a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

„A Microsofttal csak egyetlen baj van. Nincs ízlésük. Egyáltalán nincs”

jobslead

„Megpróbáljuk a bennünk levő tehetséget arra használni, hogy megmutassuk, milyen nagyra becsüljük az előttünk járók eredményét, és hogy ehhez hozzátegyünk valamit a magunk részéről. Engem ez vitt előre.” – 60 éve született a technológiai látnok és zseni, az Apple társalapítója, Steve Jobs.

Ha feltesszük magunkban a kérdést, valójában mit is köszönhetünk Steve Jobsnak, hosszú listát kapunk: Apple, Macintosh, Pixar, Apple boltok, iPod, iTunes, iPhone, App Store, iCloud. Ez az infografika remekül mutatja be életútját, munkásságát. Nézzük hát, hogy e kreatív géniusz hogyan formálta át világunkat.

1955. február 24-én született San Franciscoban, örökbefogadó szülei Paul és Clara Jobs. Vér szerinti szüleit később, a nyolcvanas években kutatja fel.

Már fiatalon komoly érdeklődést mutat a műszaki tudományok iránt, nyári munkára is jelentkezik a Hewlett-Packardhoz. Ebben az időben ismerkedett meg Stephen Wozniakkal, akivel később, 1976. április 1-jén közösen alapították meg az Apple Computert. Wozniak a HP-nál dolgozott saját tervezésű gépén, ami egységbe foglalja a számítógépet, monitort és a billentyűzetet.

Jobs minél előbb szerette volna megalapítani saját cégét, amelynek nevét (Apple Computer) ő maga javasolta: „Éppen megint gyümölcsdiétán voltam – magyarázta –, és egy almaültetvényről tartottam hazafelé. Ez a név pedig vicces volt, szellemes. Nem volt benne semmi félelmetes, az alma szó elvette a számítógép szó élét. Ráadásul, ezzel a névvel előrébb kerültünk a telefonkönyvben, mint az Atari.” (Walter Isaacson: Steve Jobs)
 
steve jobs woz
Woz és Jobs

Jobsék házában került sor az első ötven Apple I összeszerelésére, habár e gép még tápegységet, monitort, burkolatot, és billentyűzetet sem tartalmazott. Wozniak ekkor már egy új, fejlettebb gépet tervez, ekkor nyeri el az első gép az Apple I elnevezést. Később Jobs egy számítógépes expón látottak alapján gondolja ki, hogy az új Apple-nek már háza, billentyűzete, tápegysége is lesz, egyetlen egységbe burkolva. Lázasan készültek az új géppel, közben pedig Rob Janoff megtervezte a ma már jól ismert Apple-logót.

„Egy alkalommal e-mailben megkérdeztem tőle, igaz-e az, amit a lányomtól hallottam, hogy az Apple-logó egyfajta tisztelgés Alan Turing előtt. A brit matematikus a számítástechnika egyik atyja volt, segített a németek háborús kódjainak feltörésében, majd úgy követett el öngyilkosságot, hogy ciánnal átitatott almába harapott. „Bárcsak gondoltam volna erre – válaszolta –, de nem.” (Walter Isaacson: Steve Jobs)
 
apple
Apple II

Először 1977 áprilisában mutatták be az új gépet, San Franciscóban, ahol az Apple II jól szerepelt az újszerű felépítéssel. A gép számára az akkor még csak két éve megalakult új cég, a Microsoft gyártott néhány programot, például a Multiplan nevű táblázatkezelőt.

Az Apple II sikere után kezdődött a vállalat fejlődése, nőtt az alkalmazottak létszáma. Jobs jelleme viszont nem pozitív irányba fejlődött, nem volt népszerű a cégen belül, mert sokszor faragatlan és lekezelő volt a munkatársaival. Olvashatunk számos, a liftben kirúgott alkalmazottról, és olyanról is, akit azért távolított el a cégtől, mert rossz ásványvizes márkát tett elé tárgyalás előtt. A személyes higiéniával is problémái voltak, kollégái kellemetlen testszagra panaszkodtak, mivel csak hetente egyszer fürdött.

