a rovat írásai

Hétvégén bárki bemehet a Képzőre!

A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napjai szeptember 16-17-i programjában, amelyet Aranykorok emlékezete címmel hirdetettek meg a szervezők. Ezen a hétvégén az egyetem mindkét campusa látogatható lesz, ahol az érdeklődők ingyenesen vezetéseken vehetnek részt. A főépületben a Közös történetünk ‒ Hallgatói tettek a Képzőnek a Képzőről címmel a Barcsay Teremben és az Aulában megnyílt kiállítást is meg lehet majd tekinteni.

Kiállítást ajándékozott a Budavár testvérvárosának, Zentának

Megnyílt A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk című kiállítás a Zentai Városi Múzeumban. Az emlékkiállítást a Budavári Önkormányzat ajándékozta testvérvárosának azért, hogy a 320 éves zentai csata nemzeti és világtörténelmi jelentőségét bemutassák és egy állandó tárlatot hozzanak létre a zentai Városháza toronyszobájában.

Körbeutazza az országot a Seuso-kincs

Döntött a kormány a Seuso-kincs magyarországi vándorkiállításáról. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az úgynevezett Seuso-kincs, amely az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű lelete magyarországi bemutatására Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Székesfehérvár és Zalaegerszeg megyei jogú városokban vándorkiállítást szerveznek.

A mozi, amelynek nyitását Kosztolányi meg is verselte

Azért foglalkozunk most a Corvin mozival, mert éppen hatvan éve annak, hogy a megkapaszkodó Kádár-féle hatalom újjáépíttette a forradalom alatt rommá lőtt, félig leégett épületet. Bizony, feledtetni akarván az akkori napokat, csillivilli mozi lett ismét a Corvin, ahol először tudták az országban levetíteni a cinemascope filmeket.

Amikor a komputer megjelent az otthonokban

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) és Nagy Károly magángyűjtő közös kiállításon mutatja be az informatikatörténet egy fontos és népszerű szeletét az első házi számítógépek világát.

Szobor a város asszonyainak, leányainak

Magánadományból, egy helyi vállalkozó felajánlásaként állítanak köztéri szobrot Nagykanizsán az egykori kereskedővárosi múltra és a város lányaira, asszonyaira emlékezve.

Ludovikás tiszt, partizán és a forradalom tábornoka

Száz esztendeje született Eperjesen Maléter Pál, aki önként jelentkezett katonának, majd fogságba esve partizánnak, hogy aztán a forradalom honvédelmi minisztereként csalják tőrbe, és végezzék ki kötél által, ami mindig nagy megszégyenítés egy katonának.

Derviskolostor a szőlőhegyen, a szultán sírjánál

Folytatódik szeptembertől a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen felfedezett Szulejmán-sírkomplexum feltárása, közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője.A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a türbe és dzsámi mellett eddig csak kismértékben feltárt derviskolostor régészeti kutatásával és az erődítmény további vizsgálatával folytatódik a munka.

Kőművessegédből kultúrpápa

Hogy mi volt a közös Napóleon és a kommunisták idejében, arra egyszerű a válasz. Míg a kis korzikainál minden katona úgymond a tarsolyában hordta a marsallbotot – így lett a huszár Murat-ból lovassági tábornok, majd király – addig a kommunisták alatt is lett villamoskalauzból miniszter (Kossa István), vagy éppen kőművessegédből évtizedeken át a kultúrpolitika teljhatalmú ura. 100 éve született Appel Henrik néven a későbbi Aczél György, aki barátai között tudhatta, Kádár Jánost, Illyés Gyulát és talán még Kodályt is.

Lemmyből őskrokodil lett

Lemmyről, a Motörhead néhai énekeséről nevezték el a londoni Természettudományi Múzeum hatalmas, jura kori krokodilfosszíliáját brit kutatók. Az 5,8 méteres fenevadnak a Lemmysuchus nevet adta az Edinburgi Egyetem kutatócsapata, miután rájöttek, hogy egy külön fajt képvisel.

