a rovat írásai

III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás a Vajdahunyad várában

Szeptember 22. és 23. között rendezik meg a III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást a Vajdahunyad várában. A Belügyminisztérium által szervezett rendezvényen 130 kiállító mutatja be a megvalósított közfoglalkoztatási programok eredményeit, biztosít lehetőséget a település megismerésére, az általuk készített termékek, és a helyi ételek kóstolására, azok megvásárlására.

Ki rombolta le Rezi várát?

A keszthelyi fennsíkon lévő Rezi község mellett a honvédségnek volt egykoron lőtere és bázisa, de ha már katonaság, akkor volt itt egy váracska is, amelyről nem szólnak ugyan hősi énekek, de a romokról készült fényképek ott vannak a Balatoni Múzeum jóvoltából az adatbázisunkban.

Nem volt egy Michelangelo a farkasvári szobrász

Be kell vallanunk, azért a római szobrászok, legalábbis a provinciákban működők nem nagyon érték el görög elődeik színvonalát. Hogy úgy mondjam, elég esetlegesnek, elnagyoltnak is tűnnek azok a sírszobrok is, amik Aquincumból, az egykori helytartói városból kerültek elő. Még inkább elmondhatjuk ezt a most 3D-ben is tanulmányozható, Szentendrén, a rómaiak által Farkasvárnak (Ulcisia Castra) nevezett katonai településen talált dombormű töredékéről. Ami nem valami szemet gyönyörködtető alkotás.

Stádinger Ferenc úr, a parancsnok

Aztán itt van a tűzoltóparancsnok is, aki azért mégis csak volt valaki a két világháború közti falu hierarchiájában. Leginkább a helyi önkéntes tűzoltó egylet, vagy egyesület tagjai választották meg „saját kebelükből”. Tehát egy közéjük tartozó, tekintélyes ember volt, akinek így bizalmat szavaztak. Ilyent látunk a Balatoni Múzeumban őrzött fényképen is, Stádinger Ferenc úr 25 évesen lett tűzoltó Keszthelyen, és egyben el is indult a parancsnokság felé vezető úton.

Az utolsó aranyágacska

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most III. András, az utolsó Árpád-házi királyunk alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Kucs Béla mindenütt

Az ózdi kollégák révén Kucs Béla több kisplasztikája is belekerült az adatbázisba. Ami nem is véletlen, az Ózdon született szobrász, aki az ország szinte minden nagyobb településére készített az ötvenes évektől indulóan köztéri szobrot, végül 150 művét szülővárosának ajándékozta.

A ház a sziklák alatt

Badacsonyi sétánkat a páratlan kilátással bíró Rodostó turistaházzal folytatjuk, ami leginkább Tördemicről közelíthető meg a 482 fokot számláló Bujdosó-lépcsőn. Bemenni nem tudunk, de ez a jövőben változhat.

Akik hajtották Singer úr masináját

Az is biztos, hogy nem nagyon volt falu a két világháború között, sőt még azután sem varrónő nélkül. Persze, a jelentősebb településeken szabók is működtek, akik minden a korban viselt ruhanemű előállítására képesek voltak. A varrónők viszont, ahogy én emlékszem, inkább a nők ruhadarabjainak elkészítésével, vagy éppen javítgatásával foglalkoztak.

A mindentudó kocsmáros

Az emberiség történetének első kocsmája talán éppen egy nagy fa alatt volt, ahol egy élelmes ősünk különféle hasznos dolgokra cserélte az általa erjesztett és leszűrt és kimért boldogító italt. Azóta sokat változott a világ, mostanra a falusi kocsma lassan megszűnik a helyi közösségi élet fontos színterének lenni, érdeklődés híján egyre több be is zár. Pedig másként volt ez a boldog békeidőkben, vagy a két világháború között.

A püspök úr 12 méteres keresztje

Szigligetről, a Királyné szoknyáján lévő kilátóból, de a Rókarántó tetején lévő kápolnától is jól látszik a Badacsony tetején, Tördemic felett Ranolder János püspök úr 12 méter magas keresztje. Igaz, mostanra úgy felnőttek a fák körülötte, hogy nem ötlik egyszerre szemünkbe, a Balatoni Múzeum gyűjteményéből kiválasztott képeslapokon. Igaz, ezeken azért jól láthatóan meg is erősítették vonalait.

Munkaigényes üveggyöngy?

