a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

Csak a sírás

Tiszteletlen sorok H. A. halálakor

Hazai leadTalán a közeg, vagy éppen biológia a ludas? Szabad-e ilyeneket leírni ilyenkor? Ő biztosan hányt volna, ha ilyesmit olvas magával kapcsolatban.

H. A., szépreményű, angyali fiatalember, meghozta halálos ítéletét. Kilépett a másfajta fénybe, és ezt az állítást ki-ki úgy magyarázhatja, az egészen vulgáris megközelítéstől hovatovább az egész generáció elsiratásig, ahogy akarja.

Miért történt ez? Szerencsétlen magánéletét szokás emlegetni, holott: másnak is van szerencsétlen magánélete, melynek megélése, észrevehető: nem függ nagyon szorosan magától az anyagtól. Gyors fiatalkori sikerek, zene, film (Rám csaj még nem volt ilyen hatással, hm, már a címével is), néhány könyv (Szex a nappaliban, már címnek is!), aztán a némaság, kósza híresztelések évekig, hogy van, kilépett, nem lépett ki, jól van, nem jól van, csinálja, nem csinálja. Ha szűken vett korosztályunk, a (most) negyvenen éppen túliak között kellett olyat mondani, aki, némi hezitálással őt szoktuk. Na nem voltunk totál biztosak benne, különben is: más országokban (és ide egy káromkodást), már a hetvenes évek vége felé születettek is túl vannak legalább az első két-három zúzósabb nagyregényen (vagyis hosszú prózán, amely mintha a legmenőbb cucc lenne manapság, vagy: egyetlen menő?, de ez most mindegy), megkaptak minimum egy nemzetközileg is látható elismerést, és le vannak fordítva alapvető európai nyelvekre, alsó hangon angolra vagy németre. Valahogy; mintha ő lett volna az, ha.

A dolgok kedvezőtlen alakulását figyelembe nem véve. A Budapesti skizo, az legenda alapja lehet később, talán maga a figura is hozzá. "A kilencvenes évek fortyogó nagyvárosi életének krónikása." Mennyire idióta közhelyeket lehet csak ilyenkor írni! Holott azt kéne cetlikre, és szétküldeni, figyelmeztetésül, amit Mészöly Miklósnál talált Esterházy, hogy aztán Cserháti Zsuzsa énekelje emlékezetesen Gothár Péter egy korosztállyal följebb forgatott nemzedéki filmjében: "komolyan kéne venni a kurva időt". Talán ez is fáj most, észlelése annak, hogy elszalad mellettünk a világ, mi meg képességben? képzettségben? összetartásban? biológiában? elmaradozunk.

H. A.-nak képzettsége is, képessége is tökéletesen megvolt, nem kérdés. Talán a közeg, vagy éppen biológia a ludas? Szabad-e ilyeneket leírni ilyenkor? Ő biztosan hányt volna, ha ilyesmit olvas magával kapcsolatban. Nagy ígéret volt, megmentetlen ígéret, erre futotta. Mire is?

Tíz év pörgés az irodalomban, majd teljes csönd, tíz év hallgatás. Párhuzamosan a nagy teher, a kielégíthetetlenség, a magánélet.

Állunk a nagyra tervezett épület romjai mellett, katasztrófaturisták, avagy nem: botcsinálta statikusok (mert persze ehhez is értünk, nekünk a seggünkben is fejünk van, szokás mondani errefelé), és tétován latolgatjuk: hol volt a hiba? hol? hajszálrepedés valahol, a legbelső, titkos régióban, a ház lelkében, amely ide vezetett? És találunk magyarázatot, ahogy kell, attól függő magyarázatot, hogy éppen kivel beszéltünk (erről nagyjából listát is vezetünk, kivel beszéltünk ott, amikor az az eset történt), nyugtalanul alszunk esetleg párszor, mert mégis, újabb ház a meg nem épült Budapest térképén, H. A., a beváltatlan, nagy ígéret, generációjának egyik legjobbja, aztán, ha elül a por, vagy még inkább: elvégzik a romeltakarítást a szervezett munkások? hozzá közel állók? a hangyák? a gombák?, akkor látni lehet majd, volt-e valami szilárd mag, amely végül mégis megmarad belőle.

Magyarázatok mindig lesznek, és mi éppolyan kézenfekvőnek gondoljuk ezt majd, mint ahogy (a dolgok boldogabb alakulása esetén) mondjuk később a Kossuth-díjat számára vagy (inkább) az újabb tíz év éjszakai cirkálást. Avagy mégis, belefért volna (mint sokaknál), hogy a harmincas években a nihil, aztán újrakezdődik, magasabb szinten, az írói pálya? Bármit mondhatunk, mi túlélők.

Egyelőre, kiből mit hoz ki a gyász, csak a sírás van, a mindig is tudtuk, a szakma könnyei, amit mellesleg ez az érzékeny lelkű fickó mindig utált. Ki bukott meg? Nem tudom; de hogy ki mit vesztett, illetve: mindenki vesztett (ki mindent, ki csak valamennyit), arról kár is papolni. Üdvözlet odaát.

Mentes Tamás

• Publikálva: 2012.04.15. 07:00 • Címke: irodalom, hír

Digitális Irodalmi Akadémia