A film hőskorának találkozása a csúcstechnológiával

Tudósítás A tolonc (1914) digitális felújításáról

Kertész Mihály legkorábbi fennmaradt filmjének nem csak a hazakerülése volt kalandos, de a kópia restaurálásának is hosszú története van. Ez a történet azonban minden jel szerint a (boldog) végkifejlethez közeleg. A felújítás rejtelmeibe Ormándlaky Zsolt, a Magyar Filmlabor VFX-stúdiójának vezetője avatott be bennünket.

Az előzmények

Jászai Mari egyetlen, Kertész Mihály legkorábbi fennmaradt filmje, az 1914-ben készült A tolonc kópiája kalandos úton, 2008-ban került vissza Amerikából Magyarországra, a Filmarchívum gyűjteményébe. A kópia valószínűleg annak köszönheti, hogy megmaradt, hogy selejtes volt: amikor az 1920-as évek elején amerikai forgalmazás céljából legyártották, hibásan kopírozták: az eredeti kameranegatív a kontaktkopírozás során nem tudott tökéletesen ráfeküdni az új nyersanyagra. Ezért az első, még analóg módon zajló felújítási kísérletnél, amely 2008-ban a Filmlaborban kezdődött, nagy csalódást okozott, hogy a képen hullámzó mozgás mutatkozott, minek következtében az alakok és a tárgyak, akár egy torzító tükörben, hol megnyúltak, hol összezsugorodtak.

Jászai Mari a filmben

A másik probléma az volt, hogy az eredeti képnegatív és az a nyersanyag, amelyre kopírozták, a kopírozás során csúszkált egymáson, s ezért a képkockák közötti osztásvonal helyzete folyamatosan változott, és vetítéskor hol alul, hol felül belógott a képbe. Ez utóbbi problémának a kezelése analóg módon is lehetséges, ha van egy archív kapuval rendelkező kopírgép, amely alkalmas arra, hogy kövesse ezt a mozgást, s mindig újra és újra ráálljon az éppen helyes képkivágásra. Csakhogy a Filmlaborban 2008-ban nem volt erre alkalmas kopírgép, az archív kapu beszerzésének több milliós költségét az akkori költségvetés nem tartalmazta, ezért ők egy rövid teszt után feladták.

Ezen a demón baloldalon a Haghefilm analóg módon készült tesztkópiája, jobb oldalon a Cineric digitálisan restaurált, a virazsírozás színeit is tartalmazó változata látható

Ekkor a Filmarchívum úgy döntött, hogy külföldön, az archív filmek felújításásban gyakorlattal és a szükséges technikával rendelkező céggel próbálkozik. Így került a kópia a holland Haghefilmhez. Nekik sikerült lekopírozniuk a filmet úgy, hogy az osztásvonalak ne lógjanak be a képbe. Legyártottak egy fekete-fehér dubnegatívot, de mikor az erről készült pozitív tesztkópián meglátták a hullámzó mozgást, nem folytatták tovább a munkát. Noha ezek a kísérletek csak részsikereket tudtak felmutatni, minden egyes próbálkozás szolgált tapasztalatokkal. A Haghefilm például megállapította, hogy a torzulásokat okozó képmozgás csak digitális módszerekkel stabilizálható. A digitális felújítás a New York-i Cinericnél kezdődött, akik stabilizálni tudták a képet egy Oxberry trükkgépből átalakított folyadékos szkennerrel, de a remegés csillapítása érdekében úgy belenagyítottak a képbe, hogy körben a kép szélei lemaradtak. Közben az idő is sürgetett, hiszen a bomlékony nitro-nyersanyag állaga gondos tárolás mellett is romlik.