A szabad pálinkafőzés jogát sem kellett volna bántani

Hát igen, lehet valaki a király első számú bizalmasa, az ország tényleges irányítója, a felvilágosodás rajongója és tudós orvos, ha nekimegy a kereskedők és a nemesek előjogainak, és korlátozza a pórnépet a pálinkafőzés szabadságában, vesznie kell. Még az 1700-as évek második felének Dániájában is vesznie kell, pedig az már a felvilágosult, polgárilag is fejlett Nyugat volt, legalább is innen úgy látjuk, láttuk sokáig.

Művelődés összes cikke »

Szobor a város asszonyainak, leányainak

sörös ritaMagánadományból, egy helyi vállalkozó felajánlásaként állítanak köztéri szobrot Nagykanizsán az egykori kereskedővárosi múltra és a város lányaira, asszonyaira emlékezve.

A város közgyűlése csütörtökön fogadta el azt az előterjesztést, amelynek értelmében a néhány éve sétálóutcává alakított, de még felújítás előtt álló Ady utca főtér felőli végén helyezik majd el az új műalkotást. Sörös Rita kaposvári szobrászművész két beszélgető nőalakot idéző bronzszobra a járdaszinten áll majd, a csipkézett ruhákon keresztül pedig belülről világít is majd. Az új köztéri szobor ötletével 2013-ban állt elő először a helyi városvédő egyesületnél Velenczei Ferenc és felesége, akik négymillió forintot szántak a megvalósításra. Mint a felajánlást tévő vállalkozó az MTI-nek elmondta: felesége 2014-ben elhunyt, ezért amikor 2015-ben már a polgármesternél jelentkezett ajánlatával, már felesége emlékére is szánta a leendő szobrot. Hozzátette: eredetileg az volt a szándékuk, hogy a városban nyoma maradjon az egykor virágzó kereskedelmi életnek, ő maga és családja is kereskedelemmel foglalkozott és foglalkozik, ez biztosította mindig is a megélhetésüket.

sörös
Játszó gyerekek (forrás: szoborlap.hu)

A város közgyűlése által tárgyalt előterjesztés szerint a helyi művészeti tanács még 2015-ben megvizsgálta a szóba jöhető belvárosi helyszíneket, de csak jóval később született döntés arról, hogy az Ady utca főtérhez közelebbi végén helyezhetnék el a majdani szobrot. 2016 tavaszán a Kanizsa Kul-Túra Egyesület meghívásos pályázatot hirdetett, a felkért öt elismert szobrászművész közül négyen több makettet is benyújtottak, de sem a művészeti tanács, sem az adományozó nem javasolta megvalósításra egyik pályaművet sem, így a pályázat eredménytelennek bizonyult. Az ötödik felkért alkotó, Sörös Rita szobrászművész ezt követően küldte el négy kompozíciójának makettjét, amiből kettőt a művészeti tanács is megvalósíthatónak tartott, ezek közül a mecénás a 19. századi virágkort idéző elegáns hölgyeket választotta. A két beszélgető nőalak, a kereskedőfeleségek ötnegyedes léptékű, posztamens nélküli bronzszobrok lesznek, amelyek körbejárható, érinthető közelségben állnak a járókelőkhöz. A művész elképzelése alapján a nők ruhájának áttört csipkézete a belülre rejtett lámpák jóvoltából sötétben világít majd.

sörös
Játszó gyerekek (forrás: szoborlap.hu)

Velenczei Ferenc elmondta azt is: nagyjából tízmillió forintra tehető a szobor elkészítésének és felállításának költsége, amelyet az önkormányzattal aláírt kötelezettségvállalás alapján biztosít a munkákhoz. A szobor már készül, de majd csak azt követően helyezik el az Ady utcán, ha megtörténik az útszakasz tervezett rekonstrukciója. Az önkormányzat csütörtökön hozott határozata szerint ez 2018 végére várható.

(mti)

• Publikálva: 2017.09.04. 08:59