A hetvenes évek végén valami forradalmian újat szeretett volna tervezni. Egy új gép tervezésébe fogtak, ami a Lisa elnevezést kapta. A Lisa igazán nem lett sikeres, mivel főleg cégeknek szánt, drága (akkoriban 2000 dollár) eszköz volt, így két éven belül le is állt a gyártása.

jobs_lisa
Apple Lisa

Ezzel szinte párhuzamosan Jef Raskin engedélyt kért és elindított egy új, olcsó személyi számítógép tervezési projektet a Lisa mellett, amit kedvenc almafajtájáról Macintoshnak nevezett el. Az első modellt így Macintosh 128K névre keresztelték: ez volt az első számítógép, mely Mac OS operációs rendszerrel működött. A termék bevezetésének legjelentősebb pontja az azóta reklámtörténeti 1984 című reklámfilm lett, melynek elkészítését Jobs felügyelte. 1984. január 22-én mutatták be a Super Bowl alatt, 96 millió ember látta és elsöprő sikert aratott.


1984, Macintosh reklám, rendezte: Ridley Scott

Az Apple a némi előnyre tett szert, mivel a Microsoft csak később, 1985-ben jelentkezett a Windows operációs rendszerrel, amely kezdetben még alulteljesített az Apple-lel szemben.

A Macintosh hozta el az otthoni felhasználóknak a napjainkra már alapvetővé vált egeret és grafikus kezelőfelületet (GUI). Kezdetben az eladások lassan indultak be, de 1986-tól a Mac ragyogása elkezdődött – viszont Jobs a John Sculleyval zajló sikertelen hatalmi harc után kénytelen volt elhagyni a céget.
 
macintosh 128
Macintosh 128k

A Mac eladások óriásiak voltak, de részben a Microsoft operációs rendszer miatti árverseny, részben pedig a meghatározott piaci irányvonal hiánya miatt egyre inkább bukdácsolni kezdett, így végeredményben kiderült, hogy a Mac nem képes felvenni a versenyt a Windows-zal, hiszen míg az Apple egy hardver-szoftver összeállítást kínált, addig a Microsoft csak egy operációs rendszert, amely bármilyen olcsó PC-re telepíthető volt.

Az Apple elhagyása után Jobs megalapította a NeXT céget, amely a kutatási és felsőoktatási szektor részére készített nagyteljesítményű munkaállomásokat. A közel 10 ezer dolláros gépek eladása igen nehezen ment. Az intézményekkel folytatott korábbi egyeztetések alapján várt 2000–3000 dollár helyett Jobs 6500 dollárra árazta be a NeXT alapgépet. A sikertelenség miatt 1993-ra Jobs kénytelen volt leállítani a NeXT hardver gyártását.

pixar jobs
 
Másik vállalkozása, a Pixar Animation Studios azonban egyre sikeresebbé vált. A céget Jobs 10 millió dollárért vásárolta meg 1986-ban George Lucastól. A Disneyvel kötött hosszútávú megállapodás nyomán folyamatosan profitált a vállalkozás, amely 1995-ben a Toy Story című rajzfilmmel debütált: ez volt első teljes mértékben számítógéppel készített animációs film.

Steve Jobs 1996-ban tért vissza az Apple-höz, amikor a Nextet 429 millió dollárért felvásárolta a cég. Jobs mint a cég vezérigazgatója először a számítógépeket és az OS X-et újította meg, ekkor jött ki a piacra például az iMac és vele az Apple i betűje is. 2001-ben új korszak kezdődött az Apple háza táján: kijött az iPod zenelejátszó, amely iTunes szoftver révén Windows PC-ken is használhatóvá vált.

jobs iphone 4
iPhone bemutató, 2007

2007-ben Steve Jobs bejelentette az Apple azóta is legsikeresebb, legtöbbet értékesített termékét, az iPhone-t, amivel a cég forradalmasította az okostelefonok piacát azzal, hogy a képernyő egyszerre több érintést is tudott értelmezni (multi-touch). A készülék egyszerre volt iPod, telefon, valamint internetezésre alkalmas eszköz is.


Steve Jobs és Bill Gates, 2007, D5 Digitális Konferencia

Ezt követően, három év múlva mutatta be az iPad-et. Elmondása szerint először a táblagépet mutatták volna be, viszont sikerült megalkotni az iPhone-t, emiatt a tablet visszakerült a polcra, további fejlesztésre. A Microsoft táblagépével szemben itt már nem volt szükség külön beviteli eszközre (stylus-érintőceruza), mivel a korábban használt multi-touch technológia került az iPad-be is.
 
jobs_dolgozo
Jobs dolgozószobájában

Utolsó évét szabadságon töltötte megromlott egészségi állapota miatt, végül 2011. augusztus 25-én mondott le az Apple vezérigazgatói posztjáról, helyét Tim Cook, az Apple értékesítésért felelős alelnöke vette át. 2011. október 5-én hasnyálmirigyrákban hunyt el.

Nagy László

• Publikálva: 2015.02.24. 15:54 • Címke: évforduló, technika