Séta boldogult ifjúkorunkba

A Hosszúlépés Pesti barokk sétája

Adja magát az ötlet, hogy Dés Mihály első regényéből városi séta kerekedjék, hiszen ez a mű sok más lehetőség, olvasat mellett városregény, a késő Kádár-kori Budapest regénye is. Pesti helyek, pesti szleng, pesti figurák, poénok, történetek füzére. Mivel a sétát maga az író vezeti, a személyesség is garantált.

Aki még nem olvasta volna: a Pesti barokk az 1986 óta Barcelonában élő Dés Mihály (műfordító, újságíró, szerkesztő, kultúrszervező) első regénye. A különböző típusú szövegekből összeálló (van benne napló, levél, viccgyűjtemény, jegyzőkönyv), majd 600 oldalas regény címéhez híven barokkosan burjánzó kavalkád megtörtént és kitalált sztorikkal, saját nevükön szereplő, létező figurákkal és kitalált alakokkal, esszéisztikus eszmefuttatásokkal. A történet vezérfonala, hősünk legfontosabb tevékenysége a csajozás, ennek megörökítésében egyszerre van jelen a részletgazdagon és érzékletesen ábrázolt szex és az éteri szerelmi metafizika. Az egészet összeköti az elbeszélő személye, aki egy helyét nem találó, kallódó pesti bölcsész, valamint maga a közeg, a nyolcvanas évek értelmiségi, szubkulturális világa.

A nyolcvanas évek édes élete és búbánata

Az azóta második kiadást is megért könyv kedvence lett a nosztalgiázó idősebb generációnak, akik maguk is megélték ezt a világot, de ajánlható a fiataloknak is, akik nem is gondolnak a pesti éjszakai élet gazdag hagyományára, amikor bulizni induknak. Ők szüleik ifjúkorába pillanthatnak be, a késő Kádár-korszak, a „legvidámabb barakk” nyomott levegőjéből szippantva egyet. A sétán, amelyen a szerző kalauzolt bennünket, mindenesetre inkább az előbbi korosztály képviseltette magát. Természetesen nem tévesztjük össze a regény főhősének és narrátorának, Koszta Jánosnak figuráját a szerzővel (utóbbi szerencséjére, mivel hőse sok szempontból nem szimpatikus figura). Viszont valószínűleg nem tévedünk nagyot, amikor feltételezzük, hogy a „pesti Don Juan történet” szerzője maga is népszerű lehetett a nők körében. Remélem, a sétára egykori rajongók is beneveznek, jómagam legalábbis biztos így tennék.

Dés Mihály még itthon, a Banánhéjkeringő főszerepében (Básti Julival, 1986)

A túra a regény egyes, ma is meglévő helyszíneit érintette, vagy olyan pontokat, amelyek a regény bizonyos motívumaihoz kapcsolhatók. Természetesen önmagában is érdekes látni, hogy mi lett az egykori népszerű helyekből. Az első állomás a jobb napokat látott Fészek Művészklub rézdomborművel díszített kupolája, ahol a könyvben leírt, intimitást kizáró visszhang ma is működik (kipróbáltuk, tényleg). Itt – és a többi állomáson is – a szerző részleteket olvasott fel a könyvből. Kommentárjaiból az írás műhelytitkaira is fény derült, a szövegbe épített hommage-okra, vagy arra, hogy hogyan próbálta „cselekményesíteni” az elméleti jellegű részeket. Természetesen mindenkit érdekelt, hogy mennyire valóságosak és mennyire kitaláltak a szereplők, valamint hogy a valós személyek hogyan reagáltak a róluk írottakra. Igazán méltányos eljárás, hogy a valós szereplők a megjelenés előtt véleményezhették a saját figurájukat – ami lábjegyzet formájában bele is került a műbe.

A Fészek kupolája, speciális visszhanggal

A második állomás, az azóta megszűnt Tinódi mozi épülete a Nagymező utcában annak illusztrálására került a programba, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek a mozi, a szerzői film nagy korszaka volt, minden hétre jutott egy-egy filmtörténeti jelentőségű bemutató. Azután joggal nosztalgiázhatunk, hogy akkoriban Bergmanért, Buñuelért állt sorba a közönség, akár jegyüzérektől szerezve be a jegyét – amely fogalmat ma már szintén lábjegyzetelni kell. Hiába, akkoriban az értelmiségi lét elengedhetetlen színtere volt a pesti mozi – Szegő György kifejezésével élve – a profán gyülekezet temploma.


