a rovat írásai

Lemmyből őskrokodil lett

Lemmyről, a Motörhead néhai énekeséről nevezték el a londoni Természettudományi Múzeum hatalmas, jura kori krokodilfosszíliáját brit kutatók. Az 5,8 méteres fenevadnak a Lemmysuchus nevet adta az Edinburgi Egyetem kutatócsapata, miután rájöttek, hogy egy külön fajt képvisel.

A szabad pálinkafőzés jogát sem kellett volna bántani

Hát igen, lehet valaki a király első számú bizalmasa, az ország tényleges irányítója, a felvilágosodás rajongója és tudós orvos, ha nekimegy a kereskedők és a nemesek előjogainak, és korlátozza a pórnépet a pálinkafőzés szabadságában, vesznie kell. Még az 1700-as évek második felének Dániájában is vesznie kell, pedig az már a felvilágosult, polgárilag is fejlett Nyugat volt, legalább is innen úgy látjuk, láttuk sokáig.

Feltámad haló poraiból a Telekiek kastélya

Az erdélyi Beszterce-Naszód megye önkormányzata 4,8 millió eurós európai uniós finanszírozással felújítja a paszmosi (Posmus) Teleki-kastélyt, közölte a Mediafax hírügynökség.

42 ezer éves gyöngysor a barlangból

Mintegy 42 ezer éves, elefántcsontból készült gyöngyöket találtak a régészek a Sváb-Alb-hegységnek az UNESCO világörökségi listájára frissen felkerült barlangjaiban.

A Művészetek Völgyében is felbukkan a Néprajzi

Egyedüli múzeumként vesz részt idén a Művészetek Völgye fesztiválon a Néprajzi Múzeum, amely július 21. és 30. között Taliándörögdön, az Etno Ligetben minden nap állandó programokkal és koncertekkel, az Etno Portán pedig vetítésekkel várja a fesztiválozókat.

Egy kard különös kalandjai

Több mint 150 év után került elő az amerikai polgárháborúban megalakult első, feketékből álló katonai egység parancsnokának a kardja, amelyet az 1861 és 1865 között zajló konfliktus egyik legfontosabb fegyvereként tartanak számon.

Cenzúrázzák Micimackót?

Rászálltak a Micimackóval kapcsolatos kommentekre a kínai hatóságok; a mesebeli medve képeit még közzé lehet tenni, de hozzászólni már alig-alig lehetett hétfőn az ilyen képekhez, miután korábban többen Hszi Csin-ping kínai elnököt a csacsi öreg medvéhez hasonlították.

God save the Queen, aki most Windsor éppen

Anélkül, hogy csak kicsit is részleteznénk az elképesztően bonyolult családfákat, azért meg kell emlékeznünk a tényről: éppen 100 esztendeje létezik az ködös Albionban jelenleg is uralkodó Windsor-ház. Eme, az ilyen családoknál nem éppen hosszúnak számító uralkodásra (gondoljunk csak a Habsburgokra!) nagyon egyszerű a magyarázat: 1917. július 17-ig egészen máshogy nevezték magukat.

Újabb darabok értek haza a Seuso-kincsből

Magyarországnak sikerült visszaszereznie a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében.

Gépkarabély százmillió példányban

Hetven éves minden idők legismertebb és legnagyobb számban legyártott gépkarabélya, az AK-47-es. Már milliókban mérhető talán áldozatainak száma, lepusztult darabjait büszkén markolják az afrikai gyermekkatonák, és ott van két, nem éppen demokratikus ország címerében is. Hát persze, hogy lopással indult ez a 100 millió legyártott darabot eredményező világkarrier.

Bajoroknak rettenet, magyaroknak világraszóló diadal

Aztán az utóbbi tíz esztendőben, 1100 év után lassan felfedeztük a Pozsonyi csatát is, ahol egy számarányát tekintve jóval kisebb magyar sereg gyakorlatilag megsemmisített három nehézfegyverzettel ellátott keleti frank hadoszlopot. Világraszóló diadal nekünk, végzetes vereség a bajoroknak, pontosabban a keleti frankoknak, akik vissza akarták venni az avaroktól karddal megszerzett Pannóniájukat az új hódítóktól.

Művelődés összes cikke »

Az angol királyfi és a szász erődtemplomok

homoróddaróc leadAz erdélyi szász erődtemplomok restaurálását, környezetük felélesztését, turisztikai és gazdasági hálózatokba való bevonását tűzi ki célul Károly herceg Romániában bejegyzett civil szervezete, a Walesi Herceg Románia Alapítvány – közölte a Mediafax hírügynökség.

A projektet elsőként a Brassó megyei Homoróddaróc (Daruseni, Draas) erődtemplománál kísérleti jelleggel indítják el, az ott szerzett tapasztalatok alapján tervezik a kiterjesztését más erődtemplomokra. Amint az alapítvány közölte, az a cél, hogy ne csak felújítsák a mára hívek nélkül maradt középkori erődtemplomokat, hanem fenntarthatóvá is tegyék őket. Ezért a Walesi Herceg Románia Alapítvány az Erődtemplomok Alapítványával és a román hatóságokkal a felújítás mellett olyan gazdasági tevékenységeket próbál a templomok köré szervezni, amelyek megtermelik a karbantartás költségeit és munkahelyeket is biztosítanak a települések lakói számára. A homoróddaróci erődtemplomra kidolgozott terv magában foglalja a romos templom felújítását, egy kávézó, szálláshelyek és kézműves műhelyek létesítését a szomszédos épületekben. A terv szerint valamennyi létrejövő munkahelyet helyben lakó alkalmazottal töltenének be. Amennyiben sikeresnek bizonyul a homoróddaróci kísérlet, azt több más erődtemplomra is kiterjesztik, közölte a walesi herceg alapítványa.

homoróddaróc

Az erdélyi magánlátogatáson levő Károly herceg azt követően, hogy hétfőn Kolozsváron átvette a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) díszdoktori címét, a székelyföldi zalánpataki birtokára utazott. Szerdán az alapítványa százfehéregyházi (Viscri, Deutsch-Weisskirch) tulajdonait, majd a homoróddaróci, homoródi (Homorod) és a mirkvásári (Mercheasa, Streitforth) erődtemplomokat látogatta meg.

(A csíkrákosi katolikus erődtemplomról is találnak fotót itt és itt az adatbázisunkban.)

(mti)

• Publikálva: 2017.06.01. 12:50