Aki pofonütötte a közízlést

A szovjet jövőt társadalmi és erkölcsi kötöttségek nélkül képzelte el. Közben megújította a teljes orosz irodalmi nyelvet és stílust. 120 éve született a nők kedvence és a futurizmus sztárja.

„Szeretem és csókolom a kedves Cicát és a drága Oszját. Kölyökkutyátok” – így írta alá Vlagyimir Majakovszkij Lili Briknek címzett leveleit. A 15 éven át, 1915-től a Majakovszkij haláláig tartó kapcsolat a világirodalom egyik legliberálisabb háromszögeként indult.

Amikor Lili 1918-ban végre elszánta magát és elmondta Oszip Makszimovics Briknek, első férjének, hogy beleszeretett a költőbe, akkor „mindhárman úgy határoztunk, hogy soha el nem válunk egymástól”. A Lili Brik által közreadott levelek (amelyek a közreadó leveleit nem tartalmazzák) arról árulkodnak, hogy Majakovszkij hősszerelmes, aki nem tud boldog lenni a táncosnő és filmes Lili szerelme nélkül. Ám a rekonstruálható történet kicsit másképp mutatja az eseményeket.

Lili és Majakovszkij egy nyári délutánon, 1926-ban, Jaltán

Pár év múlva Majakovszkij ezt írja szerelmének „Miféle ostoba libák telefonálgatnak neked miféle leveleimről? Jegyezd meg a nevüket, írd fel! Hisz ez hazugság, remélem, senki se hiszi el! El tudod képzelni, hogy itt ülök és leánykáknak irkálok levelet? Valami fausti agyrém.” Valószínűleg azonban nem fausti agyrém, hanem egy valóságos helyzet állt fenn, a költő inkább konfliktuskerülésből vagy Lili büszkeségének tiszteletben tartása miatt hallgatott, mivel Lili mindvégig arra volt büszke, hogy ő Majakovszkij nagy szerelme. Ekkor már Tatyjana Jakovleva is meghódította a költőt, amint később Veronika Polonszkaja is, de egyik szerelmi történet sem volt boldog, ezért Lilihez is vissza-visszamenekült.

Az 1893. július 19-én, a mai Grúzia területén található Bagdatiban született költő valószínűleg érthetett a nők nyelvén, és úgy érezhette, hogy ők is fogékonyak érzékeny énjére. 1906-ban, édesapja korai halála miatt édesanyjával és két nővérével együtt Moszkvába költözött. Az iskolában ekkor még grúzul tanult, de otthon már oroszul beszélt ukrán édesanyjával és kozák édesapjával. A költő később büszke is volt e kulturális sokszínűségére, amelyet a Kaukázusból hozott. Korán érdekelni kezdte a marxista irodalom, többször börtönbe is került agitátori tevékenysége miatt (röplapokat osztogatott, engedély nélkül fegyvert birtokolt), de fiatal kora miatt komoly büntetést nem szabhattak ki rá. A börtönben viszont rabtársai hatására elkezdett a költészet és a rajz iránt érdeklődni. Később beiratkozott a szentpétervári képzőművészeti akadémiára, ahova érettségi bizonyítvány nélkül is felvették. Önkéntesként szeretett volna részt venni az első világháborúban, de nem kapott rá engedélyt. Péterváron a katonai oktatási intézményben műszaki rajzolóként kapott állást, így az 1917-es októberi forradalomban is részt vehetett. Megismerkedett David Burliukkal, aki az orosz futurizmus egyik megteremtője volt, aki hamar felismerte benne a tehetséget. Gyakran szerepelt a futurista költői eseményeken. Ezek az orosz irodalmi estek hatalmas termekben, széles hallgatóság előtt zajlottak: Majakovszkij hozzászokott, hogy szavainak visszhangja van. Hangosan és átszellemülten szavalt, örült, hogy költészetét, amelyet a népnek szolgálatába szeretett volna állítani, ennyien hallhatják. Elszavalta leghíresebb mozgalmi versét, az Induló balra! című költeményét és a Költő–munkás című művét, amelyet a sztálini szellemben írt. Meg akarta váltani a világot:

Visszaköltözött Moszkvába, majd az ottani távirati irodának, a ROSZTÁ-nak kezdett el dolgozni. Itt kezdte el a híres Agitprop-plakátjait készíteni, amelyek ironikusan leplezték le az imperialista államok vezetőit. Így próbálta a tömegeket munkára és a polgárháború okozta károk kijavítására buzdítani. Ekkor tanult igazi tömörséget.

1922-től a kommunista futurizmus mozgalmának kulcsalakja és barátjával, későbbi kiadójával és későbbi szerelmének férjével együtt megalapítja a Baloldali Művészeti Front lapját. Egyre több és több rajongója lesz – ez köszönhető hihetetlen termékenységének és a közügyek iránti rendkívüli érzékenységének, ami naponta közölt verseiben is érzékelhető. 1922-ben Lenin egyik helyzetelemző beszédében megemlékezett Majakovszkij egyik szatirikus költeményéről. A következőket mondta: „…politikai és közgazdasági szempontból régóta nem voltam így megelégedve valamivel. Versében ugyancsak kigúnyolja az ülésezéseket […] Nem tudom, milyen a vers költői szempontból, de jótállok érte, hogy politikai szempontból teljesen helyes”. (idézi Kuczka Péter itt). Majakovszkij rendkívül hálás ezért és érzi, hogy munkájának és a művészetnek igenis lehet haszna, ezért 1924-ben Lenin halálára megemlékező verset írt.

