a rovat írásai

Új felületen folytatjuk

Kedves Olvasó! Mindenek előtt köszönjük, hogy a kultúrával foglalkozó számos internetes oldal közül bennünket is érdeklődéssel lapozott. A MaNDA, mint közintézmény feldarabolása után e honlap kiadója a Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság lett, feladata pedig az archívum gyarapodásának bemutatása, cégünk törekvéseinek ismertetése. Ezekhez a célokhoz egy új felületet készítettünk, ahol mindig elérhető lesz a most búcsúzó mandarchiv.hu is.

Visszabeszél a templom oldala

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala. Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Ózdi intézményeink az Echo Televízió építészeti műsorában

Huszonhárom percben mutatta be az Echo Televízió a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. által működtetett két ózdi intézményt, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot és a Digitális Erőművet. Az október 14-én, szombaton adásba kerülő műsorban az építész tervező mellett megszólalt a két intézmény és a Forum Hungaricum vezetője is.

Munkát bőven adó szeptember

Sok szó esett már ezen a felületen a két világháború közti falu életéről. Megismerhettük a tisztségviselőket, a falu tekintélyeit és mesterembereit is. Csak még magáról a parasztról, a falu lakójáról nem nagyon esett szó. Pedig ők adták akkoriban az ország lakosságának legnagyobb részét. Nézzük hát meg, mit csinált a magyar földműves az esztendő hónapjaiban. Nézzük meg már csak azért is, mert ez is egy elsüllyedt világ, azok a tevékenységek, szokások rég a múlté lettek, amik meghatározták a falusi ember életét akkoriban.

A rekorder múzeumalapító korsója

Nem is ez a korsó az érdekes most nekünk, bár egészen szép darab. Hanem a megtalálójával, Dornyay/Darnay Bélával foglalkozunk most. Aki amerre járt, mindenütt múzeumot alapított. Emellett 11 évig áldozópap is volt, és piarista szerzetes.

Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg

A jó Károly Róbert királyunk pedig annyi mindent tett itt, hogy azt kár is lenne egy cikkbe belezsúfolni. Hogy aztán némi képet kapjunk a 14. század elejének magyarországi viszonyairól, nézzük csak meg jobban az első vegyesházi uralkodónk hatalomra jutását.

Finta Sándor és Walt Whitman

Hogy mikor találkozhatott a Túrkevéről induló szobrász, Finta Sándor Walt Whitman költészetével, azt nem lehet tudni biztosan. A Szabó Lőrinc, Babits és Füst Milán által is fordított verseit leginkább eredetiben, angolul olvashatta, hiszen 1923-tól New Yorkban élt. Az viszont biztos, hogy tetszett neki ez a fajta költészet, ezért is készülhetett el a túrkevei Finta Múzeum által most 3D-ben tanulmányozható kis éremmel.

Tihany elveszett várai

Gyulaffy kapitány uram Csobánca után illenék szólni Tihany váráról, pontosabban várairól is. Mert a félszigeten már 5000 évvel ezelőtt állt egy földsánc, s rómaiak pedig az átkelő védelmére őrtornyot emeltek, és ez így ment tovább egészen 1683-ig, amikor Tihany a töröknek mindig sikeresen ellenálló földvára a levegőbe repült. Vagy eltalicskázták.

Lármafa, véres kard, postáskisasszonyok

A két világháború közötti falu egyik fontos közintézménye volt az éppen idén 150 éves Magyar Királyi Posta által fenntartott és működtetett postahivatal. Ahol a távíróval párhuzamosan a telefon is működött, ahol fel lehetett adni a leveleket és a táviratokat. Amiket aztán „házhoz is szállított” a postás, akit kézbesítőnek is neveztek. Az első emancipált munkahelyek egyike volt, a postáskisasszony kezelte az elektronikus masinákat, de ki is hordta a leveleket, ha nem volt önálló kézbesítője a hivatalnak.

Szép szál ember volt ez a III. Béla

III. Béla királyunkról pedig csak jót mondhatunk, konszenzus van arról a történészek között, hogy az ő uralkodása alatt volt a legerősebb, leghatalmasabb az Árpád-ház. Magyarország pedig – legalábbis a királyi bevételeket tekintve – megelőzte Franciaországot és Angliát is.

