a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Elhunyt Radnóti Miklós özvegye

gyarmatiGyarmati Fannit életének 102. évében, szombat hajnalban érte a halál.

Szerelme a költővel 14 éves korában kezdődött, majd miután Radnóti Miklós Szegeden ledoktorált, 1935. augusztus 11-én házasodtak össze. Ő volt az ihletője a magyar költészetben ritka hitvesi líra gyengéd hangú darabjainak. Fanni nemcsak szerelme, hanem igazi társa, barátja és kritikusa is volt a költőnek, kapcsolatuk a férfi és nő közötti egyenrangúság elfogadásán alapult.

Alakját férje számos költeményben megörökítette. Róla szól az Erőltetett menet halhatatlan sora: „és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt”. A munkaszolgálatba hurcolt költő számára ő, a feleség jelentette a biztos pontot, a kapaszkodót, a köteléket az élethez. 1944-ben – nem sokkal meggyilkolása előtt – is hozzá írta verseit, a Hetedik eclogát és a Levél a hitveshez című költeményt.

gyarmati
Gyarmati Fanni kislánykori képe. Ezt a fényképet Radnóti Miklós a tömegsírba is magával vitte

Gyarmati Fanni a második világháború után orosz- és franciatanári diplomát szerzett. Előbb a Jurányi utcai közgazdasági középiskolában tanított gyorsírást, majd a színházművészeti főiskolán francia nyelvet.

gyarmati_fanni
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni

Gyarmati Fanni a költővel kötött házassága óta mindvégig a XIII. kerületi Pozsonyi úti lakásban élt. 1999-ben a XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgárává választották. 2009 decemberében – a Radnóti-emlékév alkalmából – a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes magas színvonalú oktatói munkájáért, valamint a Radnóti-hagyaték összegyűjtéséért, gondozásáért és közrebocsátásáért. 2012-ben Radnóti-díjat kapott.


Így köszöntötték Gyarmati Fannit századik születésnapján, 2012-ben

Egész életében kerülte a nyilvánosságot, nem vállalt közszereplést, magánemberként őrizve férje emlékét. Az özvegy 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta Radnóti teljes kéziratos hagyatékát.

„Az a tudat, hogy Radnóti özvegye él, hosszú évtizedek alatt önmagán túli jelentést kapott, Gyarmati Fanni a nyilvánosság előtti hallgatásával nemcsak férje emlékét tartotta ébren, hanem felhívta a figyelmet a fasizmus áldozataira és arra is, hogy a fasizmus bármikor visszatérhet” – mondta Ferencz Győző irodalomtörténész az MTI-nek a szombaton elhunyt Gyarmati Fannira emlékezve.

Ferencz Győző, a Radnóti Miklós élete és költészete című monográfia szerzője arról is beszélt, hogy Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni kapcsolata az irodalom, az egyetemes emberi kultúra egyik nagy tragikus szerelmi története. „Rövid ideig tartó házasságuk életkísérlet volt, két szabad ember szövetsége, amely a másik lényének teljes szuverenitásán alapult” – mondta, hozzátéve, hogy Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni házasságát a szellemi alkotómunka jellemezte.

A József Attila-díjas költő, irodalomtörténész emlékeztetett arra, hogy Gyarmati Fanni 70 évvel élte túl férjét. Mint mondta, Gyarmati Fanni Radnóti elhurcolása és meggyilkolása után új, önálló életet épített fel. Abban a korban szokatlan módon felnőtt fejjel végezte el az egyetemet: előbb középiskolai gyorsíró- majd orosztanár lett, később az akkori Színművészeti Főiskolán francia nyelvet tanított. Gyarmati Fanni emellett gondozta Radnóti Miklós költői hagyatékát, de a nyilvánosságtól teljesen elzárkózott.

Egyetlen interjút adott a Népszabadságnak 1962. január 21-én, abban azt mondta többi között, hogy „a fasizmus elnyelte az életünket”. Rádióban, tévében soha nem szólalt meg, mégis, „puszta létezésével érezhető volt súlyos jelenléte” – emelte ki Ferencz Győző, a Radnóti-filológia szakértője, az Osiris kiadónál megjelent kötetek szerkesztője, Gyarmati Fanni közeli ismerőse.

MTI

• Publikálva: 2014.02.15. 16:43 • Címke: irodalom

Digitális Irodalmi Akadémia