Operaház 130: mi történt kint és bent?

Az Operaház 130 éve nyitotta meg díszes kapuit. A nyitóünnepség nem csak zenei szempontból volt jelentős, hanem egy újfajta társadalmi nyilvánosság megszületését is magával hozta. Ki gondolta volna, hogy már akkor is botrányok voltak az épületátadások körül?

Az valószínűsíthető, hogy egy operaház megnyitója sem marad egyetlen országban sem észrevétlen (akárcsak egy nemzeti színház megnyitója sem). Ez így van Budapesten is, ahol minden jelentős épületnek úgy, ahogy megvan a jelentősége, úgy a saját botránya is.

Az Operaház 1900-ban (forrás: Fortepan.hu)

Az Operaház tervezetéről már 1872 októberében szó volt, amikor a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Orczy Bódog egy beadványt terjesztett a miniszterelnök elé, amelyben az állt, hogy lassan már tarthatatlan, hogy a Nemzeti Színházban együtt szorong és nyomorog a drámai és az operai együttes. Az igazgató egy tervet is kidolgozott, hogy ezen az állapoton javítson, hiszen nem csak kényelmetlen volt, de egyre nagyobb közönségigény mutatkozott a zenés színházi darabok iránt is. Orczy Bódog két telekre is felhívta a miniszterelnök figyelmét, ahova dalszínházat építhetnének, de azok túl drágának bizonyultak. Mindkettő a mai Bajcsy-Zsilinszky út környékén volt, de később mindkét telekre palota épült. Viszont megtalálták az akkor még Hermina térnek nevezett telket és annak a helyén kezdték el az építkezést, mivel azt olcsóbban tudták megszerezni. Nyilvános tervpályázat kiírását tervezte a kormány, melynek legfontosabb kikötése az volt, hogy „a legjobb renaissance stylben, egyszerűen s nyugodtan...” épüljön. Fel is kérték Ybl Miklóst, hogy legyen az egyik bíráló és hogy készítsen pár előzetes tervet, amely iránymutatóként szolgált volna a pályázóknak. Végül annyira megtetszett mindenkinek Ybl terve, hogy őt kérték fel tervezőnek, többek között a nagy színházépítő, Fellner Ferdinánd is.

Az előirányzott költségvetés 1 600 000 és 2 000 000 forint között mozgott, de végül az összes építési és felszerelési költség 3 337 316 Ft és 15 krajcárra rúgott, ez némileg lassította is a munkát. Az Operaház felépítése kulcsszerepet játszott városfejlesztési szempontból, hiszen ekkor alakították ki az Andrássy utat is és ennek egyik hangsúlyos pontja volt az épület. Természetesen az egységes városarculatért már akkor is volt egy felelős hivatal, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amelynek hátterében Podmaniczky Frigyes, Tisza Kálmán és Andrássy Gyula gróf állt. Bár a kormányközeli médiumok hevesen ünnepelték a az Operaház létrejöttét, ellenzéki lapok arra a problémára fektettek hangsúlyt, hogy a környék problémás maradt, a prostitúció és a szegénység nem tűnt el a díszes épület környékéről. 

Akkoriban az Operaház környéke sem volt a legelőkelőbb, ahogy egy a Borsszem Jankóban megjelent gúnyrajz is mutatja

Arról is voltak viták, hogy milyen darabokat mutassanak be a nyitóelőadáson. Podmaniczky ellenezte a Hej, Rákóczi, Bercsényi című dalt, nehogy az a királyt megsértse; ezt a fajta lojalitást viszont  az ellenzéki lapok nem nézték jó szemmel.

Eljött a megnyitó napja az egyre csinosodó Andrássy úton. A Fővárosi Lapokban így írnak: „Az ének és tánc múzsáinak nagy és új csarnoka tegnap este kívül belöl ragyogott. Természetesen, belöl sokkal  jobban, mint kívül”. Hatalmas volt az érdeklődés, a rendőrség már délután 4-től lezárta a környéket. Este hét óra körül már nem csak a sugárutat lepte el hatalmas tömeg, hanem a környező utcákat, az arra haladó autók pedig dugóba kerültek. Eközben a magyar elöljárók teljes pompájukban várták az uralkodót: Tisza díszmagyarban, Podmaniczky honvédőrnagyi egyenruhában, és Ybl is ott volt. A díszelőadás alatt a páholyokban Tisza, Kálnoky Gyula, arisztokraták, baloldalt Andrássy Gyula és Munkácsy ült. Fennebb, a második emeleti páholyokban ültek a befolyásos hölgyek és a Nemzeti Színház vezetősége.

Vasárnapi Újság, 1894. október 7.

A megnyitó alatt a tömeg továbbra is kinn állt az Opera előtt. A főméltóságok bevonulásakor állítólag azt kiabálták, hogy „éljen”, amikor pedig egyes látogatók kimentek az Operaház teraszára a szünetben, akkor bizony zúgolódó tömeget láthattak. A zúgolódás azért történt, mivel páran befurakodtak az Operaház külső csarnokába az előadás kezdetekor és a rendőrség csak jelentős mozgósítással tudta kiszorítani.

A Borsszem Jankó egy másik gúnyrajza a nyitásról (1884. október 5.)

A tüntetők között valószínűsíthetően jó pár diák volt, illetve olyan hangadók, akiknek nem tetszett, hogy az előkelőségek kisajátították maguknak az avatási ceremóniát. Prokopovich Markian Az Opera, a tömeg és a sajtó című tanulmányában így foglalja össze a történteket: „A közönség pontos összetétele és térbeli elhelyezkedése a társadalom jól látható hierarchiáját tükrözte, míg a megnyitóról kizárt tömeg viselkedése, melyet a rendőrség képtelen volt kontrollálni, pontosan ennek a rendszernek a mesterkéltségét hangsúlyozta. Mindezeken felül a Sugárúton 1884. szeptember 27-én összegyűlt városi tömeg az elfogadható viselkedés korlátaira és e korlátok áthághatóságára hívta fel a figyelmet. Végül az, hogy milyen sokoldalúan mutatta be az eseményt a napi sajtó, egy új nyilvánosság megszületését jelzi a magyar fővárosban”.

Azóta persze már sok tüntetést és felvonulást is láthatott az Operaház az Andrássy úton, de fénye és jelentősége mit sem csökkent.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2014.09.26. 12:38 • Címke: zene, évforduló, építészet