a rovat írásai

Leltározatlan őrlőkő

Ezt a vélhetően homokkőből csiszolt 25 centiméter hosszú, 12 centi széles és 3,5 centi magas darabot talán azért is nem vették leltárba a máskülönben ehhez nagyon értő régészek, mert annyi van az ilyen őrlőkőből, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Ezért inkább odaadták a törteli iskolásoknak, nézegessék csak a vitrinben, a történelemtanár meg a katedrán mozgatva illusztrálhassa vele a szegény őskori asszonyok nehéz munkáját.

Árpád

„Időnként nem árt felfrissíteni ismereteinket. Sokszor azt hisszük, tudunk valamit, aztán kiderül, elfelejtettük. Hogy ne járjunk így, szedegessük össze azokat a lényeges történelmi tényeket, amelyeket a magyar államiság kezdeteiről minden magyar embernek illik tudnia” – így fogalmazott lapunk nyugdíjba vonult szerzője, akinek most Árpád vezér, fejedelem alakjának felidézésével folytatjuk sorozatát.

Szerencsét hozott papucsban

Most, hogy lassan kifogyunk már a falusi iparosokból, nézzünk meg egy olyan mestert, aki csak általában évente egyszer-kétszer fordult meg egy-egy faluban. Akkor is csak elvégezte a munkáját, és tovább állt. A kéményseprőkről lesz hát szó, akik ki tudja miért, de még a múlt század végén is papucsban jártak, és szerencsét is hoztak állítólag.

Kellék a centúriák csatájához?

Homo ludens. Hát ha valakik, a római légiósok, katonák azok voltak, játszó emberek. Mert hosszú, sokszor 25 éves volt a szolgálat, és ezalatt nem kellett mindig harcolni. Mit is lehetett csinálni az őrtoronyban, ott a Duna/Ister partján, amikor egy-egy visszavert barbár támadás, büntetőexpedíció hosszú időre elvette a harctól a kedvét a túlpartiaknak? Hát játszani valamit az őrségbe szintén beosztott cimborával. Most egy Érden talált játékkelléket, zsetont vizsgálhatunk meg a 3D-s technika segítségével.

Akkor ismerjük meg a kanászt is!

A két világháború közötti falu képéhez hozzá tartozott a közösség által fizetett kanász, kondás vagy csürhés is, akit leginkább reggel és este láthatott a falusi. Mikor is erős tülkölés és ostorpattogtatás közepette kiterelte a falu disznait (kondát, csürhét) a határba, majd pedig este, amikor ugyanolyan zenebonával hazahozta az állatokat.

Kolomp, vagy valami

Itt van ez a kolomp, vagy valami a szentendrei múzeum gyűjteményéből, még 2008-ban fordította ki a földből a régész ásója Pátyon. Ha jobban megnézzük aztán a 3D-s szoftvert is bevetve, találunk azért rajta furcsa dolgokat.

Bábák és boszorkányok

A két világháború között minden nagyobb falunak volt bábaasszonya is. Eme írás szerzőjének apai nagynénje is ekként működött 1942-től, a szombathelyi Magyar Királyi Bábaképző elvégzése után. Manyi néni, ahogy a faluban hívták, ugyan a szülőotthonok megjelenésével munka nélkül maradt, de tudását továbbra is igénybe vette a falu. Ő adta be például a körzeti orvos által felírt vitamininjekciókat.

Kagylókarkötő

Be kell vallanom már itt az elején, hogy ebből az írásból nem sok értékelhető dolgot fog megtudni a kedves olvasó eme a Balaton Múzeumban őrzött karkötőről. Ez pedig nem a a múzeum munkatársai, de nem is a cikk szerzője miatt van. Inkább azért, mert valóban elég keveset lehet mondani erről kagyóból készített primitív ékszerről.

Nyár, sör, víz, Krúdy, Margitsziget

Újabb izgalmas, és a nyárhoz kapcsolódó kiállítások érhetők el digitális formában A MaNDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) adatbázisában.

Tengeralattjárót faragó asztalos

A falu virágkorában, valamikor a két világháború között a közösség mesteremberei között megbecsült helye volt az asztalosoknak is. Akik, ahogy a nevük is mutatja, elsősorban bútorokat, és a lakóházak fából készült nyílászáróit gyártották le. Mégpedig szigorúan kéziszerszámokkal, motoros fűrészről, gyalugépről, csiszolóról még csak nem is hallottak.

Agyonfoltozott pohár

Nézem ezt bronzból készült poharat, és azon gondolkodom, hogy a mégoly termékeny és gazdag Pannónia provinciában sem lehetett olyan egyszerű az élet. Egyrészt ott voltak az egymás után sorban jövő barbár támadások, rablóhadjáratok, aztán itt van ez az agyonfoltozott pohár is. Amit a már ismert pátyi lelőhelyen, vélhetően valaki örök nyugodalmát kissé megzavarva hoztak elő a föld alól a régészek.

MaNDA összes cikke »

​Miért jó, ha görbe a kard?

