Marsall, aki tüzet vezényelt magára

Kétszáz éve, 1815. december 7-én állt a kivégzőosztag elé Michel Ney francia marsall, Moszkva és Elchingen hercege, a napóleoni háborúk hőse.

1769. január 10-én született a Saar-vidéken, Saarlouis városában, egy elfranciásodott bognár fiaként, így kiválóan beszélt németül is. A kalandvágyó ifjú irtózott attól, hogy tisztviselőként élje életét, ezért tizennyolc évesen felcsapott huszárnak. A forradalom 1789. évi kitörése után tehetsége és bátorsága révén gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1792-ben lett hadnagy, 1794-ben egy osztrák tábornok elfogása után századossá, az év végén ezredessé, 1796-ban, a német hadjárat alatt, huszonhét évesen tábornokká léptették elő. 1797-ben lovasrohamot vezetett az osztrák ágyúk ellen, de a túlerő legyűrte, fogságba esett. Néhány hónap múlva kiszabadult, és „bosszúból” alig százötven emberrel elfoglalta Mannheim városát. Emberei bálványozták, mert jóban-rosszban osztozott velük, és a harcban mindig első volt. Ekkoriban ragadt rá a „vörös fejű” gúnynév, ami nem csak a hajszínére, de a vérmérsékletére is utalt.

35 évesen marsall (forrás: Wikipédia)

Napóleon 1799. brumaire 18-i (november 9-i) államcsínye idején már a rajnai hadsereg parancsnoka volt, és felesküdött a konzulátusra. Az év decemberében Hohenlindennél személyesen vezette a lovasrohamot, s ezzel nemcsak az ütközetet döntötte el, hanem tízezer foglyot ejtett és száz ágyút zsákmányolt, megsemmisítve az osztrák hadsereg centrumát. Napóleon ekkor figyelt fel rá, és vette pártfogásába. Neyt rabul ejtette a kis korzikai személyisége, amilyen heves republikánus volt korábban, annyira lelkes híve lett Napóleonnak, akit 1803 végén a hadsereg nevében ő kért fel, hogy nyilvánítsa magát császárrá. Kérése meghallgatásra talált, az új uralkodó pedig 1804-ben a még mindig csak harmincöt éves katonát Franciaország tizennyolc marsallja közé emelte. A császár tisztában volt azzal, hogy Neynek nincs párja a rohamban, de a hadvezetésben járatlan, ezért mindig közvetlen irányítása alatt tartotta. Ney 1805-ben személyesen vezette az elchingeni csatát eldöntő támadást a hídon, ezért kapta az Elchingen hercege rangot. Jelentős része volt a jénai és eylaui diadalban is.

A lovasság élén (forrás: Wikipédia)

1810-11-ben Portugáliában és Spanyolországban hadakozott. 1812-ben az Oroszország elleni balsikerű hadjárat során is megtette, amit lehetett: Szmolenszk elfoglalásákor megsebesült, de a nyakában golyóval is a francia lovasság élére állt a borogyinói csatában. Az orosz főváros elfoglalása után Napóleontól megkapta a Moszkva hercege címet, de újdonsült birtokát nem sokáig élvezhette. Amikor Kutuzov halogató taktikája és a közelítő tél távozásra késztette a francia sereget, a császár az utóvéd élére állította. Ney fedezte a főerő egyre inkább menekülésbe forduló visszavonulását, az ellenséges támadások közepette személyes példájával tartotta az éhező és fázó katonákban a lelket. Tízezer emberéből alig háromezer maradt, amikor a Berezina folyónál utolérte a Grande Armée maradványait. Utolsóként ő kelt át a hídon, ezért is nevezte aztán Napóleon „a bátrak bátrának”. A marsall 1813-ban Lipcsénél az elveszített „népek csatájában” megsebesült, majd 1814-ben a Napóleon-ellenes koalíció elől hátrálva immár francia földön volt részese a kevés győzelemnek és a számos vereségnek. Párizs eleste után, április elején a marsallok nevében ő szólította fel az ország üdve és a hadsereg megmaradása érdekében a császárt a lemondásra. Az ismét trónra került Bourbonok ezért főnemesi rangra emelték, ám az udvarban számtalan megaláztatást kellett elszenvednie alacsony származása miatt.

Tüzet vezényel magára (forrás: napoleon-series.org)

Amikor Napóleon 1815 februárjában megszökött elbai száműzetéséből, Ney megígérte XVIII. Lajosnak, hogy „acélketrecben viszi a bitorlót Párizsba”. Sérelmeit mégsem tudta feledni, és amikor Napóleon személyes hangú levelet írt neki, újra felajánlotta kardját és szolgálatait régi parancsnokának. Utolsó hadjáratában Napóleon őt tette meg a balszárny vezetőjének, és Ney június 16-án a Quatre Bras-i csatában fel is tartóztatta a brit Wellingtont, aki nem tudott egyesülni a poroszokkal. A waterlooi csatában oroszlánként küzdött, de hiába vezette halálmegvető bátorsággal a döntőnek szánt lovasrohamot az angol gyalogsági négyszögek ellen, nem tudta kierőszakolni az áttörést. Amikor minden elveszett, egy csapat katonát gyűjtött maga köré, és azt kiáltotta: „Gyertek és lássátok, hogyan hal meg Franciaország marsallja!” Életben maradt, de menekülés közben a Napóleontól nászajándékba kapott kardjáról felismerték és elfogták. Ügyét előbb katonai bíróság elé utalták, de annak tagjai – volt marsallok, akik a vádlotthoz hasonlóan viselkedtek maguk is – illetéktelennek nyilvánították magukat. Az ügy, lévén Ney főrend, ezután a felsőház elé került, ahol halálra ítélték. Vele statuáltak példát, Napóleon többi marsallja kegyelmet kapott. Az ítélet kihirdetésekor félbeszakította címeinek hosszas felsorolását, és így kiáltott fel: „Michel Ney és hamarosan egy marék por!” Kivégzésére 1815. december 7-én – a szokásoktól eltérően – nem a nyilvánosság előtt került sor. A hatóságok így vették elejét a várható zavargásoknak. Az eszelősen bátor Ney nem engedte bekötni a szemét, sőt ő vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak. Utolsó szavai ezek voltak: „Katonák, ha megparancsolom, egyenesen a szívemre lőjetek, ez lesz az utolsó parancsom. Tiltakozom elítélésem ellen, száz csatában harcoltam Franciaországért és sohasem ellene. Katonák, tűz!”

mti

• Publikálva: 2015.12.07. 14:07 • Címke: történelmi arcképcsarnok