Digitális felújítás a VFX-stúdióban

A történet akkor vett új fordulatot, amikor 2013-ban a ManDA sikerrel pályázott a Magyar Filmalaphoz, amely 14 millió forintos támogatást ítélt meg a film restaurálására, ha az Magyarországon történik. Hazahozták tehát a kópiát, amely visszakerült a felújítás első színhelyére, a Magyar Filmlaborba. Ekkor kapcsolódott be a történetbe a Filmlabor VFX-stúdiója és annak vezetője, Ormándlaky Zsolt, aki végigkísért minket a különböző munkaállomásokon és munkafolyamatokon.

„Az archív munkák vállalásának alapproblémája, hogy az ember beleugrik egy fekete verembe. Csak akkor tudja, hogy mit vállalt, amikor már belekezdett” – Ormándlaky Zsolt, a felújítás vezetője (fotó: Major László) Ormándlaky Zsolt, becenevén Laky 2013 áprilisától vezeti a Filmlabor VFX részlegét. Korábban reklámfilmekben, játékfilmekben és rajzfilmekben is dolgozott. Volt technikai rendező, stúdióvezető, készített digitális trükköket és 3D-s animációt, de tervezett tévéműsoroknak arculatot és főcímeket is. Referenciái közé tartozik például a nemzetközi hírű Varga Stúdióban készült Mr. Bean című rajzfilmsorozat kompozitálása, a Macskafogó 2. – A sátán macskája technikai rendezése és a német rajzfilm, a Lillifee 2. kompozit-effektrészlegének irányítása.

A sikeres szkennelés feltétele volt, hogy közben a Filmlabor vásárolt archív kaput a Northlight szkenneréhez, amellyel teljes méretben be tudták szkennelni 4k felbontásban az eredeti nitrokópiát úgy, hogy a képkockákon még a perforáció is látszik.

Demó a felújítás folyamatáról és eredményeiről

A szkennelés után a digitális felújítási folyamat négy fázisban történik. Az első fázis a kép stabilizálása, a kép és a képen belüli ugrálások, torzulások, nagyobb hibák kipótolása. Ez egy nem automatizálható folyamat, bár a legkorszerűbb restaurációs program segítségével zajlik. Itt jön létre egy fix kép, amivel dolgozni lehet.

A második fázis az előtakarítás, az tónusegyenletlenségek javítása. Ezek például abból fakadnak, hogy a felvételek idején a kamerát még kézzel tekerték: ha egy külső felvételen beborult, akkor lassabban, hogy az expozíció hosszabb ideig tartson. Ennek eredményeképpen van egy alapvillódzás, amit korrigálni kell. Ebben a fázisban eltávolítják a koszok 90 százalékát, minek nyomán egy egyenletesebb, jobb minőségű kép jön létre. Ebben a munkafázisban sok saját fejlesztésű scriptet használnak, amelyeket minden jelenetre finomhangolni kell.

A harmadik fázis a klasszikus restaurálás: kézzel, kockánként kiszedik a megmaradt koszokat, karcokat, sérüléseket, szétcsúszásokat – lassú, macerás folyamat.

A negyedik fázis a végső simításoké. Ekkor, a hozzá nem értő szemlélő számára meglepő módon finoman „visszazajosítják” a filmet. Tehát először leszedik a zajokat (így történik a restaurálás), majd az utolsó munkafázisban vissza is tesznek belőle. Így lesz egyenletes a zajszint, a képminőség, amely nincs szétretusálva. Ez szükséges ahhoz, hogy a kép maximálisan részletgazdag legyen, de ne steril.

A restaurálás folyamata egy másik jeleneten szemléltetve

Talán az eddigiekből is kiderül, hogy ez a munka rendkívül összetett és bonyolult, egyben nagyon izgalmas, mivel a kép stabilizálásának munkálatai nem automatizálhatók, ahány jelenet, annyiféleképpen mozognak össze-vissza a kép pontjai. Ezeknek a stabilizálására snittenként különböző módszereket kell kidolgozni. A rendelkezésre álló teszteredmények szerint az osztásvonal problémát tökéletesen kezelik, s a kép részletgazdagságát tekintve még a Cinericénél is jobb eredményt produkálnak, amiről az olvasó is meggyőződhet a mellékelt demókon.

