A filmkritika munkás hétköznapjai

Európa az együttműködés, és nem az energiákat elnyelő konkurenciaharc felé tart. Ezt felismerve jutottak arra a német nyelvterületet Budapesten képviselő kulturális intézetek, hogy az idén közösen rendezzék meg eddig országonként, külön időpontokban és helyen tartott filmhetüket.

A budapesti Goethe Intézet által már 17 éve megrendezett, szinte közismertnek mondható Szemrevaló/Sehenswert Fesztivál lett a befogadó rendezvény: ehhez csatlakozott most Ausztria és a kicsi, de háromnyelvű filmgyártással rendelkező, így elvileg több irányba is nyitott Svájc. A fesztivál nyitónapján filmszakmai workshopot tartottak Divatok és trendek: a filmkritika mindennapjai címmel, amelyre e három országból érkeztek az előadók.

A workshopot a Neue Zürcher Zeitung korábbi filmes rovatszerkesztőjének, Andreas Maurernek az előadása nyitotta, aki a film szerepének és befogadásának radikális változását állította gondolatmenete középpontjába. Akár ünneplik, akár elutasítják, a demokratizálódás vagy a banalizálódás jeleként értékelik, a filmgyártásban és filmfogyasztásban zajló digitális forradalom a cinefília új formáit hozta létre. Ne essünk a hamis nosztalgia csapdájába: a régi, azaz a mozizásra épülő filmfogyasztás, a XX. századi értelemben vett mozi véglegesen halott. A film már nem csak és nem elsősorban filmszalagon létezik, a fogyasztás pedig elsősorban nem moziban zajlik, hanem otthon vagy útközben. A közösségi filmélmény helyett az on-demand fogyasztásé a jövő. A filmgyártás és -fogyasztás közötti határ a közönség emancipálódásával egyre inkább elmosódik. Kárhoztathatjuk a folyamatot, de tény: napjainkban a mozi visszatér eredeti, vásári, szórakoztató funkciójához.

Cinefília 2.0 – Örüljünk neki vagy sem?

Nikolaj Nikitin filmkritikus, a következő előadó erősen vitatta az elhangzottakat. A Berlini Filmfesztivál kelet-európai filmekre szakosodott kurátora a mozi társadalomkritikai funkcióját emelte ki, hiszen a filmgyártásban kezdetektől fogva jelen volt a társadalomkritikus attitűd, és a mozinak mindig is feladata marad, hogy társadalmi jelenségekre világítson rá, felnyissa a szemünket. Ami napjainkban zajlik, az egyfajta specializáció. Megjegyezte azt is, hogy hiába a „digitális forradalom”, a filmek nagy része mégsem érhető el digitálisan.

Előadásában először a filmkritika szerepéről beszélt – Nikitin az 1995-ben induló Filmschnitt című filmes szakfolyóirat alapítója volt.  Meglepő módon, az addigi legtekintélyesebb német filmkritikai lapok egyházi hátterűek voltak (a FilmDienst fenntartója eredetileg a katolikus, az Epd Filmé az evangélikus egyház), szükség volt hát a független filmkritikai gondolat megjelenítésére.

