a rovat írásai
Krúdy és a walesi herceg
Halálának 80. évfordulója kapcsán megpróbáltunk bármiféle mozgóképes anyagot felkutatni, amiben Krúdy Gyulát lehet látni.
Krúdy Gyula a Kórház utcában
Krúdy Gyula visszatért Óbudára. Igaz, el sem ment innen, csak vitték – utolsó útjára, a Kerepesi temetőbe. Éjszaka ért haza hóna alatt egy palack zöld veltelinivel a lakásától alig 50 méterre lévő Kéhli vendéglőből, és reggel nem ébredt fel.
Megnyílt a Gárdonyi-emlékév
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg a Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév szombaton a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Miért írunk verset?
Költői est négyesben a Csokonai Művelődési Központban, május 10-én.
Jékely Zoltánról Visegrádon, a költészet napján
Jékely Zoltán száz éve, 1913. április 24-én született.
Egy kis könyves éj
Április 19-én, pénteken éjszaka a független könyvesboltok várják az olvasóikat, érdeklődőiket és későn fekvő látogatóikat. Nem csak Budapesten, de több vidéki könyvesboltban is.
Franz Kafka utazásai
A közhiedelemmel ellentétben Kafka sokat utazott. Egy cseh–német projekt vállalkozott ennek interaktív bemutatására.
Költészet napi utazás a régi ír verselés világába
A költészet szimbóluma a hárfa. Írország nemzeti jelképe is a hárfa a X. századtól. Az egyik legrégebbi ilyen hangszert a dublini Trinity College-ban őrzik, és a X–XI. században élt Brian Boru ír főkirálynak tulajdonítják.
Halott férfiak, megtört szívek
1959. március 26-án hunyt el Raymond Chandler, a krimi amerikai klasszikusa. Az ő regényéből forgatta negyven éve Robert Altman A hosszú búcsú című filmjét, ugyanebben az évben adta ki a Magvető a film alapjául szolgáló művet, az Elkéstél, Terry!-t. Húsz évvel később mutatták be Altman remekművét, a Rövidre vágvát.
Lezárult az Örkény-centenárium
A Thália Színházban, Remeteszőlősön és a Bárka Színházban centenáriumzáró beszélgetéssel, színházi előadásokkal és fotókiállítással zárul az Örkény István-emlékév. Radnóti Zsuzsa dramaturg, az író özvegye a remeteszőlősi emlékműre az egyik legbüszkébb.
A nyolcvanéves Konrád György köszöntése
Konrád György, Kossuth-díjas író négy és fél évtizede, a hatvanas évek óta tartozik a legismertebb hazai regényírók, majd esszéisták sorába.
Két világ határán – Orhan Pamuk 60 éves
Amikor a török író 2006-ban megkapta a Nobel-díjat, nagyon sokan
támadták odahaza (őt és közvetve a díjat odaítélő testületet is), amiért
nem a hagyományos nemzeti kánonból érkezett alkotó részesült az
elismerésben.Persze, a díjazások, mint tudjuk, mindig esetlegesek, és sokféle számítás keletkezik a nyomukban: ki nem kapta meg a díjat, aki arra érdemesebb lett volna? aki megkapta, miért kapta: világnézeti okból, hovatartozása miatt, lobbierők nyomására? Bárhogy is, az egyértelmű, hogy jelentős irodalmi teljesítmény nélkül nem kerül az ember a listára, és ezt a tényt a Pamukkal nem szimpatizálók sem vitatják.
A vele kapcsolatos dilemmák ugyanis döntően nem esztétikaiak: sokkal politikusabbak annál. Orhan Pamuk származásánál, neveltetésénél fogva (tegyük hozzá, elsősorban is jóravaló honpolgárként) aligha tehetett mást, mint hogy szembesíti az igen sokféle jelenkori török társadalmat a benne feszülő, de elhallgatott, elfojtott feszültségekkel, törésekkel. Célja pedig az, hogy a két kontinens között elterülő hatalmas országot a fejlődés irányába húzza. Értelmiségi regényíró, talán nem ismeretlen fogalom ez hazai tájakon sem.
Életútja talán elsőre nem tekinthető tipikusnak, pedig nagyon is az. Aki körülnéz a XXI. század elejének Törökországában (főleg a nagyvárosokban), az jól látja a mérhetetlen szóródást az ország lakónak életvitele, kultúrája, hagyományai és jövőképe területén. Isztambul belvárosa ma már alig különbözik bármely nyugat-európai nagyvárosétól, a „régi” város külső gyűrűbe szorult, a terjedelmes külső területek viszont kifejezetten ázsiaiak. Ennek az igen gyorsan, lakói szerint szinte felfoghatatlan ütemben gyarapodó/módosuló/pusztuló városnak szülötte az író, és (alig pár év távollét után) itt él és dolgozik ma is. Írásaiban az önéletrajzi, önreflexív mondanivaló gyakran vetül a városra és viszont. Isztambul fantasztikus alapanyag ehhez a varázslathoz.