Nézegetem ezt az egyszerű, szürke, jelentéktelen kis üveggyöngyöt. Tényleg, nagyon meggondolná manapság valaki, hogy egy ilyen holmikból összeállított nyaklánccal, karkötővel ékítse magát. Aztán mégis mekkora munka, szakértelem és tapasztalat van ebben a kis semmiségben!

MaNDA összes cikke »

Egy nem is annyira egyszerű tudomány

elsullyedt_vilagok_leadA kosárfonás, vagy kötés egy mindmáig élő foglalatosság, bár a kínaiak és más keleti népek ezt a területet is szép lassan meghódítják. Mert még mindig olcsóbb áthajókáztatni végtelen tengereken a keleti kosarakat, mint tisztességesen megfizeti egy magyar kosárfonót, fenntartani ezt a korábban igen csak fontos tudományt, mesterséget. Aminek produktumait most az kiskunhalasi piacon is megnézhetjük egy 1957 júniusában készült fényképen.
Igen, a mögöttünk hagyott évszázadban nem volt olyan falu, ahol ne dolgozott volna 2-3, vagy éppen több jeles kosárfonó, akinek a munkáját látva elégedetten hümmögtek a gazdák. És azért a gazdák, mert a kosarak nem csupán lakberendezési tárgyak voltak ez időtájt, hanem a családi gazdaság nélkülözhetetlen tároló és anyagmozgató eszközei, pontosabban edényei. Hogy mi mindenre használták ezeket a fűzvesszőből előállított holmikat, azt hosszú lenne felsorolni. A lényeg: ott voltak minden paraszti munkánál a tavaszi vetéstől kezdve a betakarításig. De nélkülözhetetlenek voltak az állatok etetésénél is, lásd: „szénahordó″ kosár. Aztán pályafutásuk második felében remek, szellős tárolóként is működhessenek, használattól függően még évtizedekig.
 
kosárfonás
Forrás: MaNDA
 
Nem szobadíszekről, szennyestartókról, fölösleges dolgokat elnyelő hántolt vesszőből készült, sokszor festett kosárkákról van tehát szó, hanem strapabíró egy munkaeszközökről. Ezért is hagyták rajta a még tél elején begyűjtött 2-2,5 méteres fűzvesszőkön a kérget, minek is gyengítették volna a lehántásával az anyagot, vagy csináltak volna maguknak pluszmunkát. A vessző begyűjtése után a hozzáértők a téli időszakban, amikor szünetelnek a paraszti munkák, hozzáláttak a kosárkötéshez. ezt a munkát a falusíházak akkoriban még tágas konyhájában, társaságban is lehetett végezni. A kosár fenekét kötötték meg először, majd a az erősebb, szebb vesszőkből, azokat a fenék fonásába illesztve és felhajtva és a tetején összekötve, létrehozták a kosár oldalfalának vázát. Ezt pedig újabb és újabb vesszők felhasználásával fonták fel egészen a kellő magasságig, majd pedig a váz vesszőinek szabadon maradt részéből megkötötték a kosár erős peremét. Végül a fül, vagy a fülek egészen különleges, a majdnem kész kosár súlyát is felhasználó elkészítésével zárult a munka.

A fényképen a két asszonyság előtt, a már emlegetett, nagyméretű, szénahordó kosarakkal indul a az árukészlet, de vannak itt kisebb, „füles″ kosarak is a konyhakerti munkához és esetleg a bolti vásárláshoz. Bár ez utóbbi feladatra nem kellett valami nagy méretű készség, hiszen a gyufán, són, cukron és petróleumon kívül nem sok mindent vett a falusi a két világháború között a boltban. Kosárért is csak olyan nagyobb helyeken lehetett pénzt kapni, mint mondjuk Kiskunhalas, ahol volt fizetőképes kereslet. Falun legtöbben „természetben″, terménnyel vagy éppen munkával fizettek a mesternek a munkáért. Vagy valahogy megkötötték maguk a kosarat.
 
Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.05.10. 11:38

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

III andrás
Az utolsó aranyágacska – II. András utószülött fia István herceg Velencében nőtt fel, itt is vette feleségül 1263-ban a dallamos nevű patríciuslányt, Marosini Tomasinát. István herceg ugyan 1271-ben meghalt, de özvegye sosem felejtette el, hogy gyermekük, András igényt támaszthat a magyar trónra.