​Miért jó, ha görbe a kard?

A címben felvetett kérdésre a válasz igen egyszerű: a görbe kardokat, avagy szablyákat elsősorban vágásra használták, a hajlított pengén végigfutó él az emberi testtel érintkezve sokkal hosszabb és mélyebb sebet tudott ejteni, mint egy egyenes kard.

Igaz, a szablyával viszont a szúrás volt nehezebb, hiszen egy görbe pengét nehezebb pontosan irányítani. Ezért is volt divatban egy időben, hogy a szablya mellé úgynevezett hegyestőrt is használtak a vitézek. A MaNDA 3D-ben digitalizált gyűjteményében a keszthelyi Balaton Múzeum jóvoltából egy 19. századi tiszti szablya is „körüljárható”.

A szablyák a szarmaták, majd a hunok övére kötve jelentek meg először a hanyatló Róma által uralt Európában. A 60-80 centiméter hosszú, ívelt pengéjű, egyélű kardok félelmetes fegyvernek bizonyultak a rómaiak ekkor már jobbára segédnépekből, betelepülőkből álló, rövidebb, egyenes kardokat használó lovasságával szemben. Ahogy az avarok szablyáival is megszenvedtek a már jóval hosszabb, egyenes kardokkal hadakozó frank lovasok, akiket a korabeli páncélzat sem tudott megvédeni egy-egy jól elhelyezett, erőteljes vágás ellen. A honfoglaló és kalandozó magyarok tovább fejlesztették a fegyvert, a mi szablyáinkon már megjelent a fokél is, ami annyit jelent, hogy harci eszköz hegye mintegy 20 centiméter hosszan kétélűvé lett kovácsolva. (A fokélt egyesek szerint az ellenfél lovának kevésbé védett hasa ellni támadásra használták ügyesen eleink.) Az államalapítás után Géza és Szent István nyugati lovagjainak egyenes, kétélű kardjai jöttek divatba nálunk is, a szablya újbóli tömeges megjelenése Magyarországon az oszmán törököknek köszönhető.


Kattintson a képre, majd a 3D ikonra!

A keletről érkező hódítók hozták magukkal azokat a fokéllel is ellátott remek pengéket, amik ellen igazából csak hasonló eszközökkel lehetett védekezni akár a csata forgatagában, de az akkoriban gyakori páros viadaloknál is. Ezek a fegyverek, különösen a törökök még a mi szablyáinknál is íveltebb pengéi szúrásra már nem igazán voltak alkalmasak, tovább rontotta az esélyeket, hogy a lovasság nagyobbik részét akkoriban mell- és hátvért védte. A török lovasok láncinggel kombinált lemezpáncéljai ellen a végváriak a hegyestőröket, ezeket a sokszor majd két méteres, vékony eszközöket használták. (A korábban, de a török korban is használatos pallosokról és más szálfegyverekről majd talán máskor ejtünk szót.) A szablya viszont ettől fogva tulajdonképpen a mai napig jelen van Európában, hiszen a honvédtisztek által manapság ünnepi alkalmakkor használt díszkardok is ennek az eszköznek a „leszármazottai”.

Pontosabban a 1848-49-es szabadságharc alatt használt 80-85 centiméteres pengehosszú, 80 dekagramm súlyú huszárszablyák (1811M, 1827M, 1837M, 1845M, stb.) formáját megőrizve alakult ki ez a díszfegyver. A Balaton Múzeumban őrzött, a 19. század második felére datált tiszti szablya viszont „kóstolhatott embervért” is, hiszen Solferinónál, Magentánál, de a königgrätzi csatában is harcoltak magyar huszárok. A penge díszéül szolgáló maratott egyik, egyébként rossz helyesírású latin felirat Szűz Máriának, a magyarok patrónájának a segítségét kéri. A másik oldalon a szintén latin „Istenért és a hazáért” szöveg mellett az ismét csak hibásan írt latin „A hazáért és a szabadságért” felirat található. A tiszti szablyákon vasból kialakított különféle formájú markolatkosár a tulajdonos kezét volt hivatott védeni a vágások ellen, a pengén végigfutó vércsatornák pedig rugalmasabbá, könnyebbé tették a fegyvert és állítólag lehetővé lették annak az emberi testből való könnyebb eltávolítását is.

Pálffy Lajos

• Publikálva: 2014.05.20. 10:50 • Címke: történelem, 3D, manda, manda adatbázis