Asszonyok védelmezte Csobánc

Bizony, nem csak Egerben ragadtak kardot, forróvizes fazekat a nők, hanem megvédték Csobáncot is, mikor a labanc ostromolta. Hatvan férfi és nő, a környék nemesasszonyai, lányai egy ezer fős császári seregtestet győztek le. Úgy, hogy annak majdnem fele tisztestül, parancsnokostul a fűbe harapott a 376 méteres hegy oldalán.

MaNDA összes cikke »

Örökmozgó a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkban

elmenypark lead

Örökmozgó fantázianévvel napközis, filmes tematikájú tábort indít a nyár folyamán a Élménypark július és augusztus hónapokban, három alkalommal. Természetesen a tábor fő témája a filmművészet köré szerveződik, közelebbről az animációkészítés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a gyerekek az öt nap során.

 

A mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyhoz, valamint az analóg és digitális animációkészítés tematikájához kapcsolható az a nyári, aktív és élménydús elfoglaltságot biztosító napközis tábor a júliusban első születésnapját ünneplő élménypark szervezésében, amelyre még lehet jelentkezni az épület recepcióján. A tábor programja alapvetően a fiatalabb korosztályt, a 8-12 éves kisdiákokat célozza meg, azonban szívesen fogadnak a szervezők kicsit fiatalabb és kicsit idősebb, érdeklődő és lelkes gyerekeket is. A foglalkoztató program több szinten is szeretné bővíteni a gyerek képességeit, hiszen igyekszik a Nemzeti Alaptantervben foglalt fejlesztési területek és nevelési célok közül a társas kultúrát fejleszteni. Célja a tábornak, hogy a gyerekeket a médiatudatosságra nevelje, továbbá a kulcskompetenciák közül az esztétikai – művészeti tudatosság, kifejezőkészség, és a digitális kompetenciák magas szinten történő gyarapítása is.

nyári tábor

A tábor programjának alapjait képező tananyagok és feladatok logikailag egymásra építkeznek, így az ismeretátadás módszere induktív: a tanulók a könnyedebb tananyagoktól, feladatoktól kezdve haladnak a nehezebb, több gondolkodást, több együttműködést igénylő tevékenységek felé. Az öt nap során természetesen a gyerekek animátorok segítségével sajátíthatják el az elméleti ismereteket, illetve próbálhatják ki a gyakorlatban az animációs feladatokhoz kapcsolódó tudnivalókat, és készíthetnek önállóan és közösen, csapatmunkában is mozgó, forgó, rajzos és digitális „csodákat”. A különböző mozgásfázisokat bemutató kis eszközök, amelyekkel közelebbről megismerkedhetnek az érdeklődő, kreatív gyerekek a következők: traumatróp, azaz forgó csoda, pergetőkönyv és a zoetróp.

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark és Digitális Erőmű

Rajzolhatnak képregényt, kipróbálhatják az árnyjátékot és a „stop trükk″ videós technikát is, valamint a tábor végén a digitális animációkészítés alapját képező, rajzzal és eszközök mozgatásával segített „stop motion″, vagyis pixillációs animációs technikával készített kisvideót vihetnek haza magukkal – persze az összes, általuk készített animációs varázslatokkal együtt. A tábor még várja az érdeklődőket, a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark recepcióján Ózdon egy jelentkezési lap kitöltésével, és előleg befizetésével jelezhetik a szülők gyermekük részvételi szándékát. A program természetesen tartalmazza a napi háromszoros étkezést, részletes információk az alábbi linken találhatók meg: http://www.nfe.hu/nyari-tabor/.

Várunk mindenkit szeretettel.

Facskó Anett

• Publikálva: 2017.06.30. 11:26

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

károly róbert
Uralkodó, akit háromszor koronáztak meg – A 12 éves Caroberto a délvidéki Frangepánok, Subicsok és Babonicsok lefizetése után partra is száll Dalmáciában, és elindul Buda felé. Még tart a menetelés, amikor III. András hirtelen elhalálozik, így aztán Bicskei Gergely esztergomi érsek meg is koronázza valami sebtében előkerített koronával a 13 éves ifjút. Ez volt Károly Róbert első megkoronázása, amit még kettő követett.