a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Vetítésekkel, kiállítással ünneplik a hatvanéves diafilmgyártást

dia60lead

Hatvan éve alapították a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot, az évfordulót a jogutód Diafilmgyártó Kft. vetítésekkel, kiállítással ünnepli az egész évben.

Lendvai Gabriella, a Libri-csoporthoz tartozó Diafilmgyártó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy csütörtökön az évforduló alkalmából ritkaságokat vetítenek a budapesti Tranzit Art Caféban, ahol este olyan felnőtteknek szóló diafilmek lesznek láthatóak, mint a rádiót népszerűsítő Nagyvilág a kis lakásban (1951), a szövetkezetesítés mellett agitáló Bodri (1955) vagy az 1954-es Aranyfalu, amely a szocialista fejlődést propagálta.

bodridia

Az évfordulóra nyílt meg a Klebelsberg Kultúrkúriában a 60 év, 60 diakép, 60 grafikus című kiállítás is. A február 16-ig látható tárlat egyszerre tisztelgés és emlékezés: a meséket készítő grafikusok – például Gyulai Líviusz, Marék Veronika, Sajdik Ferenc és Zórád Árpád – munkáiból ad válogatást.

diafilmklebersberg
Ez a kép is látható a Klebersberg Kultúrkúriában

Az igazgató szólt arról is, hogy a diafilmgyártás ma a reneszánszát éli, cégük kínálatában jelenleg 250 alkotás érhető el, évente 3-4 filmmel bővül a repertoár. Részben a régi filmek újrakiadásával, részben pedig még feldolgozatlan népmesékkel és kortárs meseírók műveivel gazdagítják a kínálatot. Ma már elérhetők diafilmen Bartos Erika, Esze Dóra, Döbrentey Ildikó, Berg Judit, Lackfi János, Finy Petra és Hohol Ancsa művei is. Igyekeznek fiatal művészeknek lehetőséget adni a bemutatkozásra, így például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai dolgoznak a rajzokon.

akinemhiszi

Lendvai Gabriella elmondta, hogy ma a legnépszerűbb művekből – Hófehérke, Hamupipőke, Bogyó és Babóca, Öreg néne őzikéje – évente átlagosan 1600 darab fogy, a teljes kínálatból körülbelül 90 ezer példány talál gazdára. Szerinte a reneszánsz fő mozgatórugója a nosztalgia, valamint az, hogy kevés a kifejezetten kisgyerekeknek szóló mozgóképes tartalom. A diafilmezés a tévével szemben meghitt, családi tevékenység, amelynek egyik nagy előnye, hogy a szülő hangján szólalnak meg a mesék - tette hozzá.

hamupipoke
Kép a Hófehérkéből

Felidézte, hogy a hazai kereskedelemben az 1940-es években jelentek meg az első tekercsfilmes diavetítők. Magyarországon a nagy sorozatban megjelenő diakópiákat a Magyar Fotó Állami Vállalat Dia-osztálya készítette, majd 1954-ben megalapították a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot. Az ismeretterjesztő, népművelő, agitációs filmek mellett 1953-ban kezdődött a mesediafilmek nagyarányú gyártása. A műfaj izgalmas kísérlete volt az úgynevezett Diahíradó, amelynek célja a gyors tájékoztatás volt, jelentős részük sporthíreket dolgozott fel, például az 1953-as angol–magyar futballmérkőzést. 

diafilmpuskas

1954-től mintegy 6000 kiadvány készült, amelyből közel ezer mesefeldolgozás, a többség ismeretterjesztő, politikai, agitációs mű volt. Mint megjegyezte, ma főleg a mesefilmek jelentik a diafilmeket. A magyar rajzfilm nagyjai nemcsak a nevüket adták a diaváltozatokhoz, hanem sokszor maguk is rajzoltak olyan képsorozatokat, amelyek csak diaváltozatban jelentek meg. Ilyen például Macskássy Gyula és Dargay Attila Jancsi és Juliskája vagy Richly Zsolt Harcsabajusz kapitánya. Kiadták az ifjúsági regények diafilmváltozatait is, az 1970-es évektől pedig nagyobb hangsúlyt kapott az esztétikai nevelés, a hagyományos tempera és akvarell képek mellett megjelentek más technikák, például kollázsok, textilképek, bábfigurák is.

Az évfordulót ritkaságok vetítésével ünneplik az év során, a filmtekercsek többsége Bíró Ferenc gyűjteményében maradt fenn. A filmek eredeti rajzait pedig az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

leninképdia

A következő vetítés a Tranzit Art Caféban március 6-án lesz, amelyen olyan alkotások lesznek láthatóak, mint 5-8 éveseknek készült, 1975-ös Képek Lenin életéből című diafilm, emellett vetítik a 4. Magyar Képzőművészeti Kiállítás (1954), A szovjet festőművészet (1950) és a Zánkai emlékek (1981) című filmeket is.

Az Örökmozgó Filmmúzeumban minden hónapban mesefilmeket vetítenek: február 15-én az 1950-es, 1960-as évekből, március 22-én az 1964-1974, április 12-én 1974-84, május 10-én pedig 1984-94 között készült diafilmek kerülnek a vászonra.

diaporgramplakat60

Lendvai Gabriella szólt arról is, hogy Alkoss te is címmel pályázatot hirdetnek gyermekeknek három korosztályban (meseírás, meserajzolás, illetve árnyjátékkészítés). A beküldési határidő április 20., az eredményhirdetést május 10-én tartják az Örökmozgóban. 

A jubileumi év záróeseménye november 6-án lesz, a rendezvényen a 2004 és 2014 között készült alkotásokat vetítik. Terveik szerint ekkor tartják majd a Nagy Dia Napot is, amelynek keretében szeretnék elérni, hogy az ország legtöbb intézményében, iskolákban, múzeumokban, könyvtárakban vetítsenek diafilmeket. Ehhez kedvezményes vetítőgép-vásárlást kínálnak az érintetteknek. 

MTI 

• Publikálva: 2014.02.07. 11:15 • Címke: évforduló, örökmozgó, diafilm

Magyar játékfilmek