a rovat írásai

Nem a rák, méreginjekció végzett a költővel?

Nemzetközi szakértők egy csoportja szerint százszázalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy a Nobel-díjas chilei költő, Pablo Neruda halálát nem rák okozta, ahogy azt annak idején a katonai rezsim állította a dél-amerikai országban.

És elindult a nagy íróper

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött az 1956-os forradalom utáni Kádár-kormány nagy nemzetközi visszhangot kiváltó koncepciós jogi eljárása, a „nagy íróper″.

Segédmunkásból lett költő

Október 24-én lesz hetvenöt éves Serfőző Simon Kossuth- és József Attila-díjas költő, író.

Ishiguróé a Nobel

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Hemingway tíz évesen képzeletben Európába utazott

Előkerült Ernest Hemingway első elbeszélése, amelyet még tízéves korában írt. A fikciós útinaplót két Hemingway-kutató, Sandra Spanier és Brewster Chamberlin találta meg egy Key West-i magánarchívumban.

100 éve született Szbó Magda - megemlékezés Debrecenben

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.

Csesztve és Sztregova, Arany és Madách

Madách Imre Irodalmi Napokat tartanak a szlovákiai Alsósztregován és a Nógrád megyei Csesztvén; a pénteki és szombati rendezvény programjait Arany János születésének 200. évfordulója jegyében állították össze, és megemlékeznek a két költő barátságáról is, tájékoztatta az MTI-t a csesztvei Madách Imre Emlékház munkatársa.

Költő elvont gondolatisággal

Hatvan éve, 1957. október 3-án halt meg Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Tompa a búslelkű verselő lelkész

Kétszáz éve született Tompa Mihály, népdalokból kiinduló édes-bús elégiák és hazafias versek szerzője. Három település református lelkésze, és Petőfi, majd Arany barátja. Aki végül is három faluban élte le életét, és vetette papírra tekintélyes életművét.

Ma van a magyar dráma napja

A magyar dráma napját 1984 óta rendezik meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.

King a rémkirály

Nagy valószínűséggel Stephen Edwin King írással tölti 70. születésnapját is. Na jó, mondjuk inkább, hogy azért reggel még bepötyög néhány bekezdést az aktuális műből, és csak azután adja meg magát a nagy napnak. És ünnepelheti, ünnepeltetheti magát, mert valószínűleg ő a világ legismertebb, és legelismertebb élő írója.

Irodalom összes cikke »

​105 éve született Dsida Jenő

dsidaNem érdemes sokat írni Dsida költészetéről, Dsida verseit olvasni kell. Egyáltalán nem tartozik a nehezen befogadható költők közé.

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedtem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

Ez a sírfelirat áll a fiatalon elhunyt Dsida Jenő Házsongárdi temetőben található kriptáján, amelyet saját maga írt három évvel halála előtt. A rendkívül érzékeny, formaművész költő "kérését" a második világháború utáni kommunista kultúrpolitika még túl is teljesítette, mert nemcsak alakját, de teljes költészetét is kiírták az irodalmi kánonból. 1982-ben jelent csak meg első gyűjteményes kötete itthon a Magvetőnél, s rögtön akkora sikere lett, hogy a következő évben nyomtatni kellett a második kiadást. Magyarországon hosszú ideig el lehetett hallgatni a költő, műfordító és lapszerkesztő létezését, Kolozsvárott azonban, ahol az irodalmi élet meghatározó figurája volt, ugyanezt nem lehetett megtenni. Szerb Antal említi, hogy a városban mindenki ismerte; ha az ember bement egy vendéglőbe vagy kávéházba, biztos lehetett benne, hogy Dsida már ott van vagy öt percen belül megjelenik. Ha az elhallgatás nem működött, a megoldás az ideológiai sárba tiprás volt. Hosszas vita bontakozott ki a kolozsvári Utunk című folyóirat hasábjain az ötvenes évek második felében Dsida költészetének retrográd voltáról, ebből Méliusz József hozzászólásának néhány sorát idézem a kor hangulatát érzékeltetve: "De Dsida Jenő ebben az időben ahhoz a reakciós katolikus arcvonalhoz tartozott, ahonnan a fasiszták a katolikus José Bergamínra lőttek (….) Ebben a nem csupán fegyveres, de gigászi szellemi harcban is a magukat Dsida Jenővel egymódon katolikusoknak vallók gyilkolták meg García Lorcát."

Dsida Jenős sírja Kolozsváron a házsongárdi temetőben. A képet Pasztilla készítette és az ő engedélyével teszem fel.
Dsida Jenő sírja Kolozsváron a Házsongárdi temetőben

