Ady Endre szerelmi ügyeiről

Vajon mindent el lehet mondani egy mondatban? Igen és nem; az igazság sokszor így is, úgy is rejtve marad. Ezen morfondírozunk egy elhíresült fotó, valamint egy nagyszerű és villámgyors népszerűségre szert tett Facebook-oldal, Nyáry Krisztián irodalmi fotóalbumának egy bejegyzése kapcsán.

Ady Endre és Léda (polgári nevén Brüll Adél), valamint a férj, Diósy Ödön kapcsolatáról sok mindent leírtak már. Valamiért talán mégis az a forgatókönyv rögzült legtöbbünkben, hogy 1903 nyarán, Váradon az ifjú (26 esztendős, magabiztossággal teli) költő elszerette a nála nyolc évvel idősebb, gyermektelen és érzéki asszonyt gazdag férjétől, és ennek a veszedelmes viszonynak, amúgy társadalmilag elítélendő cselekménynek köszönhető a magyar irodalom történetének egyik legnagyszerűbb lírai teljesítmény-sorozata. A rajongástól a féktelen veszekedéseken át a pátosszal teli, gyönyörűséges búcsúig, végig a teljes, kilenc esztendős repülésen.
Ady és Léda kapcsolatáról a kötelezően tudott költeményeken túl nagyszerű képzőművészi dokumentáció is fennmaradt. A kor egyik legragyogóbb fotográfusa, nem mellékesen Ady igényesen dolgozó munkatársa a költő imidzsének formálásában: Székely Aladár készítette egyetlen közös képüket. A gondosan megkomponált alkotáson megörökítette a határtalan éhséggel megáldott fiatalúr és az idősödő, de tüneményesen érzéki asszony jól kitalált párosát.

Felmerül a kérdés: hol van a képről Diósy Ödön?
Ödön történetesen Párizsban volt, hiszen ott élt és működött. Az utóbbi időben felkapott, több írásban is megjelent, és az iskolában tanultaktól gyökeresen eltérő feltételezés szerint nem véletlenül tartózkodott messze a heves érzelmi kapcsolatba zuhant feleségtől és fiatal szeretőjétől; őt magát voltaképpen nem is érdekelte úgy az asszony, lévén természetétől fogva homoszexuális. Ez a teória sok mindent megmagyarázna. De adhatunk-e neki esélyt?

Elöljáróban, a legfontosabb: nem tudhatjuk, mi történt Párizsban, Diósyék négyszobás lakásában (mely fölött Adynak egy időben másik, kisebbet béreltek). Azonban, lévén az irodalomtörténet kiemelt témája, jelentős számban állnak rendelkezésre különféle mellékes információk.
Kezdjük a legtitokzatosabbal: Diósy úrral. Fiatal, tehetséges, jómódú és dörzsölt. Alighanem igaz rá a jelenkori megfigyelés, miszerint igazából két foglalkozás van a világon: vagy gazdag az ember, vagy szegény. Diósy akkor is gazdag lehetett, amikor éppen egy fityingje sem volt. Zsidó származású, nagyváradi, csakúgy, mint a hölgy. Kalandor típus, szélhámos. Iskoláiról, állásáról és tulajdonképpeni tevékenységéről különféle értesülések vannak még a rokonság körében is. Monarchiabeli cégeket képviselt volna, huszonéves fejjel, Szófiában. Kereskedett, jó érzékkel. (A viharos múltú Bolgár Fejedelemség akkoriban még oszmán fennhatóság alatt, de a zsidók teljes egyenjogúságot élveznek.) Azt mondják, hivatalos teendőin túl illegális játéktermet üzemeltetett, talán a felső politikai vezetés tudtával. De valamilyen kinti botrányba keveredett, és a század első éveiben elképesztően súlyos adósságot maga után hagyva (zsarolták?) egy csónakon elmenekültek. Érdekes, nem Magyarországra, hanem Görögországon át Párizsba. És talpra állt, életében nem utoljára. (A világháború kitörésekor ottani, jól felépített egzisztenciáját is fel kellett adnia, és hurcolkodás Pestre).
24 éves korában nősült, a nála két évvel idősebb (tehát akkori viszonyok szerint már kissé túlkoros, és egy katonatiszttel amúgy is hírbe hozott) Adélt szófiai ténykedése idején, 1898-ban vette el feleségül. Nem tartottak fényes esküvőt. Érdekházasságnak szokás leírni kapcsolatukat. Valóban az lett volna? A Brüll családnak volt némi pénze, de aktuálisan nem hozzáférhető: a nagymama kezelte. Ha Diósyt anyagi szempontok vezérlik, talán mást választ magának. Pláne: könnyebb esetet.
A pár Szófiába költözött, velük (talán, hogy Adél ne legyen napközben egyedül) a nő húga is. A házaspár az ottani bukást, Diósy nincstelenné válását követően sem szakított, együtt kezdtek új életet Párizsban.
Érdekházasság vagy sem: kettejüket mégis erős érzelmi kapocs fűzte össze, erre bizonyság, hogy rendszeresen heves viharok támadtak közöttük. Brüll Adél, úgy tűnik, hajlamos volt a csapodárságra. Diósy Ödön, alkatából következően, bármilyen kényes helyzetet remekül konszolidált, és életútját tekintve úgy tűnik, talán vonzották is a válsághelyzetek. Nem véletlen, hogy halálukig együtt maradtak.

