Aminek produktumait most az kiskunhalasi piacon is megnézhetjük egy 1957 júniusában készült fényképen.
Igen, a mögöttünk hagyott évszázadban nem volt olyan falu, ahol ne dolgozott volna 2-3, vagy éppen több jeles kosárfonó, akinek a munkáját látva elégedetten hümmögtek a gazdák. És azért a gazdák, mert a kosarak nem csupán lakberendezési tárgyak voltak ez időtájt, hanem a családi gazdaság nélkülözhetetlen tároló és anyagmozgató eszközei, pontosabban edényei. Hogy mi mindenre használták ezeket a fűzvesszőből előállított holmikat, azt hosszú lenne felsorolni. A lényeg: ott voltak minden paraszti munkánál a tavaszi vetéstől kezdve a betakarításig. De nélkülözhetetlenek voltak az állatok etetésénél is, lásd: „szénahordó″ kosár. Aztán pályafutásuk második felében remek, szellős tárolóként is működhessenek, használattól függően még évtizedekig.
 
kosárfonás
Forrás: MaNDA
 
Nem szobadíszekről, szennyestartókról, fölösleges dolgokat elnyelő hántolt vesszőből készült, sokszor festett kosárkákról van tehát szó, hanem strapabíró egy munkaeszközökről. Ezért is hagyták rajta a még tél elején begyűjtött 2-2,5 méteres fűzvesszőkön a kérget, minek is gyengítették volna a lehántásával az anyagot, vagy csináltak volna maguknak pluszmunkát. A vessző begyűjtése után a hozzáértők a téli időszakban, amikor szünetelnek a paraszti munkák, hozzáláttak a kosárkötéshez. ezt a munkát a falusíházak akkoriban még tágas konyhájában, társaságban is lehetett végezni. A kosár fenekét kötötték meg először, majd a az erősebb, szebb vesszőkből, azokat a fenék fonásába illesztve és felhajtva és a tetején összekötve, létrehozták a kosár oldalfalának vázát. Ezt pedig újabb és újabb vesszők felhasználásával fonták fel egészen a kellő magasságig, majd pedig a váz vesszőinek szabadon maradt részéből megkötötték a kosár erős peremét. Végül a fül, vagy a fülek egészen különleges, a majdnem kész kosár súlyát is felhasználó elkészítésével zárult a munka.

A fényképen a két asszonyság előtt, a már emlegetett, nagyméretű, szénahordó kosarakkal indul a az árukészlet, de vannak itt kisebb, „füles″ kosarak is a konyhakerti munkához és esetleg a bolti vásárláshoz. Bár ez utóbbi feladatra nem kellett valami nagy méretű készség, hiszen a gyufán, són, cukron és petróleumon kívül nem sok mindent vett a falusi a két világháború között a boltban. Kosárért is csak olyan nagyobb helyeken lehetett pénzt kapni, mint mondjuk Kiskunhalas, ahol volt fizetőképes kereslet. Falun legtöbben „természetben″, terménnyel vagy éppen munkával fizettek a mesternek a munkáért. Vagy valahogy megkötötték maguk a kosarat.
 
Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.05.10. 11:38

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.