a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

madach_leadMadách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Mócz Zoltánné elmondta: pénteken Alsósztregován, Madách Imre szülőhelyén, szombaton pedig Csesztvén zajlanak a programok, ahol Madách házassága boldog éveit élte. Az irodalmi napokat hagyományosan megrendezik Madách Imre halálának évfordulóján, a programokat ezúttal is közösen szervezi a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma (SZNM-SZMKM) és Csesztve község önkormányzata. Madách Imre 1860. március 26-án fejezte be Az ember tragédiáját. A kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki bele is javított, majd a Kisfaludy Társaság 1861. október 10-i ülésén mutatta be a drámai költeményt, a mű azután 1862. január 12-én jelent meg.

madách

A két költő barátságát a Tragédia indította el, és Madách 1864. október 5-én bekövetkezett haláláig számos levélváltás kísérte. Madách és Arany irodalmi barátságáról szól Praznovszky Mihály: Madách arany évei című könyve, amelyet az irodalmi napok mindkét állomásán bemutatnak majd. Az alsósztregovai Madách-kastélyban Arany János: A nagyidai cigányok című művéből ad elő részletet Gál Tamás színművész, a két költő barátsága tiszteletére fát ültetnek a kastély parkjában, és koszorúzást tartanak Madách Imre síremlékénél.

arany

Szombaton Csesztvén folytatódik a program, Magyarország egyetlen Madách-emlékhelyén, ahol 1844 decembere és 1853 szeptembere között élt a költő. 1862 augusztusában Madách itt fogadta Arany Jánost. Csesztvén Fűzfa Balázs irodalomtörténész tart előadást az Arany-kultusz jelenségeiről, a költőt itt A fülemile bemutatásával idézik meg a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad előadásában, és koszorúzást tartanak az emlékháznál, ahol Liptay Katalin irodalmi szerkesztő mond emlékbeszédet. A kétnapos rendezvényt E. Csorba Csilla művészettörténész, az Arany János Emlékbizottság tagja nyitja meg Alsósztregován, és mindkét településen bemutatják a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Arany-busz kiállítását.

(Archívumunkban Madách sztregovai „borosházáról″ is találnak felvételt.)

(mti)

• Publikálva: 2017.10.04. 08:40

Digitális Irodalmi Akadémia