JO_manda_adatbazisA címben felvetett kérdésre a válasz igen egyszerű: a görbe kardokat, avagy szablyákat elsősorban vágásra használták, a hajlított pengén végigfutó él az emberi testtel érintkezve sokkal hosszabb és mélyebb sebet tudott ejteni, mint egy egyenes kard.

Igaz, a szablyával viszont a szúrás volt nehezebb, hiszen egy görbe pengét nehezebb pontosan irányítani. Ezért is volt divatban egy időben, hogy a szablya mellé úgynevezett hegyestőrt is használtak a vitézek. A MaNDA 3D-ben digitalizált gyűjteményében a keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából egy 19. századi tiszti szablya is „körüljárható”.

A szablyák a szarmaták, majd a hunok övére kötve jelentek meg először a hanyatló Róma által uralt Európában. A 60-80 centiméter hosszú, ívelt pengéjű, egyélű kardok félelmetes fegyvernek bizonyultak a rómaiak ekkor már jobbára segédnépekből, betelepülőkből álló, rövidebb, egyenes kardokat használó lovasságával szemben. Ahogy az avarok szablyáival is megszenvedtek a már jóval hosszabb, egyenes kardokkal hadakozó frank lovasok, akiket a korabeli páncélzat sem tudott megvédeni egy-egy jól elhelyezett, erőteljes vágás ellen. A honfoglaló és kalandozó magyarok tovább fejlesztették a fegyvert, a mi szablyáinkon már megjelent a fokél is, ami annyit jelent, hogy harci eszköz hegye mintegy 20 centiméter hosszan kétélűvé lett kovácsolva. (A fokélt egyesek szerint az ellenfél lovának kevésbé védett hasa ellni támadásra használták ügyesen eleink.) Az államalapítás után Géza és Szent István nyugati lovagjainak egyenes, kétélű kardjai jöttek divatba nálunk is, a szablya újbóli tömeges megjelenése Magyarországon az oszmán törököknek köszönhető.

szablya
Kattintson a képre, majd a 3D ikonra!

A keletről érkező hódítók hozták magukkal azokat a fokéllel is ellátott remek pengéket, amik ellen igazából csak hasonló eszközökkel lehetett védekezni akár a csata forgatagában, de az akkoriban gyakori páros viadaloknál is. Ezek a fegyverek, különösen a törökök még a mi szablyáinknál is íveltebb pengéi szúrásra már nem igazán voltak alkalmasak, tovább rontotta az esélyeket, hogy a lovasság nagyobbik részét akkoriban mell- és hátvért védte. A török lovasok láncinggel kombinált lemezpáncéljai ellen a végváriak a hegyestőröket, ezeket a sokszor majd két méteres, vékony eszközöket használták. (A korábban, de a török korban is használatos pallosokról és más szálfegyverekről majd talán máskor ejtünk szót.) A szablya viszont ettől fogva tulajdonképpen a mai napig jelen van Európában, hiszen a honvédtisztek által manapság ünnepi alkalmakkor használt díszkardok is ennek az eszköznek a „leszármazottai”.

Pontosabban a 1848-49-es szabadságharc alatt használt 80-85 centiméteres pengehosszú, 80 dekagramm súlyú huszárszablyák (1811M, 1827M, 1837M, 1845M, stb.) formáját megőrizve alakult ki ez a díszfegyver. A Balaton Múzeumban őrzött, a 19. század második felére datált tiszti szablya viszont „kóstolhatott embervért” is, hiszen Solferinónál, Magentánál, de a königgrätzi csatában is harcoltak magyar huszárok. A penge díszéül szolgáló maratott egyik, egyébként rossz helyesírású latin felirat Szűz Máriának, a magyarok patrónájának a segítségét kéri. A másik oldalon a szintén latin „Istenért és a hazáért” szöveg mellett az ismét csak hibásan írt latin „A hazáért és a szabadságért” felirat található. A tiszti szablyákon vasból kialakított különféle formájú markolatkosár a tulajdonos kezét volt hivatott védeni a vágások ellen, a pengén végigfutó vércsatornák pedig rugalmasabbá, könnyebbé tették a fegyvert és állítólag lehetővé lették annak az emberi testből való könnyebb eltávolítását is.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.05.20. 10:50 • Címke: történelem, 3D, manda, manda adatbázis

Történelmi játékok

mohacs_jatekindito
Harcmezők – A játékot fejleszette a Történelmi Animációs Egyesület. Kapcsolat: Baltavári Tamás, 30-853302230-8533022, tamas.baltavari@hotmail.com

Közkincstár

árpád
Árpád – Hagyjuk most a találgatásokat, a lényeg az, hogy Árpádot tartjuk a mai napig a honfoglaló nagyfejedelemnek, és első urunknak itt a medencében. Ahol végül a Csepel-szigeten építette fel jurtavárosát, innen irányítva a frissen, fegyverrel szerzett országát. A források szerint öt fia született: Levente, Tarhos, Üllő, Jutas és Solt, amik ugye jórészt éppen ezen a környéken előforduló településnevek.