a rovat írásai

Elment Nepp József is

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

​Rekordszámú filmmel jön az idei Verzió!

Idén 14. alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált. November 14. és 19. között 43 országból több mint 100 filmet vetítenek Budapesten, november 23. és 25. között pedig Pécsett és Szegeden láthatnak válogatást az érdeklődők.

Ezüst Ibolyát kapott A martfűi rém

A legjobb filmnek járó Ezüst Ibolya-díjat nyerte el Sopsits Árpád A martfűi rém című filmje az olaszországi Parma Music Film Festivalon, melynek szakmai zsűrije Szabó Gábort a legjobb operatőr díjával tüntette ki.

Halálos séta a Károly-híd korlátján

Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába és súlyos sérüléseket szenvedett, közölték hétfőn Prágában.

Magaskultúra az Urániában

Metropolitan operák, Bolsoj balett-előadások, vezető angol és orosz színházak darabjai, valamint a világ vezető múzeumainak tárlatait is megtekintheti a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán a 2017/18-as évadban.

Filmrendező, aki Wittgensteinről írta a diplomamunkáját

Hatvanadik születésnapját ünnepli szeptember 21-én Ethan Coen amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. Neve és pályája elválaszthatatlan szintén rendező bátyjától, Joel Coentől, akivel több mint harminc éve dolgoznak együtt, s olyan filmeket jegyeznek, mint a Fargo vagy a Nem vénnek való vidék.

Meglesz a szobor Piedone szülinapjára

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra, közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Világkörüli útra indul a Trónok harca

Barcelonában debütál a Trónok harca televíziós sorozatról szóló világkörüli vándorkiállítás október végén.

A 7. évadot egymilliárdszor töltötték le

Több befejezést fognak forgatni a Trónok harca utolsó epizódjához, így akarják elejét venni annak, hogy kiszivárogjon, miként végződik a népszerű sorozat. A 7. évadot amúgy egymilliárdszor töltötték le illegálisan.

Moszkva helyett Vlagyivosztokba vitték a premier előtti vetítést

Megtartották Vlagyivosztokban Alekszej Ucsityel Matilda című filmjének premier előtti vetítését nem sokkal az után, hogy Moszkvában órákkal a tervezett bemutatója előtt hétfőn lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma vetítését biztonsági okokra hivatkozva.

Mégsem vetítették a Miklós cárról szóló filmet

Órákkal tervezett vetítése előtt lemondták a Miklós herceg, a későbbi II. Miklós cár és egy szentpétervári balerina, Matilda Kseszinszkaja szerelmi viszonyáról szóló történelmi filmdráma, a Matilda premier előtt moszkvai bemutatóját.

Film összes cikke »

Bereményi Géza 70

beremenyi lead

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Bereményi Géza író, filmrendező.

Budapesten született, eredetileg Vetró Gézának anyakönyvezték. Hatéves volt, amikor szülei elváltak, anyja ismét férjhez ment egy Rozner István nevű erdélyi származású orvoshoz, ekkortól Rozner Gézának hívták. Első írásai megjelenésekor döntött úgy, hogy végleg édesanyja vezetéknevét, a Bereményit veszi fel. Középiskolai tanulmányait több gimnáziumban végezte, az ELTE magyar-olasz szakán 1970-ben szerzett diplomát. Évfolyamtársai között volt a későbbi filmrendező Bódy Gábor, akinek egy beszélgetés során azt mondta, ő is írogat. Mivel nem szerette volna, hogy füllentése lelepleződjék, sebtében papírra vetett néhány hangulatnovellát. Bebizonyosodott, hogy valóban van érzéke és tehetsége az íráshoz, az egyetem utolsó évében megjelent első kötete A svéd király címmel.

beremenyi geza fortepan erdei katalin
Bereményi Géza Erdei Katalin felvételén (forrás: Fortepan)

Ekkoriban volt albérlőtársa a nála néhány évvel idősebb Cseh Tamás nevű rajztanár, aki szabadidejében gitározott, elsősorban a maga komponálta dallamokat játszotta. Bereményit, akinek saját bevallása szerint botfüle és rettenetes énekhangja van, vonzotta a zene világa, s dalszövegeket kezdett írni bérlőtársa zenéjére. Így alapozódott meg egy több évtizedes barátság és munkakapcsolat, így születtek meg azok a sajátos hangulatú, a kádári korszak, majd a rendszerváltás utáni időszak nehezen meghatározható életérzését rögzítő dalok, amelyekből az évek folyamán tucatnyi nagylemez, többek között a Levél nővéremnek, az Antoine és Désiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Frontátvonulás, a Jóslat, az Utóirat, A telihold dalai, a Nyugati pályaudvar anyaga állt össze.

