Nem sokat, csak azt, hogy miből van, és hogy hol találták. Radiokarbonos, C 14-es vizsgálatra a múzeumnak nyilván nem volt módja, de nincs is ennek a leletnek akkora értéke, hogy komoly pénzeket költsenek korának pontos meghatározására. Annyit viszont tudunk enélkül is, hogy a különféle csigákból és kagylókból már az ősember is készített magának ékszereket. Ezeket megtalálták csontjai mellett is, vagy az elrontott darabokat a lakóhelyének közelében összegyűlő szemétben. Mert az ősember is termelt már szemetet, igaz, nem annyit, mint kései utóda. A Zalaváron, egy terepbejárás során felbukkanó kagylókarkötő ránézésre sem egy komoly produktum, nincsen benne néhány percnyi munkánál több. Nincsenek rajta díszítések, pedig ezeket, főleg apró, párhuzamos vonalkákat azért produkálhatott volna valami éles, hegyes kővel rá a készítője.

 

 

Az is érdekes aztán, hogy tengeri kagylóról van szó a múzeum munkatársai szerint, Zalavárhoz pedig meglehetősen távol esik a legközelebbi tenger, az Adria. Hacsak nem a néhány földtörténeti korral korábbi Pannon tenger lakója volt ez a kagyló, bár ez teljességgel lehetetlen. Akkor kereskedelem útján jutott el idáig ez a karkötő? Hát, ennek is csekély a valószínűsége, hiszen nehezen elképzelhető, hogy lett volna ilyen primitív darabra kereslet, meg aztán az akkori ember ennél fontosabb holmiknak szervezte meg a távolsági kereskedelmét. Így tehát, mint azt már az elején is mondtam, valóban csak találgatni lehet eme karkötő kapcsán. Annyi még biztos, hogy 2016. július elsejétől az Europeánán is megtalálható a 3D-s fényképe. Talán majd ott valaki figyelmét még felkelti.