Csoóri Sándor köszöntése

Március 15-e alkalmából Kossuth Nagydíjjal tüntették ki Csoóri Sándor költőt „csodálatos verseiért, sokoldalú és műfajgazdag irodalmi munkásságáért, a magyarság szellemi összetartozás-tudatának ápolásáért, példaértékű életútja elismeréseként”.

A kortárs líra nagy megújítója, aa közéleti férfiú irodalmi munkássága mellett évtizedek óta afféle egyszemélyes intézményként tevékenykedik, nevéhez fűződik többek között a Magyarok Világszövetségének rendszerváltozás utáni megújítása és a Duna Televízió létrehozása.

A 82 esztendős Csoóri Sándor sorsa tipikus huszadik századi életút. Sok kortársához hasonlóan első generációs értelmiségiként kezdte, majd a közélet felé sodródott, és váratlanul a politikai történések középpontjába került. A későbbi korokban feltehetően csodálkozni fognak azon, hogy létezett Közép-Kelet-Európában egy rövid korszak, amelyben lényegében a humán értelmiség kezébe került az állam ügyeinek intézése. Nem törtek erre a szerepre, rákényszerültek, aztán ki-ki (egyéni adottságai és szerencséje függvényében) hamar ki is pörgött belőle, átadva a helyét a hivatásosaknak. Csoóri már régóta – a nyolcvanas évek elejétől mindenképpen – messze túlterjeszkedett azokon az elsősorban szellemi területeken, amelyekre ambíciói eredetileg irányították, és szervezőkészségével, erejével, szavainak súlyával ma is lényegesen nagyobb szerepet játszik, mint csupán költőként.
Generációjában, barátai között is vannak, akik hozzá hasonlóan a szépirodalomban kezdték, aztán a nyolcvanas–kilencvenes években a közéleti, sőt politikai esszé felé mozdultak el. Hogy különféle eszmei áramlatokhoz tartozókat soroljak: az erdélyi Sütő András, a szlovákiai magyarság nagy írója, Dobos László, idehaza Kertész Imre, Konrád György (akivel az egyetem óta tartó barátság fűzi össze) is ilyen személyiség.
Csoóri szegényparaszti családból érkezett. A népi irodalom vezéralakjaként szokás számon tartani, holott költészete a népi hagyományokból való egyértelmű eredeztetés mellett is ízig-vérig avantgárd, ha úgy tetszik: városi líra. Hatvan éve publikál, de igazából az ötvenes évek második felében robbant be a kortárs líra élvonalába (második kötetével, a számos antológia-darabot magába foglaló Ördögpillével). Innentől egyenes volt az út a nyolcvanas évek elejéig. A líra mellett egyre nagyobb teret nyertek az alakuló életművön belül a szociográfiák, később az esszék (bennük önéletrajzi elemekkel, a magyarság sorskérdéseivel, a népi hagyományok felélesztésével, így például a táncházmozgalom felkarolásával) és a filmek: Kósa Ferenccel, Sára Sándorral.
A nyolcvanas évek közepén közbeszólt életébe a politika. Csoórit a hatalmon lévő állampárt ellenzékinek minősítette, betiltották, művei idehaza nem jelenhettek meg. A rendszerváltozás egyik szellemi előkészítője, szervezője lett. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórum alapítóinak egyike, népszerű, sokat szereplő politikus. A sok éves huzavona után 1988-ban elindult új szellemi fórum, a Hitel című folyóirat főszerkesztője.
A városi legenda szerint neve felmerült az első szabadon választott kormány alakulásakor a köztársaságielnök-jelölteké között. Végül nem foglalt el hivatalos állami funkciót, ehelyett azt a célt tűzte maga elé, hogy a Magyarok Világszövetségéből a szellemi összetartozást erősítő intézményt hozzon létre. Csaknem tíz évig tartó elnöksége idején a szervezet valóban megújult, és súlyponti szerepet nyert a belpolitikában.
Költőként egyedi utat járt be. Első, realista versei leginkább Petőfi hatását mutatják, később Nagy László és Juhász Ferenc népi ihletettségű, látomásos lírájának követője lett. A hatvanas években avantgárd elemek jelentek meg műveiben, és a beatköltészetet, majd a népi szürrealizmust fordította saját nyelvére. Ettől számítható teljesen egyéni kifejezésmódot tükröző alkotásainak létrejötte: a látszólag sokszor laza szerkezetű, távoli képzettársításokat halmozó versekben erős az érzelmi motiváltság, gazdag és sűrű a gondolati háttér. A Csoóri-verseknek lüktetése van, szokták mondani róluk: az ősi versritmusra épülnek. Az utóbbi húsz évben egyre több közérzeti, a természetről vagy szerelemről szóló művet olvashattunk tőle, de feltűnő, hogy ezekben mind gyakoribb a személyes és közösségi kiábrándultságra, pesszimizmusra utalás.

A korai versek közül az egyik legismertebb:

Anyámnak fáj a feje –
    anyámnak fáj a Semmi.
Anyám fekete rózsa,
    nem tud kiszínesedni.
    Egy éjjel a földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi –
    Bejön egy madár érte,
    s csőrében elviszi.

És az egyik legutóbbi kötetből:

Ha véres verekedője volnék még koromnak,
kinek fél perc alatt
ötszörösére nő meg a szíve,
talán még dobolnék is
a hegytetőn kedvetekért,
hogy itt álltok, itt lobogtok
nikotinos torokkal körülöttem
és ostorral kergetitek
az égre a csillagokat,
de hát tudnotok kellene,
hogy én régóta már csak
egy-egy szélroham jelöltje vagyok,
váratlanul kitörő kiáltásé,
akinek letapadó szemhéját
baglyok hasogatják föl éjjelente.

Csoóri Sándor életműve digitalizálva is elérhető a DIA honlapján.

Mentes Tamás

• Publikálva: 2012.03.21. 10:08 • Címke: hír, irodalom, díj