a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

​KAFF, a bűvös

kaff_2015_lead

A KAFF-on a néző azzal a szuperképességgel jön ki a vetítésekről, hogy amit maga körül lát, fejben automatikusan meganimálja. Elraktározza a hangokat, zörejeket is, mert soha nem lehet tudni, mire lehet majd fölhasználni.

Minél több alkotást lát, annál többféle, a képeket megmozgató, azoknak lelket adó, animáló eszközt ismer meg. Nyitottabbá válik a jelenségekre, hiszen az animációs képzelet határai jóval tágasabbak, mint az egyéb filmes lehetőségek. A – nehezen hihető, de igaz – 75. születésnapját idén augusztusban ünneplő Mikulás Ferenc 2011-ben készült interjújában fejtette ki azt a praktikus hozzáállást, amelynek köszönhetően a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál a maga harminc évével mára a MAFSZ után a második leghosszabb múltat magáénak tudó magyar fesztivállá válhatott. „Amikor elkezdtük, még nem igazán lehetett utazni, és arra gondoltam, hogy azért, hogy a stúdiót bevezessem az európai animációs vérkeringésbe, érdemes valamit magunknak is tennünk. Két dolog jutott eszembe, az egyik egy nemzetközi ösztöndíjrendszer, a másik pedig egy saját animációs fesztivál Kecskeméten. Ezzel egyrészt a kollégáknak lehetőségük nyílt megnézni, hogy mi történik világszerte a szakmában, másrészt valóban egy természetes hiánypótlás is volt, mert a Pannónia Filmstúdióban akkor már évek óta szó volt egy fesztiválról, de senki nem vállalta fel konkrétan az ügyet.”

kaff 30
Pillanatkép a KAFF kiállításáról (forrás: www.kaff.hu)

Az idén száz éves magyar animáció történetét bemutató kiállítást a budapesti után Kecskeméten is alkalmunk nyílt megnézni. Ennek is a KAFF alkotta az egyik alappillérét. A Pannónia Stúdió kecskeméti műtermét 1971-ben, a magyar animáció aranykoraként emlegetett időszakban létrehozó Mikulás Ferenc és munkatársai a várossal közösen 1985-ben rendezték meg az első animációs szemlét. A huszadik évforduló, 2005, egyben korszakhatár is volt: akkortól az addig háromévente megrendezett KAFF biennálévá vált. A 2011-es, tizedik fesztivált igazi ünnepi hangulat és program jellemezte. A 2015. júniusában rendezett idei fesztiválon kiállításokkal, konferenciákkal, retrospektív vetítésekkel elevenítették föl a fesztivál elmúlt harminc évét. Kecskemét városa napjainkig kiemelt eseményként kezeli, a város jó hírét öregbítő rendezvényként támogatja a fesztivált, amelynek vendégeként járt hazánkban a magyar származású John Halas Londonból, itt vált a magyar animáció barátjává az idei életmű-díjas olasz animációs filmtörténész, Giannalberto Bendazzi, az Annecy Animációs Fesztivál és az ASIFA egyik emblematikus személyisége, Nicole Salomon. Az észt animáció atyja, Priit Pärn, a brit animáció formabontó megújítója, Phil Mulloy, vagy az árnyék-animáció finom kezű és képzeletű fölelevenítője, Michel Ocelot ugyancsak megtisztelte látogatásával Kecskemétet.

kaff fenyfestes
Fényfestés a KAFF-on (forrás: www.kaff.hu)

A magunk részéről csak egyetérteni tudunk Giannalberto Bendazzival, az idei KAFF-on életműdíjban részesült animációtörténésszel: az animáció ajándék a világnak. Nincs az a játékfilm, amelyben úgy el lehetne mondani az öregedést, mint Ducki Tomek a Fürdőben. Ducki alig négyperces filmje a világ bármelyik fesztiválján hasonlóan elsöprő sikerekre számíthat. A fiatal alkotó ismételt KAFF-fődíja azt mutatja, amit Bársony Éva is kiemelt: az idei KAFF-on a friss szemléletű, új tartalmakkal jelentkező fiataloké volt a terep.

furdo laznia
Ducki Tomek: Fürdő – Magyarországon a Primanima Fesztivál mutatta be.

Gyönyörű volt Cakó Ferenc Dózsája, egyet kell azonban értenünk Báron György kritikus értékelésével: egy nagy mester nehezen lép ki a számára világhírt hozott egyéni stílusából. Cakónak a védjegyévé vált, jól bejáratott, részletgazdag, lenyűgözően szép eszközeivel nem sikerült olyan tartalommal megtöltenie a Dózsa-történetet, ami indokolta volna az újabb elmesélést. Megmaradt annak, aminek készült: gyönyörű évfordulós tisztelgésnek.



Az egészestés animációk nagyon magas színvonalú mezőnyéből is kiemelkedett Alessandro Rak filmje, A boldogság művészete. A két testvér mély, meghitt kötődésének történetét bemutató alkotás alapötlete Luciano Stella producertől származott, aki egyfajta antológiát szeretett volna látni igaz történetekből. Így lett a film főszereplője Sergio, a taxis, aki érdeklődéssel hallgatja az utasok elbeszéléseit, s közben fölelevenednek saját élete eseményei. A főhős bátyjának alakját Stella elhunyt, ugyancsak producer fivére, Alfredo ihlette. Sergio a bátyja, Alfredo Indiába távozásakor kezdett taxizni, mert nem tudta elképzelni, hogyan folytatná nélküle a zenélést. A megrázó, filozofikus történet az animáció szavakra nehezen lefordítható, érzékeny eszközeivel képes megmutatni azt a lassú, nehéz utat, ahogyan egy felnőtt férfi megküzd a gyásszal. A háttér Nápoly, a nyüzsgő, minden értelemben elképesztően mocskos, szemetes, mégis élhető és szerethető nagyváros.



