A francia csendőrséget (gendarmerie) még Napóleon hozta létre és terjesztette el az általa tartósan meghódított területeken, így Lombardiában is. A franciák helyére visszatérő Habsburgoknak viszont volt annyi esze, hogy nem kergették szét a jól működő testületet, hanem arra alapozva létrehozták a csendőrséget, pontosabban a zsandárságot egész birodalmukban, így Magyarországon is már 1849-ben. Az akkor még az elnyomást szolgáló zsandárok központi irányítás alatt álltak, a vármegyék saját hatáskörben csendbiztosokat alkalmaztak, akik szintén zsandárokat, vagy pandúrokat vehettek fel maguk mellé. Ez a szisztéma aztán az 1870-es évekre már nem bírt megbirkózni a megnövekedő vidéki bűnözéssel, ezért hozták létre 1882. január elsejétől a Magyar Királyi Csendőrséget, kezdetben 115 tiszttel és megközelítően 5050 fős legénységi állománnyal. Először hat, majd az 1890-es évektől újabb három csendőrkerület alakult élén egy-egy ezredessel. Ez szárnyparancsnokságokra bomlott, tiszti irányítással, legalul pedig az 5-7 fős őrsök voltak egy-egy altiszt vezetésével. Feladatuk a személy és vagyonbiztonság, a közrend megőrzése mellett a bűnesetek felderítése és megelőzése volt. Legfőbb parancsnok a csendőrség felügyelője, tábornoki rangban szolgált.

 

 

A felvételről helyben az őrsön döntöttek szigorú kritériumok alapján, amelyhez a büntetlenség mellett a feddhetetlenség és a szigorú erkölcs és a törtekkel való számítások is hozzá tartoztak a már emlegetett 163 centiméter és a nőtlenség mellett. A jelöltek 6 hetes kiképzés után fél évre próbacsendőrök lettek, csak ezután kapták mag a teljes fizetést, ami az első világháború előtt évi 2336 korona volt, tehát „vidéki viszonylatban” jó pénznek számított. Felszerelésükhöz a katonaihoz hasonlító egyenruha és a kakastollas kalpag mellett 1906-tól egészen 1945-ig hozzá tartozott a M1895 mintájú Mannlicher karabély is azzal a bizonyos szuronnyal. A fegyverhez pedig nagyon szigorú használati előírások is tartoztak, így ha megtámadták a csendőrt, kötelessége volt lőni. Ha nem tette, hadbíróság elé került, de azért is éveket kaphatott, ha valahogy elvették a fegyverét. Történetükhöz az is hozzá tartozik, hogy Kun Béláéknak az első dolguk volt a testület feloszlatása, mint ahogyan ezt keresztül vitték a kommunisták az Ideiglenes Kormány asszisztálásával 1945 márciusában is. Az állomány nagyobbik része eddigre elesett már az ország védelmében, vagy éppen Nyugatra vonult vissza. Az itthon maradottakat az ötvenes évek végéig bebörtönözték, üldözték, csak segédmunkások lehettek, a nyugdíjasoktól pedig megvonták a járandóságukat. Eme ellenszenv oka a magyarországi zsidóság deportálásában való aktív részvétel mellett a totalitárius pártok, így a kommunisták elleni fellépésük volt, és talán az alábbi, 1941-ben keletkezett Csendőr tízparancsolat sem tetszhetett a Moszkvából érkezett új uraknak.

 

(Az adatbázisunkból választott első képen két szakaszvezetőt láthatunk az említett puskákkal 1909-ből, míg a másikon a két világháború közötti egyenruhát, és jellegzetes bajuszviseletet vehetjük szemügyre.)