a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Szőts István: Ének a búzamezőkről – DVD-bemutató

enek_lead

Szőts István betiltott filmjének restaurált változatát tűzi műsorára 2015. szeptember 30-án az Uránia Nemzeti Filmszínház. A DVD októbertől kapható a boltokban.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívumban elkészült Szőts István Ének a búzamezőkről című filmballadájának teljeskörű restaurálása. A Móra Ferenc regényéből 1947-ben készült remekművet annak idején maga Rákosi Mátyás tiltotta be, narodnyiknak, vallásosnak bélyegezve. Első ismert nyilvános vetítése 1968-ban volt, a Budapesti Műszaki Egyetem filmklubjában, 1976-tól egy keskeny műsorsávban vetítette a Filmmúzeum, szélesebb nyilvánosság elé azonban csak a rendszerváltás után került.

enekabuzamezokrol

A Görbe János, Szellay Alice, Bihari József, Bánhidi László főszereplésével készült stílusteremtő alkotás a lelkiismeret drámája. Az első világháborús hadifogságból hazatért Ferenc szörnyű titkot rejteget: hadifogolytársa, Rókus halálát ő okozta, mert megtagadta tőle az utolsó falat kenyeret. Otthon, kisfia érdekét is szolgálva, elveszi Rókus özvegyét. A földek ugyan összeboronálódnak, de Péterke halálakor Ferenc bevallja Etelnek „bűnét”. Hiába derül ki közben, hogy Rókus él, az asszony tudata elborul, egy szektába menekül, majd a mocsárba öli magát…

Szőts István Móra-regényből készült filmjét a magyar modernizmus (Gaál, Sára, Jancsó, Makk, Szabó) iskolateremtő alkotásnak tekintette, amelyhez nem csak szemléletében és motívumaiban, hanem operatőri megoldásait tekintve is visszanyúltak. Szőtsöt Móra művében elsősorban az alföldi síkságban rejlő kompozíciós lehetőségek ragadták meg. A regény ironikus, folklorisztikus népnyelvi stilizációja helyett szélesebb összefüggésrendszerbe, ember és természet örök körforgásába helyezte a háború (pusztulás) és az újrakezdés (születés) hittel, vallással, hiedelmekkel kapcsolatos hétköznapi drámáit. Ezt a munkát a korszak két legkiválóbb operatőrével hajtotta végre: Hegyi Barnabás készítette a természetes belső felvételeket. A film legendás külső kompozíciói a Halálos tavaszt is fényképező Makay Árpád nevéhez fűződnek. Lelkiállapotot is kifejező, olyan eget-földet összekötő, alsó gépállású totálokon valósult meg Szőts „kozmikus film” eszméje, mint a búzaszentelési körmenet, a vihartól tépett, zúgó jegenyesor vagy a látóhatár szélén az ürességbe vonuló fekete asszonyok jelenetei. Noha a filmet betiltották, ezek a megoldások ikonikus hatást gyakoroltak a hatvanas évek modernista filmnyelvére. (Fazekas Eszter filmtörténész)

enek_a_buzamezokrol
Megjelent!

A film teljes körű restaurálása 2015-ben a MaNDA kezdeményezésére, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a Focus Fox Stúdióban valósult meg. A négyhónapos munkálatok során kockáról kockára tisztították meg az eredeti nitrofilmet a megszámlálhatatlan sérüléstől, filmhibától, torz hangját is restaurálták.  A film fényvilágának újrateremtésében Sára Sándor operatőr-rendező, Szőts István tanítványa működött közre.

A kiadványon helyet kap a Kövek, várak, emberek, Szőts István 1955-ben forgatott, Hollókő egy napját, népszokásait megörökítő dokumentumfilmje, a filmarchívum saját restaurálása.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 16 órakor kezdődő rendezvény a film DVD bemutatójával kezdődik. Ennek keretében kis ízelítőt láthatunk a kiadvány unikális extrájából, Csoóri Sándor és Hanák Gábor 1988-as életmű-beszélgetéséből. A forrásértékű beszélgetésben az OSZK Történeti Interjúk Tára számára Szőts István mintegy 10 órában idézte fel életét, filmjeinek keletkezését, megvalósulatlan terveit. A lemezre ebből a filmre vonatkozó 46 perces anyag került.

Az ezt követő beszélgetés résztvevői:
Szőts Istvánné Gyenes Mária, Sára Sándor operatőr-rendező, Kósa Ferenc rendező, Gazsy Csaba, a Focus Fox Stúdió főrestaurátora, Moldován Márton, a MaNDA restaurátora és Fazekas Eszter kiadványszerkesztő.

A restaurált digitális mozikópia vetítése 17 órakor kezdődik.

A vetítést megnyitja Szőts Istvánné Gyenes Mária és Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.

Az eseményre ezen a linken lehet regisztrálni.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház
Időpont: 2015. szeptember 30. szerda 16.00

• Publikálva: 2015.09.24. 13:31 • Címke: manda, dvd-bemutató, szőts istván, dvd