​„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.”

70 éve ezen a napon ölték meg a nyilasok Szerb Antalt.

„My way is to begin with the beginning, szokásom a kezdetén kezdeni, mondta Lord Byron, és õ csak tudta, mi illik, ha előkelő angolokról van szó. Végeredményben minden történetem ott kezdődik, hogy megszülettem Budapesten…” – E szavakkal indítja a Pendragon legenda főhősét, Bátky Jánost Szerb Antal, ami akár saját önéletrajzának nyitánya is lehetne, mivel 1901. május 1-én, Budapesten született ő is, a Deák Ferenc utca 15. szám alatt. Asszimilált zsidóként, édesapjával 1907. december 20-án a római katolikus vallásra tért át, s ebben a szellemben is nevelték (keresztapja Prohászka Ottokár volt). Az ifjú Szerb Antal a budapesti piarista gimnázium diákja volt, ahol Sík Sándor lett irodalmi tanulmányai ösztönzője. Itt írta első verseit, novelláit. Ezt követően, 1920 szeptemberében iratkozott be a pesti egyetem bölcsészkarára, magyar–német szakra. Húszéves volt, amikor a Nyugat 1921. februári számában már versei jelentek meg.

„És Orpheus csak ment, magábahullva,
A pusztulás nagy leckéjét tanulva,
 Mely gyötrött szédülésbe merevíté…”
(Szerb Antal: Orpheus az Alvilágban)

1925. december 19-én feleségül vette fiatalabb Lakner Amália Irént, akitől azonban 1928-ban elvált. (Érdekesség, hogy 1932-ben másodszor is feleségül vette, ám egy év múlva újra szétváltak útjaik).


Olaszországi útján

Az 1930-as évek elején keletkezett híres Magyar irodalomtörténete (1934), majd évekkel később A világirodalom története (1941), melyek mindmáig nagy népszerűségnek örvendenek, mivel nem csupán száraz tényeket leíró alkotások, hanem szépirodalmi munkának is tekinthető, olvasmányos művek. („Az újklasszikusok feje Kallimakhosz. Tudós, filológus költő, verseit idézetekkel, utalásokkal tömi tele, amelyeket csak tudós és költő kartársai értenek meg; és nyilván magában örül, hogy azok sem mindig.”  (A világirodalom története)
 

Szerb Antal vasúti igazolványa 1931-ből

Első hosszabb prózai műve a Pendragon legenda (1934), mely akár Umberto Ecot is inspirálhatta A rózsa neve megíráskor, a misztikus-esszéisztikus-posztmodernizmusával. A főszereplő angol-magyar szakos Bátky Jánost, aki magát a következőképp írja le, „Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut az eszébe”, saját maga karikatúrájaként alkotta meg a szerző. 1974-ben Révész György rendezésében készült belőle film Latinovits Zoltán és Darvas Iván főszereplésével.

– Mi az, hogy rózsakeresztesek?
– Rózsakeresztesek? Hm. Hallott már a szabadkőművesekről?
– Igen. Azok olyan alakok, akik titokban jöttek össze, és nem tudom mit csináltak.
– Ez az. A rózsakeresztesek abban különböztek a szabadkőművesektől, hogy még nagyobb titokban jöttek össze, és még kevesebbé lehetett tudni, hogy mit csinálnak.

1935-ben megkapta a Baumgarten Ferenc Ferdinánd által alapított irodalmi díjat. Ugyancsak ebben az évben írta meg rövid „útikönyvét”, melyben Budapestet mutatja be egy a Földre tévedt marslakónak (Budapesti kalauz marslakók számára): „A Marslakó egy szép nap szerencsésen megérkezett Pestre, szobát vett a Bristolban, lekefélte ruhájáról a csillagok porát, és telefonált nekem, hogy megbeszélésünk értelmében mutassam meg neki a Várost.”

Mindmáig leghíresebb, és talán legjobban kedvelt regényét 1937-ben veti papírra, ez Az utas és holdvilág, mely alapmotívuma az elfojtott legbelső sejtelmekhez vezető utazásélmény. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni így ír naplójában a könyvről: „Elolvastam most vasárnap este Szerb Tóni könyvét, az Utas és holdvilág címűt, és úgy érzem, el fogom küldeni neki ezt a pár sort, amit ügyetlenül fogalmaztam. Nagyon tetszett, és nagyon komoly és nagy műnek érzem. Becsületes írói munka, és ha támadnak is követelmények az emberben, hogy hát miért van az, hogy a könyvben mindig mindenkinek természetszerűen van megélhetése, és mindenki megnyugtatóan bő anyagi lehetőségek kereteiben él, ezek a követelmények mellékessé válnak az egész felett érzett kielégülésben. Jobban szerettem helyenként ezt a könyvet, mint Márai Féltékenyekét, és nagyobb műnek érzem.” (1937. október 17.) 

(Radnótiné levélfogalmazványa Szerb Antalhoz: „Kedves Tóni! Eddig minden könyve után úgy éreztem, hogy köszönetet kell mondanom, amiért megírta. De most annyira kényszerítőnek érzem ezt, hogy csakugyan meg is írom. Azt hiszem, egyetlen sajnossága van a könyvnek, hogy magyarul íródott, és így kicsit már elvetélt. Ha a világnak bármely nagy nyelvén írhatta volna meg, akkor olyan örömöket hozott volna Magának, amit valóságosan is érdemel érte. Nézze el ezt a sután fogalmazott lelkességemet! Nagyon rokonian üdvözli…”)
 

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.”

1938. július 28-án újra megházasodik, elveszi Bálint Aladár – a Nyugat képzőművészeti kritikusának – lányát, Bálint Klárát.

Az 1940-es évek elején sötét időszak kezdődik számára, magyar irodalomtörténetét betiltották, Babits halálával a Nyugat is megszűnt. 1944 júniusában először Budapestre, majd novemberben Fertőrákosra, és Balfra vitték munkaszolgálatra. „Általában a hely, ahol most vagyunk, Balf, átkozott egy hely és minden tekintetben nagyon rosszul megy nekünk”, írja feleségének szóló utolsó levelében. Felesége, barátai, ismeretlen tisztelői többször is megpróbálták megszöktetni, de nem hagyta magukra vele együtt szenvedő társait, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. 1945. január 27-én a végelgyengülés szélén lévő írót a balfi tábor nyilas őrei puskatussal agyonverték.

„Míg végre naptól felfénylett egy oszlop. Orpheus megfordult és szertefoszlott Tündérfehér árnyékként Eurydiké.”

Szerb Antal Emlékhely, Balf (Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész alkotása)

Halász Gábor és Sárközi György levele Weöres Sándorhoz (Balf, 1945. január 31.) „Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán majd visszafizetünk. Segíts rajtunk, ha lehet, és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka.” Halász Gábor és Sárközi György is Balfon vesztették életüket.

Könyvajánló:

Nagy László

• Publikálva: 2015.01.27. 09:49 • Címke: holokauszt70, évforduló, irodalomtörténet