a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

A modern Noé szórakoztató bárkája

durrell lead

90 éve született Gerald Durrell, aki számos szórakoztató könyvet írt és számos állatfajt mentett meg a kipusztulástól. Állatkerteknek és állatbarátoknak adott hasznos tanácsokat, az állatok szeretetére tanítva minden olvasóját és követőjét.

Gerald Durrell 1925. január 7-én született. A Durrell család akkoriban Indiában élt, az édesapa mérnökként dolgozott. 1928-ban kénytelenek voltak visszaköltözni, mivel az idősebb Durrell elhunyt. Londonban viszont nem a családnak nem tett jó az állandóan esős időjárás. Ezért először a legidősebb fiú, Lawrence (akit később Az alexandriai négyes című regény írójaként ismerhetett meg a világ) költözött melegebb éghajlatra, nevezetesen Korfura, majd követte őt az egész család. Itt, paradicsomi állapotok között éltek közel négy évig, a második világháború kitöréséig. A legkisebb fiú, Gerald itt kerül igazán közel a faunához, az állatvilághoz és a világ egyéb furcsaságaihoz.

durrelcsalad
A Durrell-család Korfu szigetén. A kép forrása a Durrelliana blog, ahol számos érdekesség olvasható róluk.

Életének ezt a korszakát szórakoztató módon mutatja be a Családom és egyéb állatfajták című regényében (amelynek a filmváltozatát is érdemes megnézni). Már gyerekkorában is hatalmas tudásszomjjal rendelkezett, ennek ellenére nem járt sokat iskolába: alig egy évet. Írni bátyja, Lawrence Durrell tanította, utána házitanítók próbálták matematikára, történelemre oktatni, de már tízéves korára szinte csak a természettudományok kötötték le a figyelmét. Korfun ismerkedett meg a görög tudóssal, Theodor Stephanidesszal, akivel aztán rengeteg kalandoztak és akinek a hatására Durrell igazi természetértővé és -védővé vált. Hatalmas tragédia volt számára, hogy mégis visszaköltöznek a borús Londonba.

geralddurrellfiatal
A fiatal Gerald Korfun

A második világháború után állatkereskedésekben dolgozott, majd gyakornoki állást kapott a Whipsnade Zooban, ahol állatgondozó lett (mindig is ilyenre vágyott). Igazából akkor volt boldog, mikor 21 éves korában megkapta az apai örökségét, 3000 fontot, és expedícióra indulthatott Kamerunba ornitológus barátjával, John Yeallanddel. Rengeteg különleges állattal tértek haza, ezeket több állatkertnek adták. Ezután még két expedícióra maradt pénze, de mindig számos állattal tért haza. Állatai nem elzárva, szerencsétlen körülmények között utaztak, hanem Durrell rendkívül baráti körülmények között szállította őket, külön ügyelve arra, hogy mindegyik állat megfelelő táplálékot kapjon. Ugyanakkor figyelt arra is, hogy egy-egy állatfajból ne hozzon el túl sokat. Ezért is voltak veszteségesek az expedíciói. Ráadásul összeveszett a londoni állatkert igazgatójával, emiatt ellehetetlenült a helyzete állatkerti körökben.

Viszont egy manchesteri útja során megismerkedett Jacqueline Wolfendennel, egy szállodatulajdonos lányával. Bár az elején reménytelennek tűnt a kapcsolatuk (a lány húzódozott), de végül összeházasodtak 1951-ben, az apa akarata ellenére. Mivel ideiglenesen úgy tűnt, hogy az állatkertes körökben nem szívesen látott vendég az ifjú férj, és az esküvő után pénz nélkül voltak, bátyja, Lawrence és felesége biztatására elkezdett írni. 1956-ban Családom és egyéb állatfajták című könyve nagy sikert aratott. Az Állatkert a poggyászomban jövedelméből pedig már a következő expedícióra is pénzt gyűjthettek. Ez az expedíció újra Kamerunba vitte őket, de az ekkor elhozott állatokat már nem más állatkertek számára kínálta fel, hanem elhatározta, hogy inkább saját állatkertet akar nyitni. Ekkor fedezte fel Jersey szigetét (amely egy Franciaországtól északra található kis sziget) és ott nekifogott az alapítási munkálatoknak. 1959. március 26-án meg is nyitotta a Jersey-i Állatkertet (ma Durrell Wildlife Park) a nyilvánosság előtt. Fontos volt számára, hogy a világ más tájain élő veszélyeztetett, vagy kihalás szélén álló állatokat megmentse.

