A mesék királyának jégbirodalma

Hans Christian Andersen Hókirálynője maga volt a végtelen, az elemi erő, ami sosem szunnyad. Ahogy hőse, Andersen is elérte az öröklétet. 1875. augusztus 4-én hunyt el tüdőrákban. Halála nem vetett véget szellemének, meséit ezrek olvassák, életének rejtélyeit kutatják, szobra a Central Parkból figyeli a halandó emberek lépéseit.

Valahol a messzi északon, ahol mindent hó borít és jég ural, kristályok szabályos szerkezetéből épült egy palota. Üres termeit magány és félelem tölti be, viharos szél kacag keresztül rajta. Közepén, a befagyott tavon trónol a világ legtökéletesebb lénye. Sudár alakját vakítóan fehér prém borítja, szeme a távolba réved. A tavon kékre fagyott kisfiú játszik egy kirakós játékkal, elemei szabályos, éles jégdarabok. A megfejtésen töri a fejét, az egyhangúan rideg napok csak múlnak, és nem jut közelebb hozzá. A megoldás pedig ott van körülötte mindenütt, a jégdarabok belsejében, észak titokzatos kék fényében, űrnőjének vészhozó alakjában: örökkévalóság.

Andersen és mesés univerzuma

Andersen 1805. április 2-án született, az első dán író volt, aki alacsony származásból emelkedett fel, édesapja cipészként, édesanyja mosónőként dolgozott. Esténként szülei olvastak fel a kis Andersennek meséket, illetve irodalmi műveket, köztük az Ezeregyéjszaka meséit, ezek táplálták a kisfiú fantáziájának szárnyalását. Csupán tizennegyedik életévét töltötte be, amikor hihetetlen határozottsággal úgy döntött, hogy otthagyja a családot és Koppenhágában próbál szerencsét. Egyetlen vágy vezette: híres akart lenni. Először a színészet vonzotta, de próbálkozott énekléssel és táncművészettel is, de egyik kedvtelése sem vezetett hosszú távú sikerekhez. 

Tanulmányaihoz ösztöndíjat kapott a kormánytól és egy Jonas Collin nevű mentor is felkarolta, aki támogatta abban, hogy írással kezdjen foglalkozni. Tanáraitól kapott kevésbé lelkes kritika viszont elvette a kedvét, ráadásul diszlexiában szenvedett, ami nem kis mértékben hátráltatta a tudás gyűjtésében. Andersen sosem tanulta meg a dán szépirodalmi fogalmazást, a tanulás untatta, később ezt előnyére tudta fordítani, ugyanis a szóbeli, népi nyelv profán szépségeit használta fel írásaiban. 1828-ban sikeresen maga mögött hagyta az iskolai vizsgákat, ennek örömére írta meg első elbeszélését, egy szatirikus fiktív történetet. Ennek sikerét követték lírai próbálkozásai, operettek illetve útirajzai, a királytól nyert pénzsegélyen ugyanis beutazta Európát, amit művészi kapcsolatainak kiépítéséhez is felhasznált. Charles Dickensszel szoros barátságot kötött (a későbbiekben egy túl hosszúra sikerült látogatása ezt felülírta). Az En Digters Bazar című útirajzában későbbi, hírnevet hozó meséinek kezdő fonalai már fellelhetők. Első életrajzi ihletettségű novellája 1835-ben jelent meg, Improvisatoren címmel, és első tündérmeséit is ebben a termékeny évben kezdte el írni. Eventyr (Tündérmesék) címmel jelent meg az a gyűjtemény, amit az évek során tovább bővített. Meséinek végtelen folyamát több mint százötven nyelvre fordították le.

Andersen és Dickens, egy képzeletbeli közös fotón

1855-ben jelent meg a Mit Livs Eventyr (Életem tündérmeséje), ami nagyszabású életrajzi összefoglaló. A mű segítségével belekukkanthatunk az anderseni mesedoboz örvényébe, gyerekkori szegénységétől kezdve, utazásain át meséinek inspirációihoz juthatunk el. Érdekes, hogy kezdetben meséit csekélységnek bélyegezte, művei között nem élveztek prioritást a szemében, a későbbiekben, nyilván betudható a sikereknek is, de univerzális poézisnek kezdte hívni, ami az emberi szíveket a népi elemei és nyelvezete által bárhol meghódítja és összekapcsolja. Legkedveltebb meséi későbbi születésűek, köztük van a sajnálatos módon csak Disney feldolgozásban ismertté vált, az eredeti történetben komorabb végű, A kis hableány, a horror elemekkel átszőtt Piros cipellők (az 1948-as filmfeldolgozása fantasztikus képi világával balett történetbe helyezi a lány kálváriáját, ami inspirációja lehetett Darren Aronofsky mesterművének, a Fekete hattyúnak), a sokak szerint az író önképét jelképező, A rút kiskacsa, a legterjedelmesebb és egyben legösszetettebb szimbolikával dolgozó Hókirálynő.

