​Nagy Gáspár emlékezete

A Nagy Gáspár Alapítvány és a Magyar Írószövetség közösen szervezte azt a konferenciát, amellyel az öt esztendővel ezelőtt elhunyt költőre emlékeztek a napokban Budapesten.

Nagy Gáspár irodalmi tevékenysége mellett haláláig a Magyar Művészeti Akadémia meghatározó tagja volt, ismert közéleti személyiség; verseit ma is sokan ismerik és olvassák, híveinek tábora népes. Mégis azt a mozzanatot idézem fel most, amikor XVI. Benedek pápa 2010 karácsonyán az Urbi et Orbi áldás előtt az ő Hótalan a hegyek inge című versét olvasta fel: ilyen elismerést a világon is kevés más költő tudhat magáénak. Bátran mondható, a gesztus az egész magyar irodalomnak, kultúrának is szólt.

Az 57 évesen elment Nagy Gáspárról olyan hívószavak szoktak felmerülni, mint a szabadság, bátorság (és persze az elmaradhatatlan foci). A nyolcvanas évek első felében, amikor az Írószövetség fiatal titkáraként működött, nagyrészt az ő tevékenysége nyomán vált a párt szoknyája mellett felnőtt szervezet a rendszerváltás egyik előkészítőjévé, terepasztalává. Botrányos körülmények között kellett távoznia. Az ő Nagy Imre-verse miatt tiltották be a Tiszatáj folyóirat 1986. júniusi számát, váltották le a szerkesztőséget. A közéleti indíttatás, cselekvésvágy egész életművét áthatja.

Talán ez az oka annak, hogy költészetére a legkülönfélébb irányokból is érvényesen rá lehet közelíteni. Olyasmi, mintha a költők sorából Nagy Gáspár egyet előre lépett volna. (Meglehet, az a lépés, amelyet Zrínyi Miklós ajánlott katonatársainak?) Így aztán nem egészen jó rá az az optika, amelyet a szakmában általában használni szokás.

Lehet őt leírni a posztmodern felé kísérletező, az új irányzatokat megérteni, befogadni kész, azokat magára szabó, éhes alkotóként. Fő szervezőerőként megemlíthető még a közép-európai beágyazottság, ennek mentén a regionális törekvésekre reagáló, azokat részben alakító, a nagyobb közösség iránt érzett felelősséget magára vállaló és viselő, politikus költői alkat.
Aki ugyanilyen joggal belső indíttatású, katolikus alkotó is lehet, szövegeiben (egyéb területeken elvégzett cselekvéseivel szorosan összekapcsolva) szigorúság, erkölcsi súly, afféle tőkesúly van, idézzük csak fel a bevezetőben említett versét:

Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség: fehér paplan,
se hó, se hold nem világol –
amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén –
rí Boldizsár, Menyhért meg én.

Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge –
el kell érnünk Betlehembe!

Közelebb lép a tárgyhoz, mint megszokott/ildomos (Robert Capa mondása volt, hogy "ha rossz a fotó, nem voltál elég közel"); ő maga, Gáspár, a három királyok közül az egyik, az ő szemszögéből látjuk a szituációt. Amelyet amúgy is mindenki ismer, aki olvasni tud, elég hát belesűríteni pár szóba. Játék, sőt talán az iróniától sem áll távol az egész vers, ha először látjuk, kicsit tiszteletlen, de mindenképpen bátor, újszerű, szokatlan.

Mi derül még ki belőle? A szerző feltétlen tehetsége. Ha megnézzük a sorokat, némelyik közülük akár külön vers is lehetne. Akár rögtön a cím, akár a "kormos arcot száz darabban", megér pár perc tűnődést. A végére, rövid 12 sor után, nagy versnek tűnik fel. Olyannak ráadásul, amely a maga irodalmi értékein, csiszoltságán, tömörségén, tisztaságán túl valamely más szférából is üzenetet hoz, megindítja az olvasót.

Kevesen tudták ezt, a legegyszerűbb kifejezési módokon átvinni egészen bonyolult tartalmakat. Akinek van füle, az hallja, aki pedig "csak" könnyen olvasható, érthető, megtanulható szövegeket szeretne, az is megtalálja az anyagban a kedvére valót.

Nagy Gáspár teljes irodalmi életműve, életútja olvasható, az emléke ápolásával kapcsolatos események nyomon követhetők itt, az emlékkonferencia anyaga itt.

Mentes Tamás

• Publikálva: 2012.05.27. 07:00 • Címke: kritika, irodalom