geralddurrel1959
Gerald Durrell 1959-ben, az állatkert megnyitásakor

1963-ban létrehozta a Jersey Wildlife Conservation Trustot, azaz a vadon élő állatok megmentésére szánt alapot (ez később felvette a Durrell nevet). Ezután már nem volt megállás: állat- és növényvédelmi érdekszervezet és állatvédelmi konferenciák szervezésén dolgozott. Időközben nyitott egy amerikai fiókszervezetet is, mivel ott az adományozásból könnyebb volt pénzt gyűjteni. A Jersey szigetén található állatkertben pedig olyan kihalás szélén álló állatfajok éltek tovább, nem börtönkörülmények között, mint a Iowland Gorilla.

durrell mama
Durrell édesanyja. Ő is nagy állatbarát volt

Édesanyja halála (1964) nagyon megviselte a munkamániás állatvédőt, aki az alkoholba menekült. Ez a lefele tartó hullám több éven át tartott, végül 1969-ben már kezelésre szorult. Később újult erővel tért vissza a munkába. A hetvenes években elkezdett expedíciókat szervezni Mauritius szigetére is, ahol főképp a madarakat látta veszélyeztett helyzetben. Ennek eredményeképpen, az ottani kormányzattal közös megegyezéssel, ott is alapított egy természetvédelmi szervezetet. 1979-ben a feleségével végleg elváltak: túl sok volt a munka és az alkohol, ugyanakkor egy harmadik szereplő is már a színen volt. Gerald Durrell 1977-ben az észak-karolinai Duke Egyetemre ment, mert hallotta, hogy az ottani lemúrgyűjteményt be fogják zárni. Ott találkozott a fiatal kutatóval, Lee McGeorge-dzsal. A nő egyrészt az állatok kommunikációját tanulmányozta, de jól ismerte Madagaszkárt, ahol Gerald Durrell is volt már expedíción. A két állatimádó egymásra talált. Még 1979 nyarán összeházasodtak és együtt mentek expedícióra, együtt ettek, ittak és együtt írtak könyveket. A pár félig Jersey szigetén, félig Dél-Franciaországban élt, kiegyensúlyozott életvitelt vittek. Tizedik házassági évfordulójuk alkalmából tarantulákat ajándékoztak egymásnak.

lee greald durrell
Lee és Gerald Durrell

Közösen több országban (pl. Kanadában) is létrehoztak a természetvédő alapokat. Később David Attenborough-val és David Gowerrel létrehozták a World Land Trustot. Eredetileg csak a belizei esőerdőket akarták megmenteni, de később Kelet-Afrikában és Madagaszkáron is elengedhetetlen lett a természeti övezetek védelme.

durrellszobor
Durrell szobra a Jersey-i állatkertben

A kilencvenes évek elején azonban kijött a túlfeszített munka és az alkohol „bosszúja”: májrákot diagnosztizáltak nála. Bár időnként javult az állapota kicsit, de már soha nem tudott felépülni. 1995. január 30-án elhunyt. Hamvait a Jersey állatkertben helyezték el. Örökségét felesége gondozza.

Bakk Ágnes

• Publikálva: 2015.01.07. 14:29 • Címke: évforduló

Digitális Irodalmi Akadémia