a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Ünnepi beszéd (a költészet napján)
A költészet napja olyasmi hungarikum, mint hogy hivatalos ügyekben az
anyánk nevét kérdik a hatóságok. Állítólag egyik jelenséget sem ismerik
külföldön.És míg a második okát nem tudom, az elsőére van sejtés. Ahogy arra is, hogy 1964 óta, amikor először ment teljesedésbe a József Attila születésnapjára, április 11-re elrendelt, költészet napja fantázianevű közművelődési akcióterv, a rengeteg változás között hogyan maradhatott máig életben.
Mert életben van, nem kétség. Az országban számos helyen felolvasások, zenés-műsoros estek, iskolai ünnepségek mennek le a mai napon, változatos tartalommal, menetrenddel, kreativitással. Van, ahol csak leporolják a tavalyi menetrendet, és van, ahol beleadnak apait-anyait, hogy új olvasókat toborozzanak. Mert a lényeg ez, és ez volt mindig is.
Hogy ne lógjunk ki a sorból, mi is ezt próbáljuk tenni az (így-úgy) ünnepi alkalomból, ezen a helyen.
Először is, beszéljünk a legrégebbi, ma is ismert magyar versről. Az alábbi történet egy régi magyar irodalommal foglalkozó ismerőstől származik, és kis áthallással arról szól, hogyan, miféle felkészültséggel érhető tetten, miről ismerhető fel a költészet. Tanult barátunk őszintén megmondta egyszer: mélyen csodálja és meghatónak tartja, micsoda fantasztikus megérzés, szakmai sugallat, egyszóval: nem tanulható, hanem ösztönös képesség volt az Ómagyar Mária-siralmat felfedezőkben, hogy rájöjjenek: az a szöveg magyarul van. Mély respektussal tekintsünk a nyelv szakembereire. Akiknek nem számított az idegen nyelvű, latin környezet: felismerték, a Leuveni Kódex 134. lapjának hátulján szabad szemmel alig olvasható, nehezen silabizálható sorok, Volek Syrolm thudothlon, a mi nyelvünkön szólnak. Mert ő bizony, a barátom, dacára a szakmában töltött akármennyi időnek, biztosan nem jött volna rá. Érthetetlen furcsaságnak vélte volna, és tovább lapoz.
Ahogy valószínűleg sokan megtették a nagy felfedezés, 1922 előtt.
Hol találkozunk ma a szakmán kívül költészettel, és tudatában vagyunk-e, mi kerül a tárgylencsébe? Abban az országban, ahol a szakmán, ha tetszik: éppen megújulás alatt álló, ám fényes korszakát élő akadémiai lírán túl számtalan amatőr, félamatőr nyüzsög, fölösleges erről sokat meditálni. Azon a nyelven, amely megengedi, hogy Romhányi József-versikéket tudjon fejből a találomra megkérdezettek nagyobb része. Ahol a moziban a magyar szinkronba simán bele lehet csempészni Weöres-sorokat, nagyjából mindenki érti őket. Ahol Hideg burkoló-nak lehet elkeresztelni szendvicsbárt, kocsmát Félhomálynak. Ahol szinte bárki a társművészetekből: Hobótól Lovasi Andráson át Bérczesi Róbertig ezen a terepen fut. Költészet napja? Seregszemle, annak tudatában, hogy hadsereg sem csak a díszszemle napjára verbuválódik.
A magyar irodalom, egy komoly mondatra: éppen a múlt héten veszítette el negyvenes generációjának egyik legnagyszerűbb figuráját. De ha körülnézünk a palettán, a mai élő klasszikusok után erős generáció jön fel a hetvenes-nyolcvanas években születettek közül is, ráadásul olyan figurák, akik az új korszak adta lehetőségeket profin használják (virtuális tér, soha nem látott közelség szerző és olvasó között). Akik ma olvasnak (abból a korosztályból, akik állítólag nem olvasnak, csak mert nem látszanak a megszokott olvasásszociológiai mérésekben), talán éppen annyian követik (találomra mondom) Szabó Marcell vagy Kemény Lili líráját a Facebookon meg egyéb új helyeken, mint anno a Szép versek antológiát.
Legföljebb a költészet napja nem fedi le tökéletesen mindazt, ami a magyar lírában zajlik. Nincs baj ezzel; lényeg, hogy van mit ünnepelni, és marad belőle jövőre is.
(És így megy ez, jaj, így megy ez. Mindannyian elátkozott költők vagyunk, mindannyiunkat megkövetem.)
Jaj, istenem, mikor még – visszaemlékezem! – költészeti napon a piacra mentem, az okvetlen aznap megvásárlandó kávéért a kínai boltban és a krumpliért, "újabb fajta jött", hallottam, de boldog voltam, de annak kell ítélnem magam; ahogy a magam fontolásával vettem egy v. két decit, mígnem jött az ismerős a hármasával, jaj, és a kis kacatslágerek egyikét dúdolgattam, mert annyira idegesített, szerencsére ki is hull… nekünk egyáltalán van honnét és hogyan?
(Az utóbbi sorok Tandori Dezsőtől származnak.)
Mentes Tamás