a rovat írásai

A kegyelemből agyonlőtt aradi ezredes

Igen, a 200 éve született örmény származású Lázár Vilmos nem is volt tábornok, csak az ezredesi rendfokozatot érte el, mégis halálra ítélték és kivégezték. Mivel éppen osztrák tábornoknak, Wallmoden altábornagynak adta meg magát, kegyelemből por és golyó általi halálra ítéltetett, nem akasztották, mint egy köztörvényest.

Milyen is volt ’56 egy vasi, vagy zalai faluban?

Mindenki ismeri 1956 októberének fővárosi eseményeit, arról viszont kevesebb szó esik, hogyan zajlott a forradalom és a hatalomátvétel mondjuk egy kis vasi, vagy zalai faluban. Ahol leginkább a rádiót hallgatva tudtak tájékozódni az emberek. A kérdést egy az adatbázisunkban fellelhető dokumentum segítségével próbáljuk megválaszolni.

Prágáé a Szláv eposz

Prága a jogos tulajdonosa Alfons Mucha Szláv eposz című  festményciklusának, nem a Mucha család, döntött a prágai városi bíróság. A Szláv eposz tulajdonjogát John Mucha, Alfons Muchának, a szecesszió világhírű cseh mesterének unokája 2016-ban vitte bíróság elé.

Zárásig ingyenes a Nemzeti Ige-Idők című tárlata

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) miniszteri keretének terhére a november 5-i zárásig ingyenesen tekintheti meg minden látogató a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők című kiállítását, jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Utazás a 19. századba: teljes pompájában tündököl a zugligeti indóház

A Hűvösvölgybe tartó 56-os villamos vonalán még meglévő 19. századi, fából készített megállókhoz hasonló épületet tettek rendbe a Zugligetben. Az 1868-ban átadott zugligeti lóvasútvonal végállomásán 1885-re készült el a ma is látható indóház, amiben még tíz évvel ezelőtt is bérlakások voltak, állapota pedig folyamatosan romlott. Egészen mostanáig.

Seuso kincsei Fehérvárra utaznak

Vidéken először Székesfehérváron lesz látható a teljes Seuso-kincs, a Szent István Király Múzeum lesz ugyanis az október 29-én induló magyarországi vándorkiállítás első állomása.

Újra üvölt a palmürai oroszlán

Helyreállították és vasárnap Damaszkuszban kiállították a híres palmürai oroszlánszobrot, amelyet az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei súlyosan megrongáltak a szíriai romváros első, 2015-ös megszállása alatt.

Érosz a Nagy Háborúban – kiállítás 16-os karikával

Nem kis feladatra vállalkozott a kecskeméti Katona József Múzeum szakembergárdája, amikor eldöntötték, hogy a Nagy Háború centenáriumára összehoznak egy tábori bordélyokat bemutató utazó kiállítást. A háború pillangói főcímmel futó kamaratárlat aztán nem véletlenül nagy népszerűségnek örvendezett eddigi állomáshelyein.

A kastély újra a régi fényében tündököl majd

Mintegy 19 millió lejjel (1,29 milliárd forinttal) támogatja az Európai Regionális Fejlesztési Alap a Kolozs megyei önkormányzat tulajdonában levő válaszúti (Rascruci) Bánffy-kastély felújítását, közölte csütörtökön a romániai Regionális Fejlesztés, Közigazgatás és Európai Források Minisztériuma.

Sissi és Magyarország Kínában

A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január 3-ig látogathatja – közölte a Nemzeti Múzeum.

Itt a Spintharus davidbowiei!

Hírességekről, többek között Barack Obamáról és feleségéről, Michelle-ről, David Bowie-ról és David Attenborough-ról neveztek el 15 újonnan felfedezett pókfajt, amelyeket a Vermonti Egyetem tudósai és hallgatói azonosítottak.

Művelődés összes cikke »

Nyilakkal a tankok ellen

etiophableadNyolcvan éve, 1935. október 3-án támadta meg a gyarmatbirodalom kiépítésére törekvő fasiszta Olaszország Etiópiát. Az etiópok sokszor lándzsákkal, nyilakkal harcoltak a korszerűen felfegyverzett olaszok ellen.

Olaszország, amelynek teljes egységét csak a 19. század hatvanas éveire sikerült megteremteni, későn lépett be az európai gyarmatosító hatalmak versenyébe. Az első világháború előtt Afrika szarván, Szomáliában és Eritreában, illetve Líbiában sikerült területeket szereznie, de amikor 1895-ben megtámadta Etiópiát, megalázó vereséget szenvedett. Az 1922-ben hatalomra jutott fasiszta diktátor, Benito Mussolini az egykor volt Római Birodalom nagyságának feltámasztásáról, a Földközi-tenger medencéje fölötti uralom visszaszerzéséről álmodozott. A valósággal gyorsan szembesülnie kellett: 1923-ban ugyan sikerült véglegesítenie a török partok előtt fekvő Dodekanészosz-szigetek fölötti fennhatóságát, de Korfu szigetét már hiába rohanta le, brit nyomásra vissza kellett adnia Görögországnak, kárpótlásul csak egy földsávval növelhette Olasz Szomáliföldet.

