Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Zagyvarékason született parasztcsaládban. Szinte még kamasz volt, amikor Budapestre költözött, ahol 1958 és 1962 között segédmunkás, majd betanított munkás volt. 1962-ben a Szolnok Megyei Néplap munkatársa lett, és még ugyanebben az évben megkezdte katonai szolgálatát. Leszerelése után, 1965-ben Miskolcra került, ahol 1968-ig népművelő felügyelőként, majd terjesztési előadóként dolgozott. 1968 és 1975 között a Miskolcon megjelenő Napjaink című irodalmi folyóirat versrovatának vezetője, majd szerkesztője volt. 1990 és 1993 között a Holnap című irodalmi-társadalmi folyóirat főszerkesztőjeként tevékenykedett, 1995-ben az Új Holnap főmunkatársa volt. 1993-ban a Felsőmagyarország Kiadó vezetője lett. 1982-től az Írószövetség észak-magyarországi csoportjának titkára, 1986-tól az Írószövetség választmányi tagja. Részt vett a Tokaji Írótábor megalapításában, 2014-ig a Tokaji Írótábor Egyesület Kuratóriumának tagja volt. 1990-ben a Magyar Néppárt színeiben országgyűlési képviselőjelölt is volt. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta.

Irodalmi pályája elején szociografikus riportokat írt. Költőként a hatvanas évek közepén a Hetek költői csoportosulás tagjaként mutatkozott be, első verseskötete 1966-ban Hozzátok jöttem címmel jelent meg. Verseire jellemző a szociális érzékenység, a kor emberi problémáinak, morális helyzetének számbavétele, analízise (Nincsen nyugalom, Bűntelenül, Elsötétült arcom). Halk szavú, mégis határozott lírikus. Kései verseiben a költő visszafogott szemérmessége eltűnik, közvetlenebb bennük az önkifejezés, a vallomás a legszemélyesebb sorsról (Megfordult égtájak, 2007). Verseskötettel legutóbb 2011-ben jelentkezett, A magunk szárnyán című kötet verseiben mintegy összegzi mindazt, amit addigi életműve üzen. Prózai munkái közül kiemelkedik az önéletrajzi ihletésű Gyerekidő című regénytrilógiája, amely 2002-ben jelent meg. Ennek mintegy folytatásként értelmezhető 2009-es kisregénye, a Fészekhagyók, amely a korai pesti éveket idézi fel. A Gyerekidő világát egészítik ki, árnyalják elbeszélései, amelyek többek között a Hazajáró (1992) és a Varjúleves (2006) című kötetekben kaptak helyet. Drámáiban többnyire az ötvenes évek szörnyű időszakát, az erőszakos téeszesítést és következményeit dolgozta fel (Mindenáron, 2005). A Jövőlátó című drámája (2000) az államalapító Szent István királyról szól. Riportjainak, publicisztikai írásainak szereplői főként szülőföldjének lakói, az ő sorsukról, életükről számolt be mély együttérzéssel (Még nincs vége, 2007).

Munkásságának elismeréséül 1991-ben József Attila-, 1994-ben Kölcsey-, 2003-ban Arany János-díjat, 2008-ban Balassi Bálint-emlékkardot kapott. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (polgári tagozat), 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki. Szülőfaluja, Zagyvarékas díszpolgárává fogadta, Miskolc pedig, ahol, saját bevallása szerint, igazán költővé vált, Pro Urbe díjjal tüntette ki. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki a tradicionális népi jegyeket modern szimbolikával ötvöző költészete, a magyar sorsirodalom hagyományait változatos művészi eszközökkel megújító próza- és drámaírói életműve, illetve jelentős publicisztikai és könyvkiadói tevékenysége elismeréseként.

(Serfőző Simon műveiből adatbázisunkban itt, itt és itt is olvashat.)

(mti)

• Publikálva: 2017.10.24. 09:02