Rengeteget utazott, szinte bárhova kapott útlevelet. Az 1915-ben megismerte és haláláig szoros, de változó intenzitású szerelmi viszonyban volt kiadójának, Briknek a feleségével (Elsa Triolet – Majakovszkij előző szerelme, Lili húga mutatta be őket egymásnak – később más hölgyeknek is bemutatta a költőt.) Neki ajánlotta a költészetében mérföldkőnek számító Nadrágba bújt felhő című versciklusát:

„És íme én,
óriás,
az ablakban görnyedezem,
olvad az üveg, mert homlokom megérinti.
Lesz szerelem vagy nem lesz szerelem?
Miféle lesz –
nagy vagy incifinci?
Ilyesforma testbe hogy kerülne nagy?

Biztos angyali
kis szerelmecske lesz,
az autódudáktól visszariad,
lóvasútak csengetyűit kedveli.”

Lili Brik 1924-ben

Három évig látszólag titkos viszonyt folytattak, miközben mindenki tudott szerelmükről. 1918-ban Lili úgy érezte, itt az ideje, hogy férje és szerelmének barátja nyíltan vállalja a viszonyt. Így kapott Majakovszkij egy külön szobát a Brik-rezidencián... Lili sokat utazott egy időben, ekkor, a költő levelei szerint együtt búslakodtak a nő távolmaradásán, együtt élték legényéletüket.

A szerelmi hármas

Később egyre több probléma támadt köztük. Egyszer két hónapig nem találkozott a szerelmes pár. Majakovszkij ekkor elköltözött, bevallása szerint magányosan élt, és néha vágyakozó, de nem megalázkodó levelet írt kedvesének. A két hónap leteltével egy Szentpétervárra induló vonatra beszélték meg a találkozójukat, és egy csodálatos hosszú hétvégét töltöttek ott. De Lili nem csak a szerelme volt, hanem mondhatni, külföldi referense is. Számos komoly hangvételű levelet váltottak kiadókról, tárgyalásokról, Lili rigai lehetőségeiről. Ezekben a levelekben nincs nyoma a szerelmes ömlengésnek és a csókol kiskutyád aláírás sem szerepel. Majakovszkij leveleiben tudósított útjairól, az oda nem illő részleteket természetesen nem írta le. 1925-ben például járt New Yorkban (szinte egyedüli orosz költőként), ahol megismerkedett Elli Jonesszal, aki ugyancsak orosz származású volt, de az októberi forradalom után emigrált és megházasodott. Titkos kapcsolatukból 1926-ban megszületett a költő egyedüli gyermeke, akivel csak egyszer, 1928-ban találkozhatott, Nizzában. Lánya, Patricia Thompson később egyetemi tanár lett és Majakovszkij Manhattanben címmel megírta szülei románcának történetét.

Patricia Thompson, az édesapja emlékének szentelt múzeumban

Lili ekkoriban nagyon féltékeny lett, és rábírta nővérét, hogy egy könnyebb kalandhoz segítse hozzá a költőt. A nővér Párizsban be is mutatta a költőnek a 22 éves modellt, Tatyjana Jakovlevát. Viszont a kapcsolatból nem könnyű kaland lett, hanem hatalmas szerelem, amelyről a modell édesanyjához írt levelei tudósítanak a legpontosabban. Szeretők voltak hosszú időn keresztül, Lili legnagyobb bosszúságára, főképp mert Majakovszkij a nyilvánosság előtt is felolvasta egyik Tatyjanának szóló szerelmes versét. Lili úgy érezte, elvesztette a tekintélyét, miközben Majakovszkij megkérte a modell kezét. Ő kikosarazta, de viszonyuk folytatódott. Az elhagyott szerelmes bosszút forralt és „véletlenül” Majakovszkij jelenlétében olvasott fel egy levelet, amely Tatyjana házasságáról tudósított. Bár a hír nem volt igaz (csak később ment hozzá egy francia diplomatához), Majakovszkij elhitte s visszatért Lilihez.

Később megismerkedett a fiatal Veronika Vitoldovna Polonszkaja színésznővel, aki férjnél volt. Bár tüzes kapcsolatban éltek, de Veronika nem akarta otthagyni férjét, 1930 tavaszán ezért szakítottak. Nem sokkal ezután, április 14-én öngyilkosságot követett el moszkvai lakásán. Egyes források szerint Veronika karjaiban halt meg. Halálának oka valószínűleg a mániás depressziója (bár egyes feltételezések szerint Sztálin ölette meg vagy kergette halálba).

Az utolsó fellángolás: Polonszkaja

Trockij hosszan elemezte a Majakovszkij öngyilkosságának okát. Sztálint hibáztatta, a rendszert, amely nem fejlődött elég gyorsan, ezért Majakovszkij sem tudott harmóniában lenni a környezetével. Az öngyilkosságáról szóló rendőrségi közlemény megállapította, hogy halálának „semmi köze sincs a költő társadalmi és irodalmi tevékenységéhez”. Mintha magánéletének, szerelmeinek kiszolgáltatott áldozat lett volna. Pedig ekkoriban egy ideje már ismét békében élt Lilivel, akitől közben a férje is elvált. Később ő készítette elő kiadásra szerelmének írásait és levelezését.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2013.07.21. 15:00 • Címke: irodalomtörténet, irodalom, évforduló