a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Voltaire, a szabálytalan írófejedelem
Voltaire – eredeti nevén François-Marie Arouet – francia író, költő és filozófus dicsőségét és befolyását ma már nem tudjuk elképzelni. Ahogy Szerb Antal írja A világirodalom történetében: egy egész század számára ő volt az ész, a haladás, a tudomány és jövő megtestesítője. Előtte csak Erasmus, utána csak Goethe volt ennyire fejedelem az írók világában.
Pedig legtöbb írását nem a halhatatlanságnak szánta, inkább a napi kérdések által kiváltott türelmetlen, alkalmi reakciók ezek; minden sora azért született, hogy hatást gyakoroljon a társadalomra. Irodalmi célkitűzéseiben sokszor megállt félúton. A francia klasszikus tragédiát akarta megújítani, részben Shakespeare hatására; az elemi szenvedély helyett azonban az ő színpadán úgyszintén megmarad a klasszikus finomkodás és udvariasság (például Zaїre című tragédiájában). Meg akarta újítani az eposz műfaját is, nemzeti eposszal akarván megajándékozni a franciákat. A történelmi témájú Henriade-ban (1723) azonban a mitikus apparátus helyébe lényegtelen allegorikus alakokat vonultatott fel.
Írói géniusza legerősebben a hagyomány nélküli, klasszikus szabályok által nem kötött műfajokban nyilvánult meg, leginkább a novellában és a kisregényben. Ez utóbbi műfaj gyöngye a Candide (1759), „melyben fantasztikus balesetek, csapások, és szörnyűségek revüszerű felvonultatásával mutatja be, hogy nincs igaza Leibniznek, ez a világ egyáltalán nem a legjobb valamennyi lehetséges világ közül”. (Szerb Antal)
320 éve született Voltaire (1694-1778)
A leginkább voiltaire-i művek azok a műfajilag meghatározhatatlan apróságok, röpiratok, levelek, melyekkel az Angliai levelek (1734) sikere után árasztja el a világot. Ezek terjesztik leginkább szellemét; leleményessége, változatossága egyedülálló: mindig új és új álöltözetben, abszurd ötletekkel lép az olvasó elé, akik azonban a tudós pap, naiv bennszülött álarcában is rögtön felismerték kedvenc írójukat. Iróniája utánozhatatlan volt; más francia is értett a szellemes gúnyolódáshoz, de olyan gyors, olyan gyilkos, és olyan könnyed azóta sem volt senki, mint ő.
Harmincéves korában már Franciaország első költője volt; később Európa uralkodói – II. Frigyes és Nagy Katalin – versengtek barátságáért. Amikor meghalt, temetése a „halódó század nagy díszfelvonulása, a kor teljes színpadi pompájában”.
1816-ban aztán fanatikus gyűlölői egy éjszaka ellopták csontjait a Panthéonból, és egy szemétdombon ásták el. Franciaország legünnepeltebb embere már életében egyben a legüldözöttebb is volt. Műveinek nagy részét nem adhatta ki saját nevén, csak álnéven, külföldön, és szinte egész életét meneküléssel töltötte, írásai mégis eljutottak mindenhová, ahova kellett.
A 19. század azután mindent elkövetett, hogy nimbuszát megtépázza. Kimutatták esendő jellemének minden árnyoldalát, pénzéhségétől kezdve gyávaságáig, hiúságáig; hogy géniusza csak rombolni, nem pedig építeni tudott.
És mégis, az írás legnagyobb vitézei közé tartozott. Egész munkásságával az elnyomottakért, igazságtalanul szenvedőkért harcolt, és egy olyan eszményért, amelynek eljövetelét azóta is várjuk.
Vass Johanna