Csinovnyikból az abszurd világ krónikása

Százkilencven éve, 1826. január 27-én született a tveri kormányzóság Szpasz-Ugol nevű településén Mihail Jevgrafovics Szaltikov-Scsedrin orosz író, publicista, kritikus.

Szaltikov néven született, apai ágon elszegényedett nemesek, anyai ágon gazdag moszkvai kereskedők sarja volt. Gyermekéveit egy vidéki udvarházban töltötte, ahol meghatározó élménye volt a jobbágyokkal szembeni kegyetlenkedés. Ekkori tapasztalatait élete végén a Posehonyi régi világ című regényében elevenítette fel. Tízéves korában a Moszkvai Nemesifjak Intézetébe került, innen két év múlva osztályelsőként átküldték Carszkoje Szelóba, abba a líceumba, ahol korábban Puskin tanult. 1844-től a hadügyminisztérium szolgálatába lépett, ekkor már megjelentek első, Lermontov hatását tükröző versei. Az utópista szocialisták, Saint-Simon és Fourier könyveit tanulmányozta, a demokratikus eszmék híve lett. Első két novellája, az Ellentmondások és a Zavaros ügy 1848-ban jelent meg. Az írások radikális hangvétele miatt azonnal letartóztatták, és a Volgán túlra, Vjatkába (ma Kirov) száműzték, ahol csaknem nyolc évet töltött. I. Miklós cár 1855-ben bekövetkezett halála után barátai közbenjárására szabadult, vjatkai élményeiből született a Kormányzósági karcolatok című munkája, ezt jegyezte először Ny. Scsedrin írói álnéven.

A fiatal író az 1850-es évek környékén

1856-ban feleségül vette Jelizaveta Biltyinát, a vjatkai kormányzóhelyettes lányát. 1858-tól Rjazanyban, majd Tverben volt kormányzóhelyettes, részt vett a jobbágyság eltörlésének előkészítésében, a parasztfelkelések és a földesúri túlkapások kivizsgálásában, korának társadalmi változásokat kívánó írói közül neki volt talán a legmélyebb társadalomismerete. Bár lényeges társadalmi tényezőt látott a parasztságban, felismerte, hogy még nem érett meg a változásokra, a forradalmi harcot csak kivételes, végső esetben tartotta megengedhetőnek. Amikor 1863 januárjában Nyekraszov újraindította Puskin egykori folyóiratát, a Szovremennyik című lapot, Szaltikov-Scsedrin is a szerkesztőbizottság tagja lett. Itt tette közzé havonta Társadalmi életünk című, kora valóságát, ideológiai elgondolásait boncolgató krónikáit és karcolatait. Töprengései elvezették saját szatíraelméletének megalapozásához: úgy vélte, hogy mivel az új élet csak kialakulóban van, nem juthat kifejezésre másként, mint negatívan, szatíra és előérzetek alakjában. Az író 1864 végén megvált a Szovremennyiktől, 1865-től a penzai, a tulai, majd a rjazanyi kormányzóság pénzügyi kamarájának volt az elnöke, de 1868-ban elöljáróival támadt nézeteltérése miatt végleg szakított a hivatalnoki pályával.

1870-es években

Ettől kezdve írói hivatásának élt. Az Otyecsesztvennije Zapiszki című folyóiratot, a demokratikus értelmiség orgánumát szerkesztette annak 1884-es betiltásáig, melyet éles hangvételű írásaival részben maga idézett elő. Az 1870-es években sokat betegeskedett, 1875-76-ban külföldön keresett gyógyulást, itt találkozott Turgenyevvel, Flaubert-rel, Zolával. Szaltikov-Scsedrin műveit az eszmei céltudatosság és a szenvedélyes állásfoglalás jellemzi. Művei közül az Egy város története (1869-70) című szatirikus krónika a legjelentősebb, ebben halálosan komolyan beszéli el a legnagyobb képtelenségeket, az ostobák városa, Glupov történetét. Hőseit beszélő nevekkel illette: Torzonborzszkij városfőnek agyvelő helyett verkli működött a fejében, Ragyásovnak pedig hurkatöltelék töltötte ki a koponyáját. Az író azt akarta művében bizonyítani, hogy az önkény csak addig látszik misztikusan szilárdnak, amíg belső törvényeit az emberek megváltoztathatatlannak hiszik, és magától értetődőnek fogadják el. Szaltikov-Scsedrin felfigyelt az orosz polgárosodás folyamatára, jellegzetességeire. Az Egy vidéki naplója Pétervárott című regényében azt ábrázolja, miképpen fonódtak egybe a nemesség, a hivatalnoki kar és a burzsoázia érdekei. Az önkényt, az erőszakot és a kapzsiságot leplezi le a Kiskirályok és kiskirálynék című karcolatciklusában, valamint a Taskenti uraságok című művében. A Jószándékú beszédek és A Galavljov család című köteteiben az orosz polgár különböző típusainak portréját rajzolja meg. Ez utóbbi nemzedékregény egyben egy nemesi család felemelkedésének és szétesésének szociálpszichológiai rajza, melyet később többször színpadra állítottak és megfilmesítettek. Egyik legérdekesebb alkotása a Jelenkori idill című szatirikus regény, amelyben az orosz értelmiség ingatag helyzetét és viszontagságait ábrázolja a rendőrállam bürokratikus, erőszakos intézkedései közepette. Legolvasottabb művei közét tartoznak meséi, melyekben különböző magatartásformákat jelenít meg.

Szaltikov az 1880-as években ült modellt Jarosenkó festőművésznek

Mintegy húszkötetnyi életművében groteszk világot hozott létre, így érzékeltette, tudatosította a valóság abszurd voltát. A 19. századi orosz irodalom klasszikusa hetvenhárom éves korában, 1889. május 10-én hunyt el Szentpéterváron. Halála után Csehov írta róla: „Korunk galád szelleme... legkitartóbb ellenségét vesztette el benne; leleplezni mindegyik újságíró képes..., de nyíltan megvetni egyedül csak Szaltikov tudott.”

MTI

• Publikálva: 2016.01.27. 11:20 • Címke: évforduló