Titkos utak, nem csak bölcsészeknek

Az Andrássy úton útba ejtettük a Három Holló kocsma, Ady Endre törzshelye emléktábláját (a Goethe Intézet földszintjén ebben az épületben működött a maga idején szintén legendás Eckermann, Wilhelm Droste kávéháza; ma már egy luxusmárka kínálja magát ugyanitt). A könyv egyetlen valódi személy után mintázott, „modell után festett” figurája, a nagymama ugyanis, bár önhibáján kívül csak két elemit végzett egy idealizálásra kevéssé méltó korszakban, szenvedélyes Ady-rajongó volt.

Némi nehézségek után sikerült behatolnunk a Thália Színház művészbejáróján egy hátsó udvarokon át vezető útra, amelyet a művészek és a beavatottak használnak. Mindez arra volt jó, hogy felidézzük: ez a korszak volt a backstage kultúra kialakulásának ideje, a művészeket már ekkor követte a slepp, a kiválasztott rajongók kara.

A pesti éjszakai élet fontos állomása volt akkoriban a Balettcipő nevű presszó. Aki számított, törzsvendég volt itt. Ennek kapcsán ismét elmerenghettünk a séta visszatérő motívumán: mi az igazság, létezik-e egyáltalán, vagy csak az létezik, amit egy-egy ember saját, esendő szemszögéből adott pillanatban annak vél? Ki lesz híres adott pillanatban és miért?

Aki számított, itt volt: a Balettcipő Eszpresszó

A Bajcsy-Zsilinszky úton lakott a könyv egyetlen teljes egészében valós alakról mintázott szereplője, a már említett 92 éves nagymama, akivel a regény főhőse (és a szerző) a valóságban is együtt lakott. Következő állomásunk ez a ház volt, bár a regényben megörökített lakásba nem mehettünk be. A Hild tervezte épület meglehetősen lerobbant állapotban van, már a regény idejéhez képest is. Az udvaron a szerző elmesélt egy történetet arról, hogyan mentette ki a nagyapja ebből a lakásból katonaszökevény fiát és két bújtatott zsidó nőt egy nyilas razzia során, 1944-ben. Ez az epizód nem került be a könyvbe, talán majd egy családregénybe. Az ilyen pillanatokért jók ezek a séták: a szemünk előtt elevenedik meg a történelem egy konkrét helyen... szinte látjuk magunk előtt, ahogy a házon kirajzolódnak az árnyékok, a szegény, hősi szerepre kevéssé alkalmas kisember pedig ott gondolkodik, hogy most mit tegyen...

Ház a történelem árnyaival...

... és ugyanez belülről, kukával

Utolsó állomásunk egy mai kultikus városi hely, a Bazilika szomszédságában található lakásgaléria volt. A műtárgyakkal, régiségekkel zsúfolt hall azt a tipikus belvárosi, hatalmas, lepusztult állapotában is impozáns, dekadens hangulatot árasztó lakást hivatott szemléltetni, amely a pesti házibulik jellegzetes helyszíne volt (bár ez a lakás sem lerobbant, sem dekadens). Miközben a füles fotelekben kipihentük a kétórásra hirdetett, valójában több mint két és félórás, de egy percig sem unalmas sétát, Dés Mihály egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy következő könyve egyedi műfajt követ: családregény, illusztrált album és receptgyűjtemény lesz egyben. Remélhetőleg majd egy gasztrosétán mutatják be, kóstolóval.

Dedikálás egy mai kulthelyen

Addig is tanulmányozzuk a túraszervező Hosszúlépés őszi kínálatát és jelentkezzünk bármelyik sétájukra; az lesz az érzésünk, hogy csodálatos, gazdag kultúrájú városban élünk, mindenütt jelenlévő történelemmel és lebilincselő személyes történetekkel – erre az érzésre mindig nagy szükségünk van ahhoz, hogy otthon érezhessük magunkat benne.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2013.11.12. 13:37 • Címke: program, város, irodalom