Ezután saját példáján keresztül áttért a fesztiválprogramokat válogató kurátorok szerepének bemutatására. A Berlinale Európa legnagyobb fesztiválja, amely mindig hatalmas közönségérdeklődés mellett zajlik; a tíz nap alatt összesen több, mint félmillió jegy fogy el. Általánosságban is igaz, hogy a filmfesztiválok event-jellege, a rendezvényekkel, eseményekkel, beszélgetésekkel összekötött, fél várost megmozgató vetítések sokkal több nézőt vonzanak, mint az artmozis forgalmazás. Ez a filmforgalmazási forma, úgy tűnik, nem csak nálunk halódik, hanem európai szinten is. Szerepét a fesztiválok és a filmklubok veszik át. Így a fesztiválkurátorok szerepe megnő, hiszen ők fedezik fel, illetve terjesztik a nehezebben elérhető filmeket. Fő feladatuk a művészileg értékes, kis költségvetésű filmek, elsőfilmek felkutatása. Másrészt, Berlin keresi a közép- és kelet-európai nagy mesterek új filmjeit is, próbálják elérni, hogy ne Cannes-ba és más A-kategóriás fesztiválra vigyék új munkáikat. Nagy eredmény volt tavaly, hogy Tarr Béla Berlinben mutatta be A torinói ló című filmjét, amellyel fődíjat is nyert. Idén pedig Fliegauf Bence Csak a szél című alkotása nyert Ezüst Medvét; ez a mozi társadalomkritikai szerepére ad példát. Berlin hagyományosan politikus fesztivál, ami múltjával függ össze. Politikai témákra rezonáló filmeket mutatnak be, de Nikitin szerint a film nem is lehet apolitikus, mindig van politikai vetülete. És vissza is hathat a politikára, befolyásolhatja a társadalmi folyamatokat, a közvélekedést – ennek bizonyítékául a Szerelmem, Szarajevó című 2006-os filmet említette, amely a délszláv háború alatt a bosnyák nők tömeges megerőszakolásáról szól. Erről addig sem a sértettek, sem a bosnyák hatóságok nem beszéltek, nem volt téma. Miután azonban a film Arany Medvét kapott, a bosnyák kormány egy hónapra rá nyugdíjat adott a sértett nőknek – zárta előadását Nikolaj Nikitin.

Kritikusok és kurátorok egymás közt

Harmadikként a bécsi Dominik Kamelzadeh, a Der Standard című napilap filmszerkesztője, a kolik.film magazin társszerkesztője lépett a pódiumra. Azzal kezdte előadását, hogy Ausztriában az osztrák film és a kritikusok viszonya nem harmonikus: a nemzetközileg rendkívül sikeres Michael Haneke, vagy Ulrich Seidl otthon sokáig alig-alig kapott elismerést. Ez a jelenség nem ismeretlen a német film történetében sem: míg például Fassbindert külföldön nagyon szerette a kritika, otthon sokáig nem értették. Az utóbbi időben Ausztriában is változik a helyzet, egyrészt mert új, fiatal kritikusgeneráció jelentkezett, de talán ennél is fontosabb a digitalizáció jelentősége: a filmek egyből nemzetközi kontextusba kerülnek, már nem lehet bezárkózni.

Kamelzadeh szerint a kritika szerepe az, hogy az általános kontextus ismeretében, nemzetközi kitekintéssel közvetítsen információt, felhívja a figyelmet a kisebb nemzetek filmgyártására, Hollywoodon kívülre irányítsa az érdeklődést, a szerzői, a nem standard hosszúságú filmekre. A kritikusnak ellen kell állnia a nagy stúdiók nyomásának; rugalmasnak, de állhatatosnak kell lennie a nem-mainstream alkotások megjelenítésében. Napjainkban nemcsak a filmgyártás, a kritikaírás is demokratizálódik, bár a legtöbb internet-kritikus, a blogger, a fan-kritikus csak egy-egy műfaj kontextusát ismeri. Emellett az interneten komoly kritikaírás is folyik, hiszen a legkomolyabb szakemberek is blogolnak, amivel sokkal több olvasót tudnak elérni, hatékonyságuk nő. A filmkritika fejlődése szempontjából nem elhanyagolható tény, hogy Ausztriában termékeny filmkultúra él, sikeres fesztiválok mellett (a Viennale a bécsi nemzetközi fesztivál, a Diagonale a grazi nemzeti filmfesztivál, a Crossing Europe a kortárs, társadalmilag elkötelezett mozi linzi fesztiválja) a filmarchívum és független forgalmazók is jelentős filmterjesztői munkát végeznek. Előadását azzal a megjegyzéssel zárta, hogy a mozi közösségi élmény; amennyiben az új generációk iPhone-on nézik a Patyomkin páncélost, csak sajnálni tudja őket.

Minden rendező azt szeretné, hogy mindenki lássa a filmjét.

