A Magvető Kiadó szeptemberben újjáindította Tények és tanúk sorozatát. Az első kötethez egy igazán legendás történetmesélőt sikerült (a hírek
szerint nem kis munkával) megnyerniük: az idén 85 éves Réz Pált.
2015.10.31. 12:40
A könyv, amit ma ajánlani szeretnék, nem tegnap jelent meg, de talán rajtam kívül mások is akadnak, akiknek elkerülte a figyelmét. A borostyánszemű nyúl egy rendkívüli család igaz története, méghozzá szédületesen megírva. Beszippantja az olvasót, aki sokáig nem tud szabadulni a hatása alól.
2015.12.05. 00:36
Mai könyvajánlóm témájául egy olyan kötetet választottam, amely nemcsak megtalálható
a filmarchívum könyvtárában, de részben ott is íródott. Hőse egy osztrák filmes, aki a harmincas években, miközben magyar pályatársai délibábos népszínműveken
munkálkodtak, a puszta valódi életét próbálta filmen visszaadni. Nem volt egy diadalmenet.
2016.02.10. 12:59
1944-45-ben, a háborús körülmények között lakásokba, búvóhelyekre szorult emberek közül nem csak a „hivatásos” írástudók ragadtak tollat, hogy megörökítsék az átélteket, de olyanok is, akik korábban sosem írtak le egy sort sem. A tavalyi kerek évforduló alkalmából több új háborús napló is napvilágot látott.
2016.03.05. 12:27
Mindjárt itt az anyák napja, és közeledik a második világháború
befejezésének 70. évfordulója is. Bár egymástól távoli témáknak tűnnek,
de mindkettő alkalom arra, hogy (újra)olvassuk a világirodalom egyik
legszebb anya-történetét és háborús memoárját, A virradat ígéretét.
2015.05.01. 10:12
Vas István manapság az elfeledett írók népes táborába tartozik, szinte már a bölcsészek sem olvassák. Pedig egy nehéz korszak szemtanúja és krónikása volt, aki letehetetlenül izgalmas emlékiratokban írta meg tapasztalatait és elemzését. Most itt az alkalom, hogy emlékezzünk rá: ma 105 éve született.
2015.09.24. 16:40
Madonnától és Prince-től a Depeche Mode-on és a Dire Straits-en át a Red Hot Chili Peppersig a nyolcvanas évek nemzetközi rockzenei főszereplőit, történéseit mutatja be A rock története sorozat most megjelent harmadik kötetében Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János.
2015.12.04. 14:56
Könyv jelenik meg Svájcban Charlie Chaplin utolsó, be nem fejezett remekművéről: a zseniális filmes jóságos tündérről szóló, The Freak című filmjének forgatókönyvét a hetvenes évektől fia, a ma már 69 éves Michael őrizte.
2015.12.14. 15:45