a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Halhatatlanság – élet- és ételreceptekkel
Dés Mihály, a Pesti barokk szerzője szinte napra pontosan egy évvel nagy sikerű nemzedéki regényének megjelenése után családregénybe
oltott szakácskönyvvel állít emléket az édesanyjának. Aki a kötet
megjelenését nem érte meg: tavaly nyáron, kilencvenéves
korában meghalt. Így ez a könyv egyben egyfajta gyászmunka, emlékmű és
legendárium is.Család ellen nincs orvosság – tartja a mondás, ám ez a családregény, közelebbről „gasztronómiai anyaregény” éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. A család, szerencsés esetben, mindenre orvosság. A „szerencse” itt legkevésbé sem a körülményekben, hanem a személyiségben keresendő. Egy erős, kiapadhatatlan energiaforrásokkal rendelkező, autonóm és erős akaratú asszony a kulcs, aki derűs és összetartó családot tudott teremteni, pedig sokszor jelen sem volt.
A történet végkifejlete felől nézve meglepő, de a főzés csak kései fejlemény volt az életében. Dés (született Klingenberg) Magda egy sokgyerekes, szegény zsidó család sarja, aki már fiatalon magára volt utalva. Meggondoltságra vall, hogy noha későbbi férjébe, egy daliás keresztény fiúba első látásra beleszeretett, csak hat év után vallotta be neki érzelmeit. A frigynek finoman szólva nem kedvezett a kor, és – a maga szempontjából érthetően – mindkét család ellene volt. De nem volt visszaút: jött az első gyerek, majd további öt, már a szocializmus építésének idején. Az első gyerek 1944-es születéséről álljon itt a legalább annyira sírnivaló, mint mulatságos részlet:
| „Még ennél is emlékezetesebb epizód volt, amikor Viszkerték klotyóján elment anyám magzatvize. Mással is előfordul ilyesmi, csak az nagyjából tudja, mi történik vele. Nem így az én akkor 21 éves édesanyám, aki a gólyamesén ugyan már túllendült valahogy, de azt még nem sikerült kiderítenie, hogy ha nem úgy jön a gyerek, akkor vajon hogyan. Ott sírdogált a WC-n, azt hitte, valami nagyon rosszat csinált. A házigazda kopogtatott, kérdezősködött, aztán a hallottak alapján rövid ismeretterjesztő előadást tartott, végül pedig rámutatott – nem az anyámra (őt nem látta a zárt ajtó miatt) –, hogy sürgősen kórházba kéne mennie. Rendes pasi volt, villamoson behurcolta a Kékgolyó utcai Postás kórházba (ez a mai Onkológia), ahová apám valahogy protekciót szerzett. Szükség volt rá, mert anyámnak nem volt társadalombiztosítása (amit OTI-nak hívták akkortájt), magánkórházról pedig álmodni sem mert volna. Hideg, szürke, nyálkás nap volt, ólmos eső esett. Az a fajta időjárás, amikor az utolsó kenetet feladó pap azzal vigasztalja a városszéli bitóhoz kísért halálraítélteket, hogy sose bánja, neki legalább nem kell visszafelé megtenni az utat egy ilyen lehangoló, randa napon. Ezúttal sokaknak nem volt visszafelé. A magzatvíz miatt megzavarodott anyám magába roskadva rázkódott a villamos peronján (az ülőhely drága lett volna nekik), és időbe tellett, míg felfogta, hogy mi is az a végeláthatatlan gyalogmenet a Bécsi úton, amelyik velük ellenkező irányban haladt a szitáló, szürke esőben: pesti zsidó családokat hajtottak az óbudai téglagyár felé.” |
A kacskaringós, tipikus közép-európai életút elejéről és végéről egy-egy jellegzetes tény: húszévesen turulista diákok elől menekülve szerzett életre szóló fejsérülést, de egy végigdolgozott élet és számos betegség után még hetvenen túl is riogatta a közlekedőket Trabantjával szerte Európában.