etiophab1
Az olasz ágyúk (forrás: Wikipédia)

A szavakban egyre harciasabb Mussolini figyelme Afrika felé fordult. Kézenfekvő célpontnak kínálkozott az olasz gyarmatokkal határos Etiópa (korabeli szóhasználattal Abesszínia, a kontinens kevés még független államainak egyike), amelyen az olaszok amúgy is revánsot akartak venni negyven évvel korábbi vereségükért. Mussolini a háború megindítása előtt egyeztetett a kiterjedt afrikai gyarmatbirodalommal rendelkező franciákkal és britekkel, akik nem emeltek kifogást. Az olasz fegyvergyárak teljes kapacitással termeltek, a hadianyagot, tankokat, repülőgépeket és katonákat hajók szállították Eritreába. Az ürügyet egy határincidens szolgáltatta: 1934 decemberében a vitatott hovatartozású Val Val oázis környékén ellenségeskedés robbant ki etióp és olasz szolgálatban álló szomáliai katonák között. A hasonló esetek mindennaposak voltak, de most mindkét fél nemzetközi fórumokhoz fordult, és a válsággá fajult összetűzés 1935 májusában a Népszövetség napirendjére került. Az első világháború után a konfliktusok békés rendezésére létrehozott szervezet látványosan tehetetlennek bizonyult, szeptemberben hozott döntése egyik felet sem nyilvánította felelősnek. A magát nyeregben érző Mussolini ezek után, 1935. október 3-án parancsot adott a támadásra.

etiophab2
A leváltott De Bono tábornok (forrás: Wikipédia)

A mintegy 200 ezer fős, hatezer gépfegyverrel, kétezer löveggel, 600 repülőgéppel felszerelt olasz gyarmati hadsereg főparancsnoka Emilio De Bono tábornok, Mussolini régi harcostársa volt. A mintegy félmilliós etióp hadsereg mindössze négy elavult tankkal, 13 repülőgéppel és négy pilótával rendelkezett, a katonáknak csak negyede részesült kiképzésben, sokan dárdával és íjakkal indultak harcba. Az északról és délről is támadó olaszok a reméltnél jóval lassabban tudtak előrenyomulni részben az etiópok heves ellenállása, részben az egyre hosszabbra nyúló utánpótlási vonalak okozta nehézségek miatt. A türelmét vesztő Duce decemberben leváltotta a túl óvatosnak tartott De Bonót (aki szépségtapaszként marsalli rangot kapott), és Pietro Badoglio marsallt nevezte ki helyére. Közben Hailé Szelasszié etióp császár ellentámadást indított, melyet a nyomasztó túlsúlyban lévő olaszok megállítottak. Badoglio a már akkor is tiltott harci gázok bevetésével döntötte el a hadjárat sorsát, kierőszakolva az áttörést. Hailé Szelasszié 1936. május 2-án menekült el Addisz-Abebából az etióp nemzeti bank aranykészletével, a fővárosba három nappal később vonultak be az olasz csapatok. III. Viktor Emánuel olasz király 1936. május 9-én felvette az Etiópia császára címet, ezzel másfél évezred után Rómában ismét császár uralkodott. Az újonnan meghódított területeket egyesítették Eritreával és Szomáliával, létrehozva Olasz Kelet-Afrikát.

etiophab3
Egy császár (forrás: Wikipédia)

A nemzetközi közösség tétlenül nézte végig Etiópia lerohanását. A Népszövetség a háború kitörése után ugyan agresszornak minősítette Olaszországot, és szankciókat vezetett be ellene, de az intézkedések hatástalanok voltak (a Rómának fegyvereket szállító Németország például ekkor már kilépett a szervezetből). A tagállamok képviselői mély együttérzéssel hallgatták végig 1936 májusában az elűzött etióp uralkodó genfi beszédét, de két hónappal később feloldották a Róma elleni büntető intézkedéseket. Az olasz megszállást a világ országainak többsége tudomásul vette, Hailé Szelasszié brit segítséggel csak a második világháború alatt, 1941-ben foglalhatta el ismét trónját. Mussolini és a fasiszta rezsim népszerűsége az afrikai győzelem után odahaza soha nem látott magasságokba emelkedett, de nemzetközi téren újabb sikereket már nem könyvelhetett el a Duce. 1938-ban le kellett nyelnie az Anschlusst, Ausztria Németország általi bekebelezését, a második világháborúba a náci Harmadik Birodalom oldalán lépett be, és a vereséget sem ő, sem gyarmatbirodalma, sem fasiszta rendszere nem élte túl.

mti

• Publikálva: 2015.10.04. 11:08 • Címke: történelmi események, történelem

Kapcsolódó írások