a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

elsullyedt_vilagok_leadA két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Egyre gyarapodó archívumunkban számos régi fotót találunk erről a nem igazán előkelő foglakozásról, és a kanász által régen használt eszközökről. A mesterség mondhatni ősi, hiszen a disznók háziasítása egészen az ősemberig vezethető vissza. A jelenlegi házisertések ősét pedig logikusan a különféle vaddisznók környékén kell keresnünk. Európába állítólag a Közel-Keletről érkeztek az első példányok, érdekes, mostanság éppen arrafelé élnek olyan népek, akik nem hajlandók húsukból fogyasztani. A házisertés, no és az Európában honos vadonélő rokonai is állítólag egészen intelligens lények, kitűnő szaglásukat a szarvasgomba felderítése mellett újabban a kábítószerek felismerésére is használják.

kanász
Öreg kanász talán még a 19. századból (forrás: MaNDA)

De a magyar középkorban, no és sok helyen egészen az 1950-es, 60-as évekig a húsukért, zsírjukért és a bőrükért tartották a disznókat. A nemesi birtokokon nagy kondákban, ridegtartással járták a hatalmas eredőségeket, és túrták ki az ehető dolgokat az avarból. Emellett persze a jobbágyporta tartozéka is volt a disznóól, vagy előbb inkább csak egy karám, elkerített udvarrész. A 19. század végére a modernizálódó állattartás fokozatosan elbúcsúztatta ezeket a hatalmas kondákat, a Bakonyból is elfogytak a földbirtokosoknak dolgozó makkoltató kanászok. Akik amúgy az állatokkal foglalatoskodók hierarchiájának a legalján voltak, a gulyások, csikósok és juhászok le is nézték a büdös disznókat terelgető, szürkemarha szarvából készült tülökkel, kanászbaltával és kanászostorral felszerelt napbarnította embereket.

kanász
A törökkoppányi kanász a csordával a 30-es évek végén (forrás: MaNDA)

Akikből a 20. század első felében már csak egyet-egyet találunk falvanként azzal a bizalmi feladattal, hogy a legeltetős időszakban (Szent Györgytől Szent Mihály napjáig) vigyázzon a gazdák disznaira, azon legyen, hogy azok estére épségben és jóllakottan csörtessenek be az általában hosszúra nyúló porta végén álló ólakba. A kanász szót a kondát vezető kan(disznó)ból eredeztetik, a falu hierarchiájában a Megismerni a kanászt című népdal ellenére nem éppen magas pozícióját olyan kifejezések is jelzik, mint az „elkanászodás”, vagy a „csürhe”, ahogy a Tiszántúlon a disznócsordát, vagy kondát nevezik.

Pálffy Lajos

 

• Publikálva: 2017.07.19. 11:27

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.