A május 17-én 105 éves Dsida Jenő a mai Románia területén található Szatmárnémetiben született igen regényes körülmények között. Anyai nagyapja Beregszászon volt állomásfőnök, Dsida Aladár katonatiszt nála bérelt szobát. A bakter lánya és a nyalka tiszt között szerelem szövődött, de a fiúnak nem volt pénze, így a sereg sem engedte meg neki a nősülést. Ahogy a lány szülei sem, mert már előre kinéztek gyermeküknek egy idősebb, de gazdag uradalmi főintézőt. A fiatalok nem láttak más megoldást, Budapestre szöktek, s hogy a kompromittálás teljes legyen, s a szülők kénytelenek legyenek beleegyezni a házasságba, még gömbölyödő pocak formájában látható bizonyítékkal is szolgáltak. A makacs állomásfőnök azonban ragaszkodott eredeti jelöltjéhez, aki még így is elvette a megesett lányt, és nevére vette a később megszületett gyermeket, aki így Binder Jenő néven került anyakönyvezésre. A fordulat akkor következett be, amikor kiderítették, hogy a nem annyira ifjú férj súlyos fertőző betegségben szenved, amit elhallgatott felesége családja előtt. Erre hivatkozva már el lehetett választani őket egymástól, Dsida Aladár megkapta szerelmét, gyermeke pedig a Dsida nevet. Budapestre költöztek, Jenő ott kezdte meg iskoláit is, de mikor apját behívták a háborúba, az anya immár két fiúval Beregszászra költözött szüleihez. Itt éltek egészen a háború végéig, majd Dsida Aladár hadifogságból való hazatérte után visszaköltöztek Szatmárnémetibe. Itt járt a költő gimnáziumba, ő volt az iskolai lap szerkesztője, s középiskolás évei alatt jelentek meg első versei Benedek Elek Cimbora című lapjában. 1925-ben érettségizett, s utána Kolozsvárra költözött, ahol a jogi egyetemre iratkozott be, de a jog nem különösebben izgatta, így nem fejezte be. Különböző irodalmi lapok szerkesztőjeként és persze költőként, műfordítóként élte le hátralévő éveit. Első verses kötete, a Leselkedő magány 1928-ban jelent meg, amit életében még egy, az 1933-as Nagycsütörtök követett. Harmadik verses könyve már csak halála után, 1938-ban jelent meg Angyalok citeráján címmel.

Egész életére és költészetére rányomta a bélyegét veleszületett szívbillentyűzavara. Kezdettől fogva tudta, hogy nem lesz hosszú életű. Ez a tudat Messiástudattal párosult, versek sorában jeleníti meg magát Jézusként, a krisztusi kort azonban nem érte meg, 31 évesen hunyt el. Kezdeti veresei még a különböző izmusok, elsősorban az expresszionizmus jegyében íródtak, javarészt szabadversek. Később stílusa klasszicizálódott, s egyre kötöttebb formákat keresett gondolatainak kifejezésére. Versei megszerkesztettségével, bravúros nyelvi, képalkotási megoldásaival csak Kosztolányi vagy később Weöres Sándor vehette fel a versenyt. Egykori színész- vagy tanárjelöltek próbálkozhattak Montágh Imre tankönyve alapján egy levegővel elmondani Arany és kék szavakkal című versét, amely egyetlen nagy, 28 soros hasonlat, s talán Pázmány Péter írhatott volna hasonlót, ha nem prózai műveket alkot.

De nem érdemes sokat írni Dsida költészetéről, Dsida verseit olvasni kell. Egyáltalán nem tartozik a nehezen befogadható költők közé. Hangulatteremtő ereje páratlan, ennek érzékeltetésére idézem az Elárul, mert világít című versének utolsó két szakaszát:

Jön valaki vagy valami,
lopódzó lépte néha csosszan.
Most nem tudok sikoltani,
marad a szám kitátva, hosszan,
most nem tudok szaladni sem,
émelygek rettenetesen.

Nem rejt el e vacak világ itt.
Békák közé leguggolok.
A szív elárul, mert világít,
illatoznak a szemgolyók.
Aki él, nem rejtőzhet el.
Jön. Itt van már. Egész közel.

Szíve csakugyan elárulta, mert a gyenge test nem viselte hosszan el a hatalmas lelket. Édesanyja és felesége ápolta utolsó napjaiban a kórházban, de segítség nem volt. A már említett Weöres Sándor így zárta Dsida Jenő emlékének című versét:

Hogyha az őr-népben van erő még, óvni a kincset,
Téged Széphangú! Nem feled el sohasem.

Korábban beszéltem róla, hogy a kommunizmus alatt a katolikus Dsida nem kerülhetett méltó helyére a magyar irodalomban. Azóta szerencsére egyre ismertebb és népszerűbb lesz. Ezt az is bizonyítja, hogy a Hangzó Helikon-sorozat, amelyben egy-egy magyar költő megzenésített verseit hallgathatjuk meg CD-n, miközben a könyv az érintett verseket tartalmazza, Dsidát is megjelentette, a Misztrál együttes zenéjével. De az emberi ostobaság még mindig nem tud mit kezdeni művészetével. Tavaly március 15-én egy blogger figyelt fel rá, hogy a Duna TV ünnepi műsorában elszavalt Psalmus Hungaricus című Dsida-vers nem a költő által megírt formában hangzott el. A Psalmus nem igazán jellemző Dsidára, verseiben keveset foglalkozott az anyaországtól elszakított erdélyi magyarság gondjaival. Ez a zsoltár annál elemibb erővel szólal meg, vershelyzetként a zsidók babiloni fogságát alapul véve. A hat tételből álló mű refrénje egy átok, amelyet magára mond ki, ha hazáját elfelejti. Hatodszorra zárásként azonban kicsit másként fogalmazza meg az átkot, egyes szám első személyről többes szám első személyre vált, s megszólítja a távoli otthont, Jeruzsálemet:

Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfeledünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rothadjon el lábunk-kezünk,
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó Jeruzsálem, Jeruzsálem!

A tévés szerkesztő vagy a szavaló gyermeket felkészítő tanár azonban úgy vélte, hogy Jeruzsálem emlegetése ebben a feszült közel-keleti helyzetben nem szerencsés, különben is a zsidók és palesztinok ölik egymást, jobb ezt a kényes témát elkerülni. Nemes egyszerűséggel a korábbi refrént mondatták el újra, melyben a Jeruzsálem szó nem szerepel. Lehet, hogy jobb volna mégis inkább elfelejteni, mint meghamisítani?

Na jó, ezt ne tessék komolyan venni, viszont – ha már évforduló van, meg egyébként is – tessék elővenni a verseket és olvasni. Higgyék el, érdemes.

Peregi Tamás

• Publikálva: 2012.05.17. 13:59 • Címke: évforduló, irodalom

Digitális Irodalmi Akadémia