Akinek a művészet erkölcsi kérdés

Kósa Ferenc 75 éves

Mindig parázs vitákat gerjesztő filmeket írt és rendezett. Nem kímélte se a fennálló, se az azt megelőző rendszer működtetőit. Az egyszerű emberrel rokonszenvezett, és ha van korrekt baloldaliság, akkor az, amit ő és alkotótársai képviseltek.

1990-től 2006-ig MSZP-s országgyűlési képviselő volt, a rendszerváltás óta kultúrpolitikusként tevékenykedik. Filmrendezői munkássága 1987-ig tartott.

Nyíregyházán született 1937-ben, diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1963-ban szerezte. Mint kortársai közül többen, a főiskola elvégzése közben és után a Balázs Béla Stúdióban készített kísérletező jellegű rövidfilmeket. Első nagyjátékfilmjét, a Tízezer napot 1965-ben fejezte be, de csak 1967-ben mutatták be. Már ez a tény is jelzi, hogy vitára késztető kérdéseket dolgozott fel, amelyek állásfoglalásra késztették a nézőket, az alkotókat és a pártállam kultúrpolitikusait egyaránt.


Vitára késztető kérdések.

Legfontosabb kitüntetései ugyancsak jelzik, hogy a szakmai teljesítményén túl mindig komoly társadalmi kérdéseket vizsgált: Magyar Örökség Díj (1997); Balázs Béla-díj (1968); Alföld-díj (1987); Tekintet-díj (2000); Hazám-díj (2001); Kossuth-díj (2007); Húszéves a Köztársaság-díj (2009).

Gyakran dolgozott együtt Csoóri Sándorral és Sára Sándorral. Csoóri több filmjének forgatókönyvírója és társ-forgatókönyvírója volt, ők ketten pedig Sára filmjeiben működtek közre társszerzőként. Hárman írták a Sára által rendezett Feldobott kő (1968) forgatókönyvét, amely a hatvanas évek egyik legjelentősebb rendszerkritikus filmje.

Azon kevés filmrendezők közé tartozott (Sára Sándorral együtt), akik nemcsak tisztelték, de szellemi elődjüknek tartották Szőts Istvánt. Filmnyelvi stílusa több vonatkozásban is követte és folytatta az első nagy független filmes rendezőét. Hitvallásuk is rokonságot mutat: számukra a filmezés és a művészet nem csupán esztétikai, hanem erkölcsi kérdés is. Kósa az 1980-as években stúdióvezetőként biztatta Szőtsöt egy játékfilm megrendezésére; nem rajta múlott, hogy kezdeményezése nem járt sikerrel. Készült egy riportfilm is ebben az időszakban, amelyben Szőts kérésére Kósa volt a beszélgetőtársa. A filmet azonban betiltották, be sem fejezhették, és a nyersanyagai sem kerültek elő. Szövegkönyve viszont megtalálható a Filmintézet könyvtárában, címe: Történetek a magyar filmről, Szőts István. Rendezte: Nádasy László.

„A Gyilkos-havas első világháborúban kiégett üszkös erdeje – amit én is annyit kerülgettem az Emberek a havason forgatásakor – beépült az Ítéletbe.” (Szőts István: Emberek a havasokból. Filmvilág, 1989)

A Tízezer nappal 1967-ben a fiatal Kósa Ferenc Cannes-ben elnyerte a legjobb rendezés díját. Nem adták ingyen a sikert, a filmet alapos munkával készítették elő, forgatták le. Alkotótársaival szociográfiai kutatásokat végeztek, a magnóval rögzített riportok alapján szerkesztették meg a forgatókönyvet. A dokumentarista stílust avantgárd elbeszélői és filmnyelvi elemekkel ötvözték, ami lírai, sőt balladisztikus távlatokat adott a hazai parasztság közel három évtizedét bemutató történetnek. A filmnyelv és az elbeszélői lehetőségek gazdag eszköztárát vonultatták fel: hosszú beállítások, szokatlan kameraállások, lírai képek és epizódok, filozofikus monológok és dialógusok, idősíkokat váltogató elbeszélésmód, zaklatott, disszonáns kísérőzene. A film fő kérdése a társadalmilag hasznosnak ítélt modernizáció, amelyet a pártállam falun erővel vitt végbe a téeszesítés révén. Az emberek közül azonban kevesen képesek a gyors, radikális változásra. A főszereplő, Széles István (Molnár Tibor) belép ugyan a téeszbe, de utána csalódott, ezért öngyilkosságot kísérel meg. A fia a film végi monológban azonban azon elmélkedik, hogy a fiatalabb generáció már képes fölülemelkedni a tapasztaltakon, a megosztottságon, és képes magáévá tenni az új viszonyokat.

