Tudós hegymászó és a Vatikán első uralkodója

Százhatvan éve, 1857. május 31-én született XI. Piusz pápa, a független Vatikánvárosi Állam első uralkodója.

Achille Ambrogio Damiano Ratti néven a lombardiai Desióban jött a világra, egy selyemgyáros fiaként. 1879-ben szentelték pappá, később filozófiából, kánonjogból és teológiából is doktorátust szerzett, paleográfusként jártas volt az ókori és középkori egyházi kéziratok tanulmányozásában. 1882-től a padovai papi szeminárium professzora volt, 1888 és 1911 között a milánói Ambrosiana Könyvtárban dolgozott, 1907-től a könyvtár vezetője volt. Kidolgozta a gyűjtemény teljes restaurációs és újraosztályozási programját, kutatta Borromeo Szent Károly életét, s kritikai jegyzetekkel ellátva kiadta az ambrozián misekönyvet (a Szent Ambrushoz kötött, Észak-Itáliában honos szertartásrend). 1911-ben X. Piusz pápa felkérésére a Vatikáni Könyvtár alprefektusa, majd 1914-ben a könyvtár vezetője lett. XV. Benedek pápa 1918-ban lengyelországi apostoli vizitátorrá (az egyházmegyék törvényes működését ellenőrző pápai megbízottá), 1919 októberében apostoli nunciussá nevezte ki. 1920 augusztusában, a szovjet-lengyel háború alatt a diplomaták közül egyedül maradt a Vörös Hadsereg által fenyegetett Varsóban, személyes biztonságával sem törődve próbált hidat építeni a hadban álló felek között. Erőfeszítéseit a lengyelek félreértették, és az ország elhagyására kérték fel. A pápa 1921 júniusában bíborossá és a milánói főegyházmegye érsekévé nevezte ki.

A XV. Benedek 1922. januári, váratlan halála után összeült konklávé tizennegyedik szavazásán, 1922. február 6-án, kompromisszumos megoldásként, választotta pápává Ratti bíborost. A 259. római pápa február 12-én XI. Piusz néven lépett Szent Péter trónjára. Egyházfői céljául a világbéke alapzatán álló új kereszténység kiépítését tűzte ki, a „Krisztus békéje Krisztus országában″ mottó jegyében kormányzott. Első pápai cselekedeteként újjáélesztette a Szent Péter-bazilika erkélyéről elmondott, Rómának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló húsvéti üzenet 1870-ben megszüntetett hagyományát. 1870-ben foglalta el az olasz hadsereg Rómát, s szűnt meg a Pápai Állam, amelynek utolsó uralkodója, IX. Piusz a Vatikánba zárkózott. Élete hátralevő részét önkéntes fogságában élte le, s megtiltotta az olasz hívőknek, hogy részt vegyenek a pápai területeket "bitorló" olasz állam közéletében. A következő időszakban az olasz állam és a pápaság viszonyát az ellenségesség jellemezte, a helyzet csak az első világháború idején változott meg, amikor XV. Benedek felfüggesztette a katolikusok közéleti részvételének tilalmát. XI. Piusz 1926-ban titkos tárgyalásokat kezdett a római kormánnyal, s ezek eredményeként született meg az 1929. február 11-én aláírt, az olasz állam és a pápaság közötti kapcsolatokat 1984-ig szabályozó lateráni szerződés. A hat évtizedes vitát lezáró megállapodásban kijelölték a mai pápai állam területét, a pápa uralma alá rendelték a létrehozott független Vatikánvárosi Államot, amelynek XI. Piusz lett az első uralkodója. A vatikáni javak elkobzásáért kárpótlásul kapott 1750 millió lírát (kb. 100 millió dollár) ingatlanokba, értékpapírba és aranyba fektették, a bevételek nagy részét a történelmi épületek fenntartására fordították.

Az egyházfő állásfoglalásait és hitéleti útmutatásait 31 enciklikában adta közre. Kormányzati elveit 1922-ben kiadott első, Ubi Arcano Dei Consilio kezdetű enciklikájában foglalta össze, a világi hívek bevonására buzdítva elindította az Actio Catholica mozgalmat. A Rerum Novarum szociális enciklika kiadásának negyvenedik évfordulóján, 1931-ben közzétett Quadragesimo anno enciklikájában a társadalom Szentszék által elképzelt új rendjét vázolta fel. Szakított elődei Európa-központú missziós stratégiájával, a tengerentúli hittérítésben megkövetelte a szerzetesrendek tevékeny részvételét. Megkétszerezte a misszionáriusok számát, pontifikátusa alatt, 1926-ban avatták fel az első kínai püspököket. A hitélet elmélyítésére több szentévet és jubileumot is meghirdetett, az 1925-ös szentévben bevezette Krisztus király ünnepét, amely a katolikus egyház legfiatalabb főünnepe. Számos szentet avatott, köztük a vértanú Morus Tamás angol államférfit és filozófust, valamint a Szalézi Társaság megalapítóját, Bosco Szent Jánost. Külpolitikájában a párbeszédre, a diplomáciai kapcsolatok felvételére törekedett. Uralkodása alatt 18 konkordátumot kötöttek, bár a két világháború közötti Európában ezek a megállapodások nem bizonyultak tartósnak. Miután a náci Németország megszegte az 1933-ban megkötött konkordátumot, a pápa sorozatosan tiltakozott, majd 1937-ben kiadta az egyetlen német nyelvű enciklikát. A Mit brennender Sorge (Égető aggodalommal) kezdetű körlevél elítélte a fajelméletet, a fajgyűlöletet, az egyház- és vallásellenességet.

A tudományos haladás elkötelezett híveként megalapította a Pápai Keresztény Régészeti Intézetet, átszervezte és újjáalapította a Pápai Tudományos Akadémiát, a rádiózásban rejlő lehetőségeket felismerve elindította a Vatikáni Rádiót. De nem csupán a könyveket bújta, hegymászónak is kiváló volt, elsőként mászta meg az Alpok több csúcsát, járt a Monte Rosa, a Matterhorn és a Mont Blanc tetején. A tudós-sportember pápa általa képviselt alakját később II. János Pál testesítette meg. XI. Piuszt az egyik legszigorúbb pápaként tartják számon, ritkán mosolygott, mindig egyedül étkezett, a politikusokat ülve üdvözölte, még saját testvéreit is csak kérelem benyújtása után, nyilvános kihallgatáson fogadta. Idős korában egészsége meggyengült, nyolcvanegy évesen, 1939. február 10-én szívinfarktusban halt meg, a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezték nyugalomra.

(mti)

• Publikálva: 2017.05.29. 14:50