Az Oscar-jelölt Tomm Moore A tenger dalában a testvérféltékenységről az ír folklór felhasználásával mesél, s elsősorban a kisebbek érdeklődésére tarthat számot. Ben édesanyja selkie, aki a tengerben fóka, a szárazföldön ember. Kislánya, Saoirse születésekor vissza kellett térnie tengeri övéi közé. Az árván maradt Ben nagyon haragszik kishúgára, őt okolja anyjuk elvesztéséért, s nem segít apjának vigyázni a kislányra. Nagyanyjuk aggódik, hiszen a kis Saoirse még beszélni sem hajlandó, úgy látja, a fia nem alkalmas egyedül két kisgyerek nevelésére, s a városba viszi a gyerekeket. A testvérek megszöknek tőle, s visszaindulnaktengerparti otthonuk felé. Ezer veszély leselkedik rájuk, s azok legyőzése során tanulja meg a hatéves kisfiú, mit jelent idősebb fiútestvérnek, oltalmazó bátynak lenni.



Olyan magas volt a filmek színvonala, hogy nagyon sok remek film, így a Jókai és Krúdy világát idéző, míves A jókedvű örmény temetése (rendezte Szilágyi V. Zoltán, zenéjét Melis László írta) is díj nélkül maradt.

Az animáció rendkívül munkaigényes filmfajta, amelynek rentabilitása egyetlen téren egyértelmű, az alkalmazott animáció műfajában, ami külön szekciót kapott a fesztiválon. Az animációban üzletet nem látó szkeptikusok számára kötelezővé tenném az Alkalmazott animáció-blokk megtekintését, s utána szakmailag érvelniük és dönteniük kéne, melyiket tartják jobbnak: a szellemes, lényegretörően ügyes Amíg lebomlikot vagy a furmányos zenei klipeket. A KAFF azt mutatta, hogy a magyar animációban jelenleg együtt van minden összetevő ahhoz, hogy nagyon jó alkotások készüljenek. A MOMÉ-n és a BKF-en, illetve a Kisképzőben és a budaörsi Illyésben folyó oktatás és műhelymunka magas színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mennyi izgalmas filmet láthattunk nagyversenyben és a SZAFT-on. A rövidfilmek, sőt a tévésorozatok programjában is túlnyomórészt a fiatalok művei hozták az újdonságokat. Magam nagyon szerettem ugyan Jankovics Marcell történelmi sorozatának itt bemutatott darabját, az Árpádok emlékezete sorozat III. Béla király című epizódját, mert szellemes, esetenként kifejezetten vicces, viszont kétszeri megtekintés után sem tudtam követni magát a történetet. Alapprobléma, mert a történelmi ismeretterjesztés céljával készült. A másik „nagy öreg”, Richly Zsolt Luther – Miből lesz a cserebogár?-ja, amely ugyancsak tévésorozat-darab, a bölcs humort képviselte, s hiánytalanul betöltötte a Luther-emlékév által megkívánt friss szemű visszatekintést. A legjobb tévésorozat díját Gyulai Líviusz, az animációs rendezők doyenje kapta az Egy komisz kölyök naplója: Betty néninél című epizódjáért. Jól ismert egyéni stílusának, tüneményes képi humorának Eszenyi Enikő karcos, hamisítatlan komiszkölyök-monológja méltó megszólaltatója volt. Azt, hogy hogyan kéne demokratikus értékeket, közelebbről az antirasszizmust közérthetővé tenni, sőt tanítani, az elsőfilmes Kapitány Frigyes Gyurmók című gyurmaanimációs sorozatának Van köztünk egy színes című epizódja mutatta be szellemesen. A bumfordi szürke gyurmalények között megjelenő egyetlen színes alak kíváncsiságot kelt, sőt divatot teremt!

gyurmók
Gyurmók és köztük a színes (forrás: www.kaff.hu)

Archívumunkat szakszerűen és jó előadóhoz méltóan hatásosan képviselte a kistelepülések és a mozgóképkultúra helyzetével foglalkozó konferencián Teszler Tamás: nem csupán biztosította együttműködésünkről a kitűnő KönyvtárMozi program létrehozóit, hanem a teendőket rögtön gyakorlat síkra is terelte, s azok között kiemelte a filmjogok tisztázásának fontosságát.

boy and the world kaff
A latin-amerikai The Boy and The World című alkotást ősszel Pesten is láthatjuk (forrás: www.kaff.hu)

Ha, mint hírlik, ősszel láthatunk az Urániában egy KAFF-válogatást, előre is részvétemről biztosítom a programszerkesztőt. Nem irigyeltem a zsűrit sem, ennyi jó alkotásból nehéz lehetett kiválasztani a díjazottakat. Bármelyik látott filmet szívesen újranézném, az említettekhez kapásból például A halbolt hercegnőjét csatolnám. Meg az összes latin-amerikai filmet, mert olyat nem mindennap lát az ember. Szerencsére az idei zsűritagok filmjeit kis kereséssel megtalálhatjuk a neten, Jamamura Kojit  egyszerűen ismerni kell. Egy biztos: a válogatásprogram változatos és ütős lesz.

12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
9. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál
Kecskemét, 2015. június 24-28.

Boronyák Rita

• Publikálva: 2015.07.20. 12:40 • Címke: fesztivál, kaff, animáció