Magnóval rögzített riportok alapján szerkesztették a forgatókönyvet (Tízezer nap, 1965)

A film még marxista alapon is rendszerkritikus, hiszen a kommunisztikus eszmék atyja is úgy vélte, hogy fordulat ott léphet be, ahol már elértek egy magas gazdasági fejlettségi szintet. Szegényebb országokban és régiókban a változás túl nagy terhet ró az épp aktív nemzedékekre. A fejlődést egy határon túl nem lehet siettetni. Ezt az is mutatja, hogy Európában azok az országok állnak a legjobban gazdaságilag és a demokrácia fejlettségi szintjén, ahol nem döntötték meg erővel és kegyetlen leszámolással az előző rendszer(eke)t, hanem fokozatosan jutottak el a civil társadalom megerősödéséig. Van még egy érdekes vonatkozása a fejlődés dilemmájának, amire a film nem tért ki. A parasztság fizikai munka alóli részleges felszabadítása, és a földtől, a szokásaitól, a gyökereitől való elszakítása nem csak a mi régiónkra és nem csak a szocialista berendezkedésre jellemző. Ezt más módszerekkel tőlünk nyugatabbra lassabban, fokozatosabban, kevesebb konfliktussal elvégezték. A modernizáció ráadásul nem is abszolút érték, de ha annak tekintjük (1965-ben még joggal tehették, mert nem látták, hová visz), akkor sem csak a történelmi kommunisztikus eszmék sajátja.

A kommunizmus álom, de amit áldozniuk kell érte, az valóságos (Tízezer nap, 1965)

Kósa mindig parázs vitákat gerjesztő filmeket írt és rendezett. Nem kímélte se a fennálló, se az azt megelőző rendszer működtetőit. Az egyszerű emberrel rokonszenvezett, és ha van korrekt baloldaliság, akkor az, amit ő és alkotótársai képviseltek. 1962-ben például készített egy lírai életképet egy kovácsműhely dolgozóiról A fény címmel; illetve a Kőbányai Téglagyár munkásairól Jegyzetek egy tó történetéhez címmel. Közéleti emberként pedig részt vett a rendszerváltást előkészítő ellenzéki értelmiségi rendezvényeken: 1985-ben Monoron és 1987-ben Lakitelken.

Az egyén és a közösség, az egyén és a hatalom viszonya érdekelte, a forradalom igazsága is az erkölcsi dilemmákon keresztül. Forgatott filmet Dózsa Györgyről Ítélet címmel, amely történelmi parabola a forradalmiságról. Ugyancsak allegória az 1929-ben, egy börtönben játszódó Nincs idő (1972), amely egyben a kádári puha diktatúra parabolájának is megfeleltethető a két fő vezetői típust megjelenítő karakter révén. Egyik a művészetre való bátorítással a rabokat engedelmességre késztető igazgató, a másik a drákói szigorral uralkodó helyettese.

Történelmi parabola a forradalmiságról (Ítélet, 1965)

Az „erőszak erőszakot szül” tézisét több filmjében feldolgozta. Legplasztikusabban talán a Hószakadásban (1974), amelyben balladai tragikummal meséli el egy katonaszökevény és családja sorsát 1944-ből. A másik ember (1987) azt meséli el, hogy az 1944-ben mindkét oldalon fogságba eső főszereplő, aki menekülése érdekében kis híján gyilkossá válik, később fiának is átadja a bosszú mintáját, és az annak megfelelően cselekszik 1956-ban is.

Egyik legvitatottabb filmje a Balczó András öttusázóról, többszörös Európa-, világ-és olimpiai bajnokról készített riportfilmje. A Küldetésben (1976) Kósa kérdez, és a sportoló válaszol. A filmben felidézik Balczó sikereit, mindennapjait, készülését, konfliktusait. Mai szemmel nehezen érthető az a feszültség, amely a nagyon sikeres és vállaltan a közösségi értékek erősítéséért versenyző, keresztény hite mellett is kiálló sportoló és az Öttusa Szövetség között kialakult. Az ember az irigységre gondol, azonban ez nem magyarázza a sikeres sportoló munkájának ellehetetlenítését.

Másik nagy visszhangot és közéleti vitát is kiváltó filmje Az utolsó szó jogán (1987). Dr. Béres József szakmai küzdelmeiről szól a daganatos betegségek gyógyítása érdekében végzett kutatási eredményei elismertetéséért. Béres József is küldetéstudattal rendelkező „minőségi ember”, aki erkölcsi felelősségének érzi, hogy segítsen más embereken. Kósa érdeme az, hogy rendezőként nem egy tudományos tézist akart bizonyítani vagy cáfolni, csak azt a romboló emberi magatartásformát bemutatni, amely képes hátráltatni, megakadályozni egy gyógymód alkalmasságának a bizonyítását, miközben emberek halnak meg, akiken talán segíteni lehetett volna.

Kósa Ferenc kiemelkedő alkotó, aki művein és közéleti tevékenységén keresztül bebizonyította, hogy a művészi és erkölcsi értékek nem összeegyeztethetetlenek, sőt az általa is képviselt alkotói magatartásban és küldetéstudatban össze is függenek. Az értékek és az igazság keresését, illetve képviseletét nem gátolja a politikus beállítottság, de még az elkötelezettség sem.

Deák-Sárosi László

• Publikálva: 2012.11.21. 14:51 • Címke: filmtörténet, évforduló, film