​Gótika és misztika Gyöngyösön

A gyöngyösi templomra is érvényes lehetett a gótika kapcsán váltig idézett megállapítás, amelyet eredetileg 1220 körül a lincolni székesegyházról írt egy névtelen szerző: Non res unita, sed una, vagyis nem egyesített, hanem egy.

A francia kultúra időről időre meghatározóvá vált egész Európa számára. Leggyakrabban a felvilágosodás kapcsán beszélünk a gall szellemnek az egész világot befolyásoló expanziójáról, pedig négy-ötszáz évvel korábban ugyanilyen jelentős volt e szellemiség szétragyogása. Nem véletlen, hogy Pietro di Bernardone, a jómódú assisibeli posztókereskedő gyermekét, Giovannit felesége hatására leginkább a ’Franciácska’ – Francesco – névvel illette. Később így, Ferencként ismerte meg az egész világ a középkor meghatározó jelentőségű szentjét. Pedig nem illett ez a névadás a korabeli viszonyok közé, ilyen nevű szent nem volt Assisi Ferenc előtt, de a francia kultúra divatos volt. És ha őszinték akarunk lenni, még azt is megállapíthatjuk, hogy az itáliai kalmár alighanem a francia szellemnek azzal a rétegével ismerkedett meg az 1180-as évek legelején, amelyet ma popkultúrának neveznénk.

A színes kelmék és kellemes dalnokok hódító slágervilágával egyidőben azonban megjelent a szintén Franciaországból elterjedő új stílus: az első egyetemes és minden ízében európai keresztény művészet, a gótika. És micsoda különös egybeesés: a teljességet minden korábbinál – és talán minden későbbinél – erőteljesebben megjelenítő irányzat, éppen a koldulórendek hihetetlenül gyors elterjedésének köszönhetően, rövid idő belül az egész világon ismert lett.

Persze nem jelentéktelen változásokkal. A gótika, főként az építészetben, minden korábbi stílusnál monumentálisabban jelenítette meg az egységet. Ez pedig nemigen egyeztethető össze a teljes tulajdonnélküliség, vagyis a szegénység eszméjével. Nem is véletlen, hogy a ferencesek 1260-as narbonne-i káptalanján Szent Bonaventúra „nyomására” az egybegyűlt szerzetesek – oly sok fontos, a szegénységi vitával kapcsolatos kérdés mellett – az építészetre is kitértek. A káptalan lényegében megtiltotta a templomok boltozását, feltűnő díszítését és minden hivalkodó öncélúságot: „Mivel pedig a különcség és tékozlás homlokegyenest ellenkezik a szegénységgel – olvasható a konstitúcióban –, elrendeljük, hogy az épületek festményekben, faragványokban, ablakokban, oszlopokban és effélékben megnyilvánuló különösségét avagy a fölöslegességet […] szigorúan kerüljék.”

Ezzel akár vége is lehetett volna a gótika és a franciskanizmus kapcsolatának. Csakhogy a káptalan szigorú szemlélete kevéssé lett általános. Maga a rend „archetempluma”, az assisi Sacro Convento melletti bazilika a narbonne-i káptalan előtt hét évvel már el is készült, még a felső része is, és ez az épület bizony messze túlterjeszkedett a szegénység szigorú felfogásán. Az 1288-ban pápai rangra emelt bazilika csodálatos építészeti megoldásai – minden tiltás ellenére – csaknem az egész világ ferencességének mintául szolgáltak; a ferences templomépítők számára ez a bazilika lett a mérce. Érthető, hogy a rendalapító sírja fölé emelt templomot követték, ezt másolták, mind építészetileg, mind a freskók tekintetében Soprontól Salzburgig, Firenzétől Gyöngyösig vagy Keszthelyig.

Persze csak bizonyos szempontból és csak általában. Az arezzói San Francesco főhajója például a káptalani tiltásnak megfelelően nincs boltozva, és a legtöbb ferences templomban csak egyszerű ikonográfiai program valósult meg – szemben az assisi bazilika pazar Cimabue-, Giotto- és Lorenzetti-freskóival és szekkóival.

Gótika és barokk harmóniája. A templombelső 1912-ben.