Cseh Tamás és Bereményi Géza új estjének a Telihold dalai címmel november 16-án lesz a bemutatója a Katona József Színházban.  A képen: Cseh Tamás és Bereményi Géza a próbán. MTI Fotó: Ilovszky Béla
Cseh Tamás és Bereményi Géza Telihold dalai című 1996-os bemutatója előtt (MTI Fotó: Ilovszky Béla)

Az egyetem elvégzése után egy évig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat reklámpropagandistája, 1971-től a Pannónia Filmstúdió szinkrondramaturgja volt. Közben megírta első forgatókönyvét, amelyet 1972-ben Kézdi-Kovács Zsolt filmesített meg Romantika címmel. Később is több nagy sikerű magyar film forgatókönyvét jegyezte, így a Veri az ördög a feleségét, a Megáll az idő, A nagy generáció, a Meteo, a Potyautasok című filmek az ő keze nyomát viselik magukon. A hetvenes évek elejétől a drámaírással is megpróbálkozott, első darabjait amatőr színjátszó együttesek vitték színre. 1975-ben született meg első egész estés darabja Kutyák címmel. A Pesti Színház 1978-ban mutatta be a Légköbméter című drámáját, majd egy évvel később Kaposvárott állították színpadra a Halmi vagy a tékozló fiú című darabját, amelyek később a Trilógia című kötetben jelentek meg. Drámái, más írásaihoz hasonlóan nemzedékének, az úgynevezett nagy generáció tagjainak életérzését, apa- és múltnyomozó szenvedélyét szólaltatták meg. 1978-ban jelent meg hasonló témájú Legendárium című családregénye.

Budapest, 1975. március 10. Kern András, Kovács István, Sörös Sándor, Balázs Péter és Szombathy Gyula (b-j) jelenete Bereményi Géza-Kern András-Marton László-Radnóti Zsuzsa Harminc éves vagyok című musicaljének próbáján. A zenés színművet Presser Gábor zenéjével, Adamis Anna dalszövegeivel, Marton Endre rendezésében március 14-én mutatja be a Vígszínház. MTI Fotó: Keleti Éva
Igazi sztárparádé 1975-ben a Harminc éves vagyok musical próbáján: Kern András, Kovács István, Sörös Sándor, Balázs Péter és Szombathy Gyula a Bereményi Géza-Kern András-Marton László-Radnóti Zsuzsa szerzeményében, amelyhez Presser Gábor szerezte a zenét Adamis Anna dalszövegeivel, Marton Endre rendezésében (MTI Fotó: Keleti Éva)

1978-tól 1995-ig szabadfoglalkozású író volt, majd Schwajda György meghívására a szolnoki Szigligeti Színházhoz került rendezőnek. Közben a nyolcvanas évek közepén a Budapest Filmstúdiót igazgató Nemeskürty István filmrendezésre hívta Bereményit, aki örömmel vállalta az új kihívást, 1985-ben megrendezte A tanítványok című filmjét. Négy évvel később készült a Teleki téren piacozó Bereményi nagyapa emlékét feldolgozó alkotása, az Eldorádó, amellyel elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját és a legjobb európai filmnek járó díjat is. 1993-ban újból rendezett, egy utazó színtársulat mindennapjairól, hétköznapi emberi drámáiról szól A turné című filmje, amelyben a főszerepet, mint előző két filmjében is Eperjes Károlyra bízta, majd a 2002-es A Hídember című Széchenyi-film címszereplője is Eperjes lett. 1997-ben eljött Szolnokról, és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 2012 januárjában a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös ügyvezető igazgatója, majd a két színház egyesülése után a Thália Színház igazgatója lett.

Budapest, 2012. január 22. Bereményi Géza író, rendező, a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad ügyvezető igazgatója. A felvétel a Thália Színházban készült. MTI Fotó: Beliczay László
Bereményi Géza 2012-ben a Thália Színház ügyvezető igazgatójaként  (MTI Fotó: Beliczay László)

A színházi munka, a rendezés mellett továbbra is fő tevékenysége az írás, az utóbbi időben verseskötetei, novellagyűjteményei, drámái is megjelentek. 2013-ban adták ki Vadnai Bébi című regényét, ezzel párhuzamosan írt egy színdarabot Kincsemről, a csodakancáról, amelynek ősbemutatója 2014 márciusában volt a Thália Színházban. Folytatta a dalszövegek írását is, a fiatal Dobri Dániel zenéjére.

tanitvanyok 3d
Megjelent DVD-n

A sokoldalú író-rendező munkásságát több rangos kitüntetéssel is elismerték: 1984-ben József Attila-, 1989-ben Balázs Béla-, 1992-ben Magyar Művészetért, 1993-ban Déri János-, 1998-ban Huszka Jenő, 2003-ban életműve elismeréséért Szép Ernő-jutalmat, 2011-ben Prima-díjat vehetett át. 2013-ban Józsefváros díszpolgára lett, 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkereszt (polgári tagozat) kitüntetést. A Kossuth-díjat 2001-ben kapta meg „sokoldalú művészi teljesítménye, termékeny szimbiózisról tanúskodó írói és filmrendezői tevékenysége elismeréseként, továbbá egy korszak életérzését visszatükröző, a könnyű műfaj nehéz feladatait utánozhatatlan eredetiséggel megoldó, maradandó értéket képviselő dalszövegeiért”.

MTI

• Publikálva: 2016.01.25. 13:20 • Címke: játékfilm, zene, évforduló