a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Akit egyazon évben vettek fel színművészetire, kapta meg első filmszerepét, és lett a Nemzeti Színház tagja

szörényi éva lead

Száz éve született Szörényi Éva, a két világháború közötti filmgyártás sztárja, aki megállta a helyét az ötvenes évek Nemzeti Színházában is. Amerikában pedig ingatlanügy is volt, hogy megéljen a család, majd három kontinensen szervezett irodalmi és színházi esteket. És nem mellesleg a Magyar Szabadságharcos Szövetség elnökeként küzdött rendületlenül ’56 igazáért olyan időkben is, amikor kevés esély volt ennek megvalósulására.

Schwáb Elvira néven született Budapesten, apja hivatalnok, anyja szepesbélai báró Lers Ilona volt, szüleinek válása után anyai nagyapja fogadta örökbe, ekkor vette fel a Lers nevet, amit később anyai nagyanyjáról, aki végül felnevelte, Szörényire cserélt. Az államtitkár és nemzetközi jogász nagyapa után maradt nyugdíj nagypolgári megélhetést biztosított, Szörényi Éva nyelveket tanult, a nyarakat a hűvös Ausztriában töltötte, de már a líceumban kitűnt színészi képességeivel. Tizenévesen már jár a rádióba szavalni, és korkedvezménnyel vették fel a Színművészeti Főiskolára, de már ekkor, 1935-ben tagja lett a Nemzeti Színháznak és megkapta az első filmszerepét is. Páratlan karrier kezdete ez, amit még egy jó házasság is segít, a Hunnia filmstúdió főmérnöke, Örményi István veszi el feleségül, akinek három gyermeket szült és hű társa marad egészen a sírig. A színpad mellett olyan filmekben játszik főszerepeket, mint A Noszty fiú esete Tóth Marival, A tanítónő, vagy éppen a Halálos tavasz. A háború után a filmszerepek ugyan megritkulnak, de ő a Nemzeti örökös Évája az Ember tragédiájában, de ő játssza évekig Melindát is a Bánk bánban.

szörényi éva

Vitathatatlan színpadi teljesítményéért megkapja a Kossuth-díjat is, de 1956 októberében már társelnöke a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának. Ezért is szállnak vonatra családjával még novemberben, és utaznak Bécsbe, majd egy év múlva tovább Amerikába. Ahol nem várta a családot terített asztal, vagy Kánaán, Szörényi Éva ingatlanügynöknek állt, így egészítette ki a családi kasszát. Persze megmaradt színésznőnek az utolsó pillanatig, és a magyar kultúra lelkes nagykövetének, vagy inkább misszionáriusának. Amerikában, Ausztráliában és Nyugat Európában szervezett színházat és irodalmi esteket, emellett elnöke, majd társelnöke volt a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek. Amely céljául tűzte ki ’56 szellemének, emlékének az ápolását szerte a nagyvilágban. Ezért a tevékenységéért is kapta meg 1991-ben, 74 évesen a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1997-ben pedig a Magyar Örökség Díjat. Földi pályafutásának vége felé még megtalálta három filmszerep.  1993-ban játszott A szerep és az Alibi című filmekben, 2001-ben pedig Scarlett Johanssonnal és Nastassja Kinskivel együtt szerepelt az Amerikai rapszódiában. 2009-ben halt meg Los Angelesben, küzdelmeihez saját bevallása szerint mindvégig erőt adott töretlen hite a Jóistenben.

(Szörényi Éváról sok jó minőségű fotót találnak az adatbázisunkban.)

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2017.05.22. 15:40