Itt még nem Sütimama. Klingenberg Magda 1942-ben
A háború alatt illegális, ’45 után hivatásos mozgalmár volt, aki őszintén hitt abban, hogy annyi szörnyűség után most egy jobb világot építenek. Mentségére legyen mondva, hogy ő és férje valóságosan és képletesen is belebetegedtek az elképzelt és a létező szocializmus feloldhatatlan ellentmondásaiba. A szülők változatos és sorozatos betegségeinek következményeként a gyerekek sokszor voltak a rokonoknál szétszórva, bejárónők kosztjára és babusgatására bízva. Dés Magda 1957-től a Rádió Szülőföldem című adását szerkesztette, majd az Ifjúsági Stúdiót vezette, s mint ilyen, meghatározó szerepet játszott több újságírógeneráció felnövekedésében. Amiről hat gyereke kis túlzással csak a temetésén, a médiaszemélyiségek méltató szavaiból értesült. Annak idején csak annyit láttak, hogy az anyjuk állandóan dolgozik.
A szívtipró apa, aki nagyapaként több ezer egyedi képeslapot írt és rajzolt az unokáinak
Külön figyelemreméltó, hogy idősen is képes volt a megújulásra. Ötven felett új nyelveket és autót vezetni tanult; hatvan felett, unokái születése után pedig teljesen új imázst épített fel: ekkor lett szigorú, maximalista, ritkán jelen lévő anyából unokáinak mindent elnéző, legendásan főző Sütimama. Nyolcvan felett pedig, amikor korához illően átgondolta az életét, képes volt az önreflexióra, az önkritikára. Irigylésre méltó az állandó megújulásnak ez a képessége. A szövegbe ágyazva öt híres személyiség is megemlékezik róla (Esterházy Péter, Koltai Róbert, Lukáts Andor, Udvaros Dorottya és a szerző öccse, a zenész Dés László). Minden visszaemlékezésből kitűnik: nemcsak a főztje, de személyisége is nagy hatást tett arra, aki ismerte.
Részlet a könyvbemutatóról
Gyakorló háziasszonyként komolyan ajánlom a könyvet azoknak is, akik a repertoárjukat szeretnék bővíteni, netán most ismerkednek a fakanállal. Függelékként ugyanis egy jól használható szakácskönyvet kapunk, amelyben Sütimama megmutatja, hogy hogyan lehet egyszerűen, kevésből is jót főzni. A tévészakácsok albumait lapozgatva sokszor kiderül, hogy mindössze maroknyi receptet tudunk anyagi és anyagbeszerzési nehézségek nélkül megvalósítani. Dés Magda azonban olyan világban szocializálódott, amikor még szóba se jött az ördöghalfilé és a szezámolaj. Másfelől, nem zárkózott el az újdonságoktól és a hagyományos receptek kreatív újragondolásától sem. Bónuszként pedig már az egészségmánia kitörése előtt, alapból és ösztönösen az egészséges étkezés híve volt.
Minden receptet egy jellegzetes kiszólás vezet be (Hogy ezt hogy nem tudjátok megunni? Nem is értem. Unjátok már meg!), plasztikussá téve azt a képet, ami a hősnőről kirajzolódik. Akinek, nem mellesleg, a kisujjában volt a fél magyar költészet, a slágerszövegeket is beleértve, hajlott a viccekre és a szójátékokra – a szerzőnek volt kitől örökölni nyelvi tálentumát. Igazi kép, fotó csak egy található róla, a hátlapon, még nem háziasszonyként, hanem gyönyörű fiatal nőként, 1942-ből. A kötet illusztrációit a festőnek készülő unoka, Dés Marci készítette. Ezek vicces, álnaiv rajzocskák a szöveg önálló interpretációi az unokák szemszögéből.
A szép kiállítású, kockás papírra rótt kötettel bejárhatjuk tehát a magyar múlt évtizedeit, néha meghökkentően tömör és vicces változatban; képet kapunk arról, hogy hogyan alakította a történelem a konkrét sorsokat; s ha ezzel megvagyunk, kipróbálhatjuk a recepteket. De azt hiszem, ez a könyv akkor éri el igazán célját, ha az olvasó is leül a saját anyukájával, és ölében kockás füzettel megpróbál nyomára jutni, hogy is készült az a bizonyos húsleves, amelynek ízeit egész életünk során próbálunk újra megtalálni.
Löwensohn Enikő
A képek a könyv facebook-oldaláról származnak.