Méhes György 99 éves lenne

Május 14-én lenne kilencvenkilenc éves Méhes György Kossuth-díjas író.

Székelyudvarhelyen született 1916-ban Nagy Elek néven, édesapja ügyvédként dolgozott. A család 1917-ben Kolozsvárra költözött, tanulmányait az itteni református gimnáziumban végezte. Az érettségit követően – apja kívánságára – a kolozsvári I. Ferdinánd Királyi Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, jóllehet a jogi pálya egyáltalán nem vonzotta. Ideje nagy részét az egyetem könyvtárában töltötte, ahol elsősorban színháztörténeti munkákat tanulmányozott, és kapcsolatba került a neves színházi szakemberrel, Janovics Jenővel, aki magántanítványává fogadta. Az egyetem elvégzése után az Új Cimbora című lapnál dolgozott, majd 1938-ban a Nemzeti Színház ösztöndíjasaként néhány hónapot Budapesten töltött. 1938 és 1944 között a Pásztortűz és a Keleti Újság munkatársa volt, eleinte színikritikái, később politikai publicisztikái, rövidebb humoros, szatirikus írásai is megjelentek. 1944 szeptemberében nagy vihart kavart Magyarok és románok című vezércikke. A románok és a magyarok között olyan viszonyt kell teremteni – fejtette ki –, hogy a két nép tudjon egymás mellett élni.

Méhes György itt még Nagy Elekként
   
A második világháború idején zászlós rangban a határvadászoknál szolgált, és a szerelemnek köszönhette, hogy nem került ki a frontra. 1944 júliusában kötött házasságot Márgay Erzsébettel, s mire visszaérkezett a nősülési szabadságról, alakulatát már a frontra vezényelték. A háború alatti évek eseményeit évtizedek múlva, 1982-ben megjelent Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című, önéletrajzi ihletésű regényében idézte fel. 1944 őszén Balogh Edgár meghívására a Magyar Népi Szövetség Világosság című lapjához került a kulturális rovat szerkesztőjének. 1948-tól a Falvak Dolgozó Népe című lap munkatársa, majd 1950-52-ben a Művelődési Útmutató műszaki szerkesztője volt. Ebben az időben pártonkívülisége miatt több támadás érte, a legkomolyabb a neve miatt: állítólag a kommunista író Nagy Istvánt zavarta a névrokonság, ezért Nagy Elekként nem publikálhatott. Egy matematikus-filozófus őse után így lett Méhes György, s amikor a személye körüli viharok elcsitultak, visszavehette volna eredeti nevét, de ő megmaradt választásánál. 1952-ben kilépett állásából, a társasági élettől visszavonult, szabadúszóként minden idejét az írásnak és családjának szentelte. Ekkor jelent meg első műve, egy ifjúsági regény, Verőfény címmel. Az ötvenes években Méhes elsősorban mese- és ifjúsági íróként vált híressé. „Aki gyermekkorában nem hallgatott, nem olvasott mesét, az nem is lehet boldog ember” – vallotta. Sorra jelentek meg a gyermekeknek szóló munkái (Gyöngyharmat Palkó és más mesék, Kárpátok kincse, Szikra Ferkó, Gyémántacél, Virágvarázsló, Világhíres Miklós), amelyek, ha nagyon burkoltan és áttételesen is, de zsarnokellenes mesék voltak. A hatvanas évek elejétől az író visszatért régi nagy szerelméhez, a színházhoz, igaz, első darabja, az Oroszlán a kastélyban című abszurd dráma csúfosan megbukott. Ez egy időre visszariasztotta, de aztán 33 névtelen levél című vígjátékával egyértelmű sikert aratott. Sorra születtek drámái és komédiái, ezekben – hasonlóan meséihez – a társadalomban meglévő feszültség kimondására törekedett, Noé bárkája című darabját a cenzúra komolyan kifogásolta. Színműveit – a fajsúlyos és rejtett mondanivaló ellenére is – az úgynevezett polgári színdarabok közé sorolták, amelyet szűk tematika, könnyedebb hangvétel jellemez. A romániai magyar színjátszás, kivált a Kolozsvári Magyar Színház legtöbbet játszott, legnagyobb nézősereget vonzó színpadi szerzője lett.

Méhes György 2002-ben (Fotó: MTI/Kovács Attila)
   
Első felnőtteknek szóló regényét, az Orsolyát 1977-ben publikálta, de nem aratott különösebb sikert. 1982-es Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című munkájára mint igényes memoárirodalomra már felfigyelt a közönség. 1986-os kisregényeit, köztük a Gina címűt, valamint az 1977-ben megjelent A kolozsvári milliomosok című regényét a kritika figyelemre sem méltatta. Magyarországi felfedezése igazából csak a 20. század végén kezdődött, a nagy mesélőkedvvel, olvasmányos stílusban megírt fordulatos történetek sorra jelentek meg, s nagy sikert arattak a honi olvasók körében.

   
Az írót 2002-ben Kossuth-díjjal tüntették ki „jelentős próza- és drámaírói tevékenységéért, az egyetemes magyar művelődés és nemzettudat megtartóerejének kimunkálásában vállalt szerepéért, a gyermekirodalomtól a színpadi alkotásokig ívelő irodalmi munkásságáért”, 2005-ben pedig a bécsi Európai Akadémia díjával jutalmazták munkásságát. Ő volt az utolsó olyan erdélyi szerző, aki pályáját a második világháború előtti szellemi áramlathoz kapcsolódva kezdte, írásain nemzedékek nevelkedtek fel Erdélyben és Magyarországon. „Jókedvű vagyok, az is voltam egész életemben, még akkor is, amikor nem volt okom reá. Jókedvű voltam és az is leszek utolsó leheletemig, annak ellenére, hogy többé-kevésbé kiismertem már az emberi világot, már amennyire az a lélegzetvételnyien rövid élet alatt lehetséges. Kiismertem és megértettem, hogy részvételre, biztatásra van szükségünk...” – írta írói hitvallásában.

Rüdiger Stix a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett ünnepségen 2014. május 10-én, amelyen posztumusz Lovagkereszttel tüntették ki Méhes Györgyöt (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
   
Méhes György 2007. április 10-én halt meg Budapesten. Egy hónappal később az osztrák hadügyminiszter posztumusz Lovagkereszttel (Ritterkreuz) tüntette ki. Az író Kossuth-díjának összegéből két irodalmi díjat is alapított, a Méhes György-nagydíjjal és a Méhes György-debütdíjjal az erdélyi magyar irodalom kiemelkedő alkotóit és fiatal tehetségeit ismerik el. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) tavaly Méhes György tehetségkutató pályázatot hirdetett fiatal alkotóknak, a díjkiosztó ünnepségre idén január 25-én, a magyar kultúra napjához kapcsolódva került sor Kolozsvárott.

MTI

• Publikálva: 2015.05.13. 12:32 • Címke: színház, évforduló