a rovat írásai
Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?
Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.
És elindult a nagy íróper
Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.
Segédmunkásból lett költő
Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.
Ishiguróé a Nobel
Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott
Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.
100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben
Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
Csesztve és Sztregova, Arany és Madách
Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.
Költő elvont gondolatisággal
Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.
Tompa a búslelkű verselő lelkész
Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.
Ma van a magyar dráma napja
A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
King a rémkirály
Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.
Ottlik Gézáról (egy bibliográfiai tévedésről, és valamennyiünkről)
Egy nem létező könyvről, amely mégis fel-felbukkan.Ottlik írásművészetének (hogy sokak által megállapított tételt idézzünk) jellemzője, részben korszakos újítása az elbeszélő nézőpontjának relativizálása. A szövegben az idő tempója szabadon, az elbeszélés igénye szerint váltakozik; sokszor oldalakon keresztül alig múlik, majd néhány mondaton belül éveket halad előre. Bizonyos pontokon pedig az elbeszélő személye is cserélődik. Néha nem tudjuk, illetőleg: nem is lényeges, hogy a soron következő szövegrésznek ki az elbeszélője, kinek az elbeszélését ismerteti, avagy sok esetben: ki is a szerző.
Mellékesen megjegyezzük: a régi vita, hogy esetleg még magának Ottliknak a szerzősége is megkérdőjelezhető az Iskola a határon kapcsán, nem teljesen független ettől. Ottlik soha nem beszélt világosan az ügyben, mintha éppen az lett volna a szándéka, hogy ezzel saját álláspontjára erősítsen rá: lényegében minden írástudó ugyanazt a könyvet írja át és át. A szerző személye másodlagos. Így fölösleges az arra irányuló kutatás is, hogy a regény egyik főszereplőjének, Medvének a kézirata (a regény "történetének", inkább történetmondásának alapjául szolgáló szöveg) nem az író nagy tehetségű, korán meghalt barátjának és pályatársának, Örley Istvánnak alkotása volt-e.
A posztumusz megjelent Buda még markánsabban képviseli Ottlik koncepcióját.
Ezúttal olyan apróságra szeretném felhívni a figyelmet, amely rendre felmerül az Ottlik-kutatásban, és a körülmények véletlen összejátszása folytán erősen emlékeztet a fenti dilemmára: megerősíti az olvasóban az író véleményének igazát.
Ottlik pályakezdése első szakaszában, 1941-ben publikált egy kisregényt a Nyugatban. A folyóirat utolsó három számában, folytatásokban jelent meg a Hamisjátékosok, az életműben amúgy kevésbé fontos szerepet játszó alkotás.
A Hamisjátékosok, feltehetően valaki tollhibája következtében, mint önálló kötet tűnt fel a szerző bibliográfiában még 1963-ban, a háromkötetes Magyar irodalmi lexikonban. Az elírás azóta kézről kézre, szövegről szövegre jár, önálló életet él.
Ha ma fellapozzuk vagy az interneten megkeressük Ottlik (alig pár tételt tartalmazó) bibliográfiáját, a lelőhelytől függően a listák nagyjából fele ezzel a nem létező könyvvel indít, amely tehát a Nyugat kiadásában jelent volna meg 1941-ben, az író tényleges első kötetét, az 1957-es Hajnali háztetőket jócskán megelőzve:
hunlit.hu
Magyar Napló
Érettségi Információk
(Utóbbiból például azt is megtudjuk, hogy vékony kötetről van szó. Ha az érettségizőnek hasalnia kell...)
A szokásokat ismerve természetes a jelenség, rájár az ember keze. A bibliográfiát tipikusan nem könyvtárazással, az eredeti kötet újból leírásával készíti szerzője, hanem meglévő listák lemásolásával. (A számítógépek elterjedése óta a szerzői jogokra fittyet hányva, ctrl+c/ctrl+v-vel). Konkrétan, ha rábukkan a Hamisjátékosokra, felveszi a saját listájára.
Alaposabb munkával persze rá lehet jönni a tévedésre, ilyenkor az ember kihúzza a tételt. A hiba azonban önjáró: mivel negatív tételek nem szerepelnek bibliográfiákban (legfeljebb jegyzetek, ami nem szokás), a nevezetes nem-könyv újra és újra felbukkan.
A fiktív könyvet különösen szeretik azok az online elérhető könyvlisták, amelyeket többek is szerkeszthetnek. X szerkesztő rábukkan valahol a tételre mint új adatra (nyomtatott formában vagy az interneten), hozzáteszi a listához. Y észleli a hibát és lehúzza. Így megy ez újra és újra.
A Hamisjátékosok amúgy (majdnem) tökéletesen kizárt, hogy (szakmai szempontból) esztétikai minőségét tekintve, a Nyugat aktuális helyzetében, az író szándéka szerint önálló kiadásban megjelent volna. De ez nem zavar bennünket; a majdnem szinte minden mondatban benne van/benne lehet. (Akinél nincs, azt általában nem is tekintik szakmabelinek.) Olyannyira, hogy amikor neves irodalmi személyiséggel, Ottlik életművének egyik legalaposabb ismerőjével beszélgettünk, meglepetésemre elárulta: ő maga sem biztos már száz százalékig abban, hogy tényleg nincs ilyen könyv. Ugyan Ottlik, akivel jó barátságban volt, nem beszélt róla, ő maga nem látott példányt, nincs közkönyvtárban, nem akadt belőle az író hagyatékában sem. De ha mégis felbukkan valahol, ő nem fog csodálkozni!
Ahogy lehet, hogy maga Ottlik sem lenne meglepődve...
Mentes Tamás