A felújítást nem lehet gépesíteni (fotó: Major László)

Ormándlaky Zsolttól megtudhattuk azt is, hogy nagyon erős gépeken, a legjobb, ezért a legdrágább szoftverekkel dolgoznak. A fő cél, hogy amennyit csak lehet, megmentsenek az eredetiből. A hiányzó kockákat ki is pótolják más kockákból, ha lehet. A digitális technológiával jobb képet lehet kihozni az eredeti hordozóból, amelyben sok minden még benne van kémiailag, amit a film készítése idején még nem tudtak megmutatni. Hogy mennyire élünk ezekkel a lehetőségekkel, mennyire hozunk létre jobb minőségű képet a mai eszközökkel, mint az eredeti volt, az már elvi, mi több, filozófiai kérdés. Olyan legyen-e a film, mint amilyennek a bemutató idején látták, rángatózzon, villogjon, vagy legyen jobb? Ezzel kapcsolatban eltér az archivisták véleménye és gyakorlata, a filmarchívumok nemzetközi szervezetének, a FIAF-nak pedig megvan a maga iránymutatása.

Egy erősen bomlott inzert digitális restaurálása

A Filmlabor VFX-stúdiójában mindenesetre most megcsinálják a lehető legjobb minőségű változatot. Technikailag visszarontani a képet utólag is lehet, például azzal, hogy a filmet egy régi vetítővel vetítjük le. A felújítást vezető szakember szerint Kertész Mihály és Janovics Jenő is azt akarta volna, hogy a maximumot hozzák ki a filmből. Ma már erre kényszeríti az archívumokat és a laboratóriumokat a televízió igénye is, az, hogy a nézők hozzászoktak a jobb képminőséghez.

(fotó: Major László) A VFX-stúdióban archív filmek digitális restaurálásával foglalkoznak, erre predesztinálja őket a Filmlabor hagyománya és a filmarchívummal kiépített jó szakmai kapcsolat. De a mai játékfilmek utómunkálatai is itt zajlanak. Ez esetben nem a film minőségén javítanak, hanem a film tartalmába avatkoznak be: effekteket csinálnak, ezeket animálják a filmbe, forgatási és egyéb hibákat korrigálnak, legyen az egy belógó mikrofon, ottmaradt árnyék, vagy a főszereplőn egy rossz színű dzseki.

A tolonc elmúlt novemberben kezdődött felújítása javában zajlik. Az első két hónap az optimális munkafolyamat kidolgozásával telt. Sok időbe került a tapogatózás, próbálgatás, a küzdelem a szoftvercéggel, a tesztelés, a program és az eljárások csiszolgatása. Még a feldolgozás közben is fejlesztenek, sőt egyeztetnek a film végleges színvilágát kialakító fényeléssel is. A munka előrehaladtával azonban egyre gyorsabban tudnak haladni. A felújításon hét ember dolgozik, ők mennek végig a film minden egyes, szám szerint 70 426 képkockáján. Jelenleg összességében 20-30 százalékos készültségnél tartanak. (A film öt tekercséből a negyedik már szinte teljesen készen van).

A lehető legjobb minőségű változatot csinálják meg (fotó: Major László)

Végezetül néhány számadat: egy kocka scanje 15 megabyte; egy-egy fázisnak csak a renderelése fél percig is eltart képkockánként, ami önmagában nem tűnik soknak, csak akkor, ha tudjuk, hogy több, mint hetvenezer képkocka van, mindegyikből 4-6 fázis. Így pl. egy nyolc másodperces anyag egy fázisának is jó másfél óra csak a rendere, ehhez jönnek még  az egyedi beállítások. Mindenesetre, a határidő ebben a műfajban is nagy múzsa: az biztos, hogy a novemberben kezdett munkát július 31-ig be kell fejezni.

Löwensohn Enikő

• Publikálva: 2014.03.19. 10:13 • Címke: manda, digitalizálás, filmtörténet