Gazdag családból érkezett, apja az IBM török részlegét vezette. Építésznek tanult, de nem ott diplomázott, az írói hivatás kedvéért átiratkozott az újságírószakra. Néhány évig, fiatalon amerikai egyetemen tanított, aztán végérvényesen visszatért szülővárosába. 27 évesen jelent meg első regénye, a Sötétség és fény, amelyet azonnal rangos irodalmi díjjal jutalmaztak. Kritikai elismertsége kezdettől fogva megvolt, a nagyközönség csak később, a kilencvenes évek elején fedezte fel magának. Azóta újabb megjelenései rendre megdöntik a török könyvstatisztikákat, ő maga igazi sztárnak számít odahaza. Megnyilvánulásainak súlya van, ő maga fontos, a hatalomtól mindig távolságot tartó szereplője a közéletnek.
Korai naturalista munkáiba egyre több posztmodern jelleg vegyült. És mind több társadalmi mondanivaló. Mert ugyanaz a szerző, aki ilyen mondatokat ír le:
„Minden élet, akár a hópehely: távolról egyformának tűnik, de rejtélyes erők egyszerivé és megismételhetetlenné formálják.”
vagy:
„Életem legboldogabb pillanata volt, de nem vettem észre.”
szóval olyasmiket, amiket joggal irigyelhet bármely lektűríró, a következő pillanatban a nemzeti történelem máig tiltott tényeit, az egymillió halottat követelő 1915–17-es örmény népirtást vagy a kurdokkal a mi időnkben való bánásmódot vágja honfitársai képébe. Nem azért, hogy megosszon és sebeket ejtsen, hanem a múlttal való szembenézés elkerülhetetlensége miatt. (Ellenfelei persze leginkább ezt vonják kétségbe.)
Ő maga írásaival, szerepléseivel a jövő felé fókuszál, ideáljait, céljait európai irányzatokban találja meg. De elvitathatatlan, hogy a kontinens keleti peremén, Isztambulban van otthon.
Személyes bátorsága miatt többször állt bíróság előtt, perei egyben a török belpolitika eseményei is voltak, a nemzet tűrőképességének, a progresszió erejének, a szólásszabadság határainak tesztjei.
A Nobelt 2002-es regénye, a Hó miatt érdemelte ki, amelynek súlypontja az Európa felé tekintő modern Törökország(-rész) és az iszlamista kultúrájú világ küzdelme.
Legtöbb munkája magyarul is hozzáférhető. Az ártatlanság múzeuma című regényéből olvas fel részletet, majd a műről beszélget angolul itt.
| Nobel-díjból múzeum A 2006-ban Nobel-díjat nyert Pamuk ezúttal mindenkit meglepett, és meg is hökkentett. A napokban nyitotta meg múzeumát Isztambulban, amelyet egészében az eredetileg 2008-ban megjelent Az ártatlanság múzeuma című könyvének szentelt. A XIX. században épült házat tizenkét éve vásárolta meg Pamuk, elmondása szerint, mire a mostani állapot megszületett, másfél millió dollárt áldozott az építkezésre, nagyjából annyit, amennyit a Nobel-díj után kapott. Tudomása szerint ez az első múzeum, amelynek egyetlen és állandó tárlata egy könyvön alapul, de nem azért vágott bele, hogy meglovagolja könyve sikerét, hanem így képzeli el egésznek a művét. A négyemeletes épületben persze helyet kapott egy minden igényt kielégítő Pamuk-ajándékbolt is, de természetesen minden mást Az ártatlanság múzeuma jelenetei uralnak. A fejezetek számával megegyezően, nyolcvanhárom kijelző vezet át a történeteken, miközben a látogató körül hemzsegnek a könyvben előforduló tárgyak. A múzeum egyik látványossága például a 4213 szál cigarettából álló fal, de a vitrinekben rengeteg további, az írás során összegyűjtött tárgy található – használt lottószelvényektől kezdve, tucatnyi kerámiakutyán át egészen egy tricikliig. Az ártatlanság múzeumában arról olvashatunk, hogy a jómódú isztambuli családok mihez kezdenek a hetvenes években az egyre erősebben beszivárgó nyugati értékekkel és tárgyakkal, és így Pamuk szerint múzeuma annak is emléket állít, hogy miként vezetett Törökország útja a modern korba. (forrás: litera.hu) |
Mentes Tamás