Részlet A kis hableány kéziratából

A leghosszabb Andersen mese hét, külön-külön is káprázatos történetből áll, amelynek főhősnője, Gerda változatos próbatételek sorain keresztül hozza vissza az életbe a Hókirálynőtől megfagyott gyerekkori barátját. Az akadályok térítő útja egyrészt egy coming of age történetté áll össze, másrészt pedig a régi vallás természeti erejét felváltó keresztény ideológiát hozza el a kislány alakja. A mese magával az ördöggel kezdődik, aki tükrét széttörve szórja az emberek szemébe azok homokszemnyi szilánkjait, emiatt mindenki rútnak és gonosznak látja a világot (a kisfiú szemébe is egy ilyen kerül). Ez egyértelmű metaforája a zavart hozó, tisztátalan dolgoknak, amik veszélyeztethetik a vallást. A Hókirálynő a régi hiedelmek, a barbár őserők asszonyi démona, hasonlóan a Merlin világában szereplő Mab úrnőhöz, akit az emberek elfelejtenek az új világrend miatt, ezáltal létezése véget ér, ahogy a Hókirálynőt sem ölheti meg semmi, csak amikor a testvérpár hátat fordítva neki otthagyja kietlen kastélyában. A kislány a vallásos nagymama eszméit viszi tovább és folyamatosan szelídíti meg a természetet, illetve téríti meg az útjába akadt erőket. A próbák során elsőként a Hókirálynő testvéréhez ér el, a tavaszhoz, egy emberi alakban létező boszorkányhoz, a kislányt rabul ejti a varázs, de a rózsák (a keresztényi szimbólumrendszerben Máriához kapcsolódnak) újra felnyitják a szemét a valóság sürgető problémáira. A kis rablóleány vadsága szintén a természeti népek őserejét hordozza, akit Gerda megszelídít. Az elveszett gyermeklelkek végül visszatalálnak a civilizált világba, a Hókirálynő kopár palotája azonban örökkévaló. A királynő a maga tökéletes szépségével egy elnyomott szexualitást is képvisel, nem hiába rabolja el éppen a fiútestvért, aki könnyebben csábítható „bűnös” útra, mint nővére. Andersen magánéletét tanulmányozva ez az értelmezés alátámasztást nyerhet, ráadásul a királynő alakját sokan Andersen ifjúkori plátói szerelmének, a svéd operaénekesnőnek, Jenny Lindnek tulajdonítják.

Thora Hallager 1869-ben készítette ezt a fotót Andersenről (forrás: Wikimedia Commons)

Ezzel elértünk az író életének legtöbb rejtélyt magában hordozó részletéhez: a magánéletéhez. A Jenny Lind iránti látszat rajongása után több beteljesületlen szerelem fűzte a nőkhöz. Ifjúkorában önmegtartoztatást gyakorolt, a szexualitás elnyomása a férfiakhoz fűződő vonzalmának tudható be. Ez az elfojtás a meséiben erőteljesen jelen lévő konnotáció, a hókirálynő hatalmaskodó női alakján kívül a Piros cipellőkben található meg, a piros színű topánka egyrészt szexualitást jelképező szín, másrészt pedig levehetetlen, fojtogató ereje miatt is jelképezheti a freudi elfojtást. Érdekes színezetet adhat ezen felül még a mesék feminista kritika szerinti értelmezése, ami új megvilágításba helyezi többek között A kis hableány bájos akváriumát. A fiatal sellőleány feláldozza a lábait (testét), és a hangját a szárazföldi testi szerelem kedvéért. A nő az áldozat, a gonosz tengeri boszorkány pedig maszkulin szimbólumaival (tengeri kígyó) előkészíti a férfi uralta világra. Ebből következtethető, hogy a feminista értelmezés nem igazán kedveli ezeket az elsőre ártatlannak tűnő meséket.

Vilhelm Pedersen Hókirálynő-illusztrációja. Pedersen volt Andersen meséinek illusztrátora

Életét filmek útján próbálták mesévé varázsolni. Az 1952-es musical Andersenről színes Technicolorban pompázik, azonban egyik élő szereplős feldolgozás sem lett igazán elismert alkotás, fantáziájának Disney-féle feldolgozásai annál inkább közkedvelt tárgyai lettek a mindennapoknak. A hókirálynő jeges bűvöletéből sajnálatos módon csak két televíziós film készült (BBC, Hallmark). A 2002-es Hallmark verzió, A hókirálynő, Bridget Fondával a főszerepben, ugyan remek választás, maga a film azonban pont az eredeti történettől eltérő modern világa miatt lett inkább komikus, mint tragikus. Az 1957-es szovjet animációs film (A jégkirálynő) viszont ragaszkodva a meséhez, káprázatosan szép, aprólékosan megrajzolt világával megmelegíti a megfagyott szíveket, az 1998-as második angol szinkronos verzióban Kirsten Dunst kölcsönzi a kicsi Gerda hangját. A Disney feminista újraértelmezése, a Jégvarázs pedig mérföldkő az eddigi megszokott szerelmesen sodródó főhősnőihez képest. A folytonos újraértelmezés velejárója a művészi halhatatlanságnak, Andersen azonban elfogadta a Hókirálynő rejtvényét és meg is fejtette.

Wilhelm Anna

• Publikálva: 2015.08.04. 11:45 • Címke: évforduló