A kerekasztalbeszélgetés második fordulójába magyar alkotók, szakemberek is bekapcsolódtak. Csákvári Géza filmkritikus, a miskolci Jameson CineFest művészeti igazgatója azzal nyitotta hozzászólását, hogy a magyar filmvilág problémái más dimenziókban mozognak, pezsgő filméletről jelenleg kevéssé beszélhetünk. A támogatás esetlegessége miatt vegetáló budapesti Titanic Filmfesztivál, és az évről évre fejlődő miskolci CineFest próbálnak nemzetközi fesztiválként működni. Nehezen kapják meg a filmeket, mert a nemzetközi forgalmazó cégek a fesztivál-kölcsöndíjakon próbálják meg behozni kiesett forgalmazási bevételeiket. Így a tárgyalási pozíciók nagyon távol esnek egymástól. A filmgyártás, az art-terjesztés összeomlott. Kocsis Ágnes filmrendező szerint a film szerepe megváltozott, a film ma nem más, mint szórakozás, s ehhez a filmkritika is hozzájárult: a szaklapok is a kommersz felé tolódnak. Megváltozott a tartalom is: a bloggergeneráció számára a sebesség a legfontosabb, az azonnali, fekete-fehér értékítélet az elvárás. A napilapokban is a showmanszerűség, nem az elemző kritika dominál. Fontosságát tekintve, ha van egyáltalán, a napilapok filmrovata a keresztrejtvény és a sportrovat között helyezhető el.

Nagyon érdekes volt a német és magyar filmfogyasztási szokások összehasonlítása: míg a moziba járás gyakorisága Németországban az európai átlag másfélszerese, s hetente 3–4 német filmet mutatnak be a mozik, bizonyos filmes túlprodukció mutatkozik, addig Magyarországon a filmgyártás két éve leállt. Ilyen hosszú kiesés a magyar filmgyártás történetében nem volt, még a háború alatt sem. Becslések szerint a magyar átlagember 400 filmet néz meg évente, ebből mindössze egyet moziban, a filmletöltés nemzeti sportnak számít. Filmfogyasztást tekintve még a szocializmusnál tartunk: úgy gondoljuk, ez ingyen jár nekünk. A CineFest ingyenes, szponzorációs alapon működik, így a filmek több emberhez jutnak el. Kocsis Ágnes szerint a filmek forgalmazásában még az ingyenes letölthetőség is jobb megoldás lenne, mint az a hazai és nemzetközi forgalmazási gyakorlat, amely marketing híján úgyszólva láthatatlanná teszi a filmeket. A közönség soraiból érkezett hozzászólásokból az is kiderült, hogy bár Magyarországon leginkább a panaszkultúra virágzik, az artmozisok és a fesztiválszervezők nem adják fel, továbbra is új utakat keresnek rendezvényeik, intézményeik fenntartására, belátva, hogy mindez egyfajta aktivista létet követel.

Bár a külföldről érkezett vendégek végül nem kaptak választ a beszélgetés elején felvetett kérdésre – hogy Tarr Béla filmjei miért nem olyan népszerűek itthon, mint külföldön – a beszélgetés végére sok élményszerűen megfogalmazott információval lehettek gazdagabbak a filmszakma magyarországi helyzetéről; a magyar szakemberek, filmkészítők és -rajongók pedig bepillantást nyerhettek az európai tendenciákba.

Divatok és trendek: a filmkritika mindennapjai
Filmszakmai workshop a Szemrevaló 2012 Fesztivál keretében.
2012. október 4. Goethe Intézet Budapest
Vendégek: Andreas Maurer (Svájc), Nikolaj Nikitin (Németország), Dominik Kamelzadeh (Ausztria), Csákvári Géza, Kocsis Ágnes. Moderátor: Buglya Zsófia

Szervezők:
Svájci Nagykövetség Magyarországon
Osztrák Kulturális Fórum
Goethe Intézet Budapest

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2012.10.09. 14:03 • Címke: beszélgetés, fesztivál, örökmozgó, program

Kapcsolódó képgyűjtemény

_{Dominik Kamelzadeh, Csákvári Géza kritikus, Buglya Zsófia Kocsis Ágnes, filmrendező Nikolai Nikitin, Andreas Maurer, Dominik Kamelzadeh és a moderátor, Buglya Zsófia Andreas Maurer, Dominik Kamelzadeh Andreas Maurer Középen Dominik Kamelzadeh, jobbra Nikolai Nikitin}  

Ugrás a galéria oldalára