A gyöngyösi gótikus templom is csak szerény kistestvér lehetett a nagy ferences templomok mellett. Mai ismereteink szerint egyszerű, egyhajós, keletre tájolt épület volt felgyújtása előtti fénykorában. A főhajó hat baloldali támfala alapján megszerkeszthető az 1526-ban leomlott gót boltozat, amelyet 1718-ban Giovanni Battista Carlone építész nagyszerű, a lényeget el nem fedő barokk dongaboltozattal pótolt. Szerencsére a kisebb területet átívelő szentély boltozása ellenállt a mohácsi csata utáni török gyújtogatást követő tűzvésznek, így az ma is látható, a gótikus sekrestyével és a templom faragott gótikus ablakaival együtt. A gyöngyösi templomra is érvényes lehetett a gótika kapcsán váltig idézett megállapítás, amelyet eredetileg 1220 körül a lincolni székesegyházról írt egy névtelen szerző: Non res unita, sed una, vagyis nem egyesített, hanem egy. Ez az egység részben teológiai tartalmat hordozott – hiszen Istené a négy transzcendentália, végső soron csak róla mondható el, hogy egy, szép, igaz és jó; másrészről viszont a tagolatlan, monumentális tiszta egyszerűség utalhatott a rendalapító tisztaságára és egyszerűségére is.

A szentély mellett balra álló torony is eredeti, így szervesen hozzátartozott a XIV. században épült templomhoz. Az eddigi falvizsgálatok alapján azonban feltűnően hiányzik a közel egykorú magyar ferences templomokra jellemző freskódíszítés: az elmúlt évtizedekben sorra kerültek elő az itáliai trecento hatását mutató képek: a keszthelyi, szombathelyi, soproni, siklósi (ez korábban bencés volt) templomokban. Vagyis, bár egyelőre nincs nyoma, okkal feltételezhetjük a gótikus gyöngyösi templom hajdani díszítettségét is.

Ha falképek nem is ismertek, szerencsére fennmaradt a templom egyik későközépkori szárnyasoltára, amely stílusjegyei alapján a felső-magyarországi iskolához tartozik. Tematikája és mérete helyét is kijelölik: valószínűleg a templom egyik mellékoltárát, a diadalív előtt jobb oldalon álló Páduai Szent Antal-oltárt díszíthette az eredetileg nyitható-csukható festett szerkezet. A templom és a rendház többi gótikus emléke elveszett, bár a háború előtt még megvolt egy értékes, gótikus ötvöstárgy, egy Szent Kereszt-ereklyetartó is.

Iniciálé a kötéstáblákban fönnmaradt középkori Gyöngyösi Graduáléból.

Azazhogy nem is veszett el minden. A könyvtár ugyanis, bár legkorábbi kötetei mára kivétel nélkül megsemmisültek, elvesztek, elkallódtak, de legalábbis eltűntek Gyöngyösről, nagyon sokat megőrzött a középkor szellemiségéből és művészetéből. Ezek a késő gótikus könyvkötések és metszetek mellett leginkább a könyvek tartalmára érvényesek. A Gyöngyösi Ferences Könyvtár ősnyomtatványainak alapos vizsgálata ugyanis jól mutatja a ferences lelkiséget, amelynek igen fontos emlékei a korai franciskánus misztikusok és prédikációszerzők művei. A fennmaradt teljes ősnyomtatvány-állomány ismeretében azonban megállapítható, hogy jelentős számban a ferences irodalomból csak késői, XV. századi szerzők műveit őrizték meg, különösen sok magyar szerző, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát munkáit.

S hogy miért? A kérdésre nagyon érdekes a válasz. A ferences források egész egyszerűen alig jelentek meg nyomtatásban a XVI. század közepéig. Egyetlen Regula-kiadás ismert Párizsból, és bár Fioretti-kiadás van szép számmal az ősnyomtatványok korából, könnyű belátni, hogy ez a szórakoztató irodalom része volt. Az ősnyomtatványok vizsgálata azonban azt is megmutatja, hogy a praktikus, lelkipásztori szempontból épülő gyöngyösi könyvtár harmadik legnagyobb könyvtípusa a lelkiségi irodalom, amelyben feltűnően nagy számban szerepelnek a Szent Ferencre jelentős hatást gyakorló szerzők. És igaz ez a patrisztikára is. Mindezt akár tekinthetnénk nagyon különösnek is, hiszen Szent Ferenc forrásait, a rá hatást gyakoroló írásokat, jelentős részben csak a legutóbbi évek alapos szövegkritikai vizsgálatai azonosították. Úgy látszik azonban, ezeket a lelki-szellemi rokonságokat minden filológiai kutatás nélkül is pontosan érezték a könyvtár középkori használói.

Fáy Zoltán

• Publikálva: 2012.09.24. 13:17 • Címke: művelődéstörténet, könyvtár