Ha a fényképből indulunk ki: bizonyos, hogy Brüll Adél impulzív volt, túlérzékeny és önimádó. Sok mindent tudhatott, ami imponált Diósynak, de polgári nyugalomra aligha számíthatott mellette. (Aki homoszexuális lett volna? Valószínűbb, hogy akkor nem ezt a nőt veszi el és nem a szülővárosából, hanem egy jómódú kislányt, akinek befogja a száját. Vagy agglegény marad.) Adél Bécsben nevelkedett, aztán lassan lecsúszott a család. Úgy tűnik, mintha magán kívül nem sok minden érdekelte volna. Azt mondták, orrnyílása pereménél ezüstport használt, hogy dekoratívabb legyen, és általában: tengernyi szépítőszert, már huszonévesen is. 1903-ban, aktuális házassági problémáik idején hazalátogatott Váradra, összejött egy fiatal újságíróval (bárhová utazott – és gyakran utazott férje pénzén hosszabb-rövidebb időre –, nem nagyon bírta körülötte forgolódó férfiak nélkül), aztán a szintén ott újságíróskodó Adyval. A Diósy-kapcsolat ötödik éve ez, és egy ideje már nyitott a házasság.

Ady Endréről ekkoriban már lehetett tudni, hogy lesz valaki, de igazából csak ő maga volt maximálisan biztos benne. Meglátta Adélban a gazdag párizsi nőt, és kinyílt előtte a világ. Adél hagyta, hogy szeressék. (Talán olyasféle alkat volt, akiket Csáth Géza fürdőorvos már-már tudományos közönnyel szemlélve kapott meg, érzelmi felhangok mellőzésével, válogatatlanul, majd felejtett el azonnal?) A szerelmes költő egy évre Párizsba ment, a nő után. A férj (akit pipogya fráternek szokás leírni) tombolt, amikor meglátta Adynak a feleségéhez írt verseit. (Viszonylag egyszerű volt a Léda-Adél dekódolás.) Aztán személyesen is megismerkedtek, és kis idő múlva szövetséget kötöttek. Feltételezhető, hogy könnyebb volt Ödönnel (a barátainak Dodó), mint Adéllal.
Vannak, akik szerint a hármas párizsi lét egyszerűen szexuális természetű volt. Ez a régóta fel-felmerülő lehetőség nem túl valószínű. Nem szerepel a kortársi vádak között; holott az 1905 táján politikai újságíróként is roppant aktív Adyról a leggorombább cikkeket közlik nagy számban ellenfelei. Sokkal inkább az történt, hogy az első fékezhetetlen Léda-tombolások után a két férfi felismerte: sorstársak. Férfibarátság lehetett ez, nem több. Visszaemlékezések inkább arról szólnak, hogy Diósyt nem kellett félteni: azért is hagyta, kielégíthetetlen felesége hosszabb időkre eltávozzon, hogy ő maga könnyebben hajthassa fel alkalmi nőismerőseit.
Ady, mint közismert, a Léda-affér kilenc évéből három és felet töltött odakinn. (Gyérülő időközönként és egyre rövidebb időre utazott ki, és találkozgattak másutt is.) Mindig ugyanabban a szállodában, ugyanabban a szobában lakott (Quality Hotel Opéra St-Lazare, harmadik emelet, 36. szoba; ma emléktábla hirdeti a falon). Különös módon nem igazán érdekelte a kinti művészvilág, és Léda maga sem volt társasági lény. Ő csak Ady imádatát akarta magának álló nap.

A kapcsolat első szakaszában Ady diktálta a tempót, majd a rajongási fázis után heves amplitúdókat vetve gyűlölték és imádták egymást; az utolsó években Adynak talán már mindegy is volt, az egyre nyilvánvalóbban öregedő Léda nem engedte a szakítást. 1911-ben a 41 éves nő halott kislányt szült, azt mondják, Ady gyermekét. (Léda tagadta, a férj válni akart.) Aztán a nem túl elegáns módon, a Nyugatban publikált szakítóvers, sokadik, de ezúttal végleges: az Elbocsátó, szép üzenet.
Mi történt aztán? A beteg Ady többféle próbálkozás után elvette feleségül a fiatal és életvidám Csinszkát. A nyughatatlan lélek a magánéletében is révbe ért. Adél egy budapesti ügyvéddel vigasztalódott. Ödön, aki most már végtelenül dühös volt a költőre, és időközben maga is összeszedte valahonnan a szifiliszt, párizsi macákkal. Aztán 1914-ben a Diósy házaspár Budapestre kényszerült költözni (a tehetséges férj ezúttal is feltalálta magát). Az egy ideig még reménykedő, aztán egyre depressziósabb Léda soha többé nem találkozott Adyval. Férjével öregedett meg, Diósy Ödön fél évvel élte őt túl.

Akármi is történt közöttük, ami az egészből a privát érdeklődésen túl lényeges: Ady Párizsban talált magára, ott vált a magyar líra nagy megújítójává. Párizst Lédának és férjének köszönhette. Mi, innen az időn, hamar felülünk társasági pletykáknak, aztán gyorsan és nyomtalanul elfelejtjük őket. Lehetséges, hogy az egész történetből fölösleges a további fantáziálás.

Mentes Tamás

• Publikálva: 2012.03.20. 10:50